Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Vasy Géza: Illyés Gyula és a naplóműfaj (Naplójegyzetek 1975-1976)
Vasy Géza Illyés Gyula és a naplóműfaj Napló) egyzetek 1975—1976 Ímár egy évtizede lesz annak is, hogy olvashattuk Vas István emlékezetes köszöntőversét: „Folyóiratot ha néha még/Fellapozok izgatottan/Mindig a te versedért”. Ez a Születésnapi rigmus Illyés Gyulának a valamivel fiatalabb pályatárs tisztelgéseként a nemzeti irodalom olvasótáborának domináns véleményét is kifejezte. Illyés Gyula nem sokkal élhette túl a nyolcvanadik születésnapját, ám 1983 tavasza óta is folyamatosan jelen van irodalmi életünkben. S vagyunk, bizonyára ma sem kevesen, akik fellapozván a Kortárs sorjázó számait, elsőként Illyés Gyula naplójegyzeteinek legújabb közleményére kíváncsiak. 1984 ősze óta jelennek meg, kisebb megszakításokkal, teljesebb változatuk pedig könyv alakban lát folyamatosan napvilágot. Az eddig megjelent naplójegyzetek kötetei az 1929—1945, 1946—1960, 1960—1972, 1973—1974 és most az 1975—1976 évszám-megjelölést kapták. A Kortárs-közlés jelenleg az 1978-as esztendőnél tart, s így könnyen megbecsülhető, hogy még két vaskos kötet várható, s velük együtt így összesen hét kötetre fog rúgni a napló. Az egyes kötetek jellegükben sem azonosak egymással. Illyés Gyula rendszeres naplóvezetésre csak a hetvenen túl, betegségektől gyötörten határozta el magát, s az 1974-es volt az első esztendő, amelyben napról napra készítette feljegyzéseit. Naplójegyzeteket azonban több-kevesebb rendszerességgel korábban is írt, s már a Magyarok (1938) is ezt a műfajmegjelölést kapta. Bármelyik kötetet vesszük is kézbe, mindegyik két, eltérő jellegű szövegsort tartalmaz. Az egyikbe azok a publicisztikai írások, esszék tartoznak, amelyek eleve az azonnali közlés szándékával fogalmazódtak, s nagyobbrészt meg is jelentek keletkezésük korában. A másikba azok a szűkebb értelemben vett naplój egyzetek, amelyeknél a tény- és gondolatrögzítés volt az elsődleges, s a közlés csupán egy későbbi, esetleg posztumusz közlésként körvonalazódott. E kétfajta szöveg aránya természetesen akkor billen el nyomatékosan az utóbbi javára, amikor mindennapossá válnak a feljegyzések. S ezek fényében különösen sajnálhatja az olvasó, hogy ez az alkotói tevékenység nem sokkal korábban kezdődött el. Milyen elmetágító lehetne arról olvasni, miként élte át Illyés Gyula 1956 napjait, avagy rendszeres találkozásait Babits Mihállyal, kapcsolatát József Attilával, s a példákat még szinte kimeríthetetlenül lehetne folytatni. Az értő olvasó nem pletykákra volna kíváncsi, hanem tényekre és reflexiókra: az egyetlen tudathoz eljutó s az általa értelmezett tényekre. Ez az egyetlen tudat azonban éppen Illyés Gyula, aki nem csupán írástudó, s azok között sem csupán a legeslegelsők közé tartozó, hanem olyan személyiség is, akinek sors, szerencse vagy bármi egyéb megadta nemcsak a huszadik század súlyos nyolc évtizedének megtapasztalását, hanem azt is, hogy e közben igen gyakran „eseményközeiben” lehessen, s azt is, hogy nagyszámú jelentős történelmi személyiséggel, politikussal, művésszel, tudóssal legyen eleven kapcsolatban. Az e századi magyar szellemi életben olyan gyújtópont Illyés Gyula személyisége, hogy csak keveseké mérhető hozá, s ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a személyiség teljes fél évszázadon keresztül jelen volt ebben a szellemi életben, s olyan formán, hogy önként vagy kényszer75
