Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 2. szám - Vasy Géza: Illyés Gyula és a naplóműfaj (Naplójegyzetek 1975-1976)

bői, de szinte majdnem minden tárgyalásképes más jelentősebb személyiséggel kapcsolatba került, akkor talán kevésbé meglepő, hogy ez a gyújtópont ma is elevenen hat, mind kivételes helyzete, mind kivételes eszmei és esztétikai érvényessége miatt.

S e hatás egyik lényeges forrásaként kell ma már a napló jegyzeteket említeni, elsősorban az 1974 óta sorjázókat. Talán nem merészség ma már annak a határozott kijelentése sem, hogy a napló maga újabb, posztumuszán nyilvánosságra jutó műfaj Illyés Gyula amúgy is rendkívül gazdag életművében, amely csak az epikai formákon belül is nagy változatosságot mutatott fel már eddig is. Igaz, a művész úgy vélekedett, hogy a költő prózát fél lábbal is tud írni. Igen ám, de a költő nevezet nem illet meg akárkit. S ennek a véleménynek alighanem inkább viszonyító szerepe van: a költői ihlethez képest más, szabályozhatóbb epikusi ihlet indokolja a nem annyira lesajnáló, mint inkább játékos minősítést.

Milyen lehet az ideális napló? Nyilván nem olyan, hogy minden történést és gondolatot feljegyezzen, hiszen akkor a parttalanságba belefulladna a szerző is, meg az olvasó is. Végül is egész életünk felfogható válogatások sorozataként is, minden döntésünk valaminek a kiválasztása a dolgok sokaságából. Tudatos és motorikus választások szövevénye minden napunk, az egész életünk, s magától értetődően fokozottan az minden alkotói tevékenység, s így a naplóírás is. Abban azonban teljesen igaza van Illyés Gyulának, hogy az ő hetvenes évekbeli életének a „teljes” naplója az lehetne, ha e feljegyzések mellett helyet kapna minden az idő tájt keletkezett műve is. Elvileg ez sem elképzelhetetlen, s valóban tanulságosabb lehetne így a napló, de ne legyünk telhetetlenek. S a szépirodalmi művek több-kevesebb pontossággal hozzáolvashatók a naplóhoz, inkább csak a verseknél lehet gond a pontosabb keletkezési idő. Az mindenképpen bizonyos, hogy nincs két Illyés Gyula: az ismert művekből és most a naplóból ugyanaz az arc néz ránk, igaz, a naplóé gyötrelmesebb, a kétségekkel közvetlenebbül viaskodó.

Miért is kezd el Illyés Gyula rendszeresen naplót írni? Komor betegség, depresszió ellen, Flóra asszony ismételt és soha nem lanyhuló biztatására fog hozzá, s folytatja éveken át ezt a tevékenységet. S bár többször „lázadozik” ellene, igen hamar megszereti, s látja többféle gyógyító hatását s másféle hasznát is. Hiszen ez az önként, a feleség kedvéért vállalt kötelesség, olyan értelmes munkának bizonyul, amelynek többféle haszna van. Először is kiemel valóban a személyiség válságából a rendszeres munka. Aztán kiderül, hogy e „forgácsok” közül nem is keveset azonnal közzé lehet tenni. S ami ugyanilyen fontos: a folyamatosan gyakorolt írás igen gyakran átlendíti az elmét az általános íróiemberi gondokról egyes megalkotandó művek közvetlen művészi gondjaira. Csak az 1975 —76-os esztendőkben olyan művek keletkeztek versek és esszék mellett, mint az Orpheusz a felvilágban, a Dániel az övéi közt, a Beatrice apródjai, s ekkori a Bánk éáw-átigazítás is.

A napló természetes vonása a vissza-visszatérő érdeklődés maga a naplóírás iránt. Illyés szerint a napló lényege „az a hiedelem, hogy az idő — ha nem is állítható meg — legalább megnyergelhető. Hogy együtt haladhatunk — kéjes ringatózásban — az elmúlással.” Aztán arra készteti ez a forma az írót, hogy „olyan egyszerűen mondja el a dolgokat, ahogy csak tudja.” S a műfaj lényegéről van szó akkor is, amikor a körülmények vázolódnak fel: »Gyógyirat (Gyógyiratok?) ez lehetne a köteteim. „Az egér fogai” helyett (vagy folytatásaként), ha valaha könyvre érdemesülnének ezek a már-már napi (mert annyira szükséges?) jegyezgetések. De mégsem fognám kézbe ilyen kitartóan a tollat, ha Flóra nem taposná a sarkam a szüntelen sürgetéssel: hol az új adag?! Mert neki (elhiggyem végre?) a tömérdek gondja, baja, idegfeszítő futkosása után az esti pihentető, a föloldó agymosás ezeknek a legépelése — ha éjfél felé kerítheti is a sorjuk. Nem ez a házastársi beszélgetésünk; inkább affajta telefonálás ez (miket összeszokott párok idegenből is folytatnak), de — nem ártott volna a Logodi utcától fogva, összekerülésünk első napjától bevezetnünk.« S még valamit érdemes kiemelni, amit Flóra jegyez meg: viszatekintően olvasva már két év távlatában is „történelemaromájuk” van a följegyzéseknek. Ezt a történelemaromát természetesen minden olvasó érezheti. S még valamit. A személyiség „aromáját” is.

E naplóban ugyanis elsősorban Illyés Gyula személyisége áll előttünk, a művészember legrészletezőbb és legjellemzőbb önarcképét szemlélhetjük a mű mindhárom fő rétegében.

76