Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Bodri Ferenc: Mérkőzés ebéd után (Fenyő Miksa és Márai Sándor vitája Illyés Gyula körül)
A háború fenyegetettségei, a keményebb szellemi ellenállás felismerésének ereje ekkor már Márait is hajtja, a korábbi magányost, valamiféle nemzeti értékű szekértábor felé. Illyés Magyar Csillagjában a Nyugatban megjelenteknél több írása olvasható, aláírása 1943-ban az Együttes vallomás humanitásért kiáltó sorai alatt. Bár erről a parttalan vallomásról Illyés parázs vitákat folytat akkor és utóbb, sokakkal szembekerülve, egy pengevál- tásnyi asszóra még Fenyő Miksával is. „ .. . Arra szeretném megkérni, tűrje bölcs elnézéssel újdonságunkat...” — zárja le Illyés az utolsó menetet (Nyugat — 1943); „ ... megrovásom félreérthetetlenül az újságíróknak szólt. Fenyő Miksát — kérem, fogadja őszinte megbecsülésem jeléül — nem tartom újságírónak.” — nyújtotta a kezét egy Adyról (Kosztolányiról?) szóló vitában két év előtt. A negyvenes évek első feléből még néhány más együttlétről is hírt adnak Illyés naplójegyzetei. Közöttük Cs. Szabó több ízben közvetít. Majd szinte mindnyájukat megbénítja a német megszállás időszaka, a megszűnt irodalmi élet, az apokaliptikus esztendő lángoló és véres időszaka. A maga fészkébe húzódva várja ki-ki a szabadulást. Rakja újabb fészkét később, a leromboltak helyett. * * * „ . . .’Vigyázzatok egymásra!’ — kiáltották még utoljára a nők (az induló vonat lehúzott ablakaiban álló férfiak után), igen helyesen feltételezve, hogy azok, akik itthon egymás nyakát is elharapták volna, ott kinn az életüket is odaadják egymásért...” — olvasható az újabb jegyzet 1946. november 22-dikéről Illyés naplóiban. A nyolc tagú társaság — írók, képzőművészek — egy kedves svájci meghívásra Genf felé utazik a sebtében eltakarított romok közül. „ . .. Márai ül velem szemben ...” — folytatódik a napló: és a vasúti fülke pár órás börtönében a polgárság történelmi szerepéről kezdődik beszélgetés az utazás akkor még előre aligha sejthető fordulataira is edződő úti- és sorstársak között. „.. .a gondolatok és eszmék helyett emlékek és remények csatáznak . . . Nem tisztelem Márai álláspontját; magatartását (a személyi részt) annál jobban tisztelem. S ebben is legjobban hűségét, ahogy megáll a Kassai polgár ok-nak . .. várfokán ... A konokság elcsüggeszt. De minden hűség megindít: saját hűségemre sarkall... A közhelyek kártyacsattogtatásaival semmit nem oldunk meg, de valamit mégis nyerünk — úgy érzem — mind a ketten. Oldódik a feszültség, amely az utóbbi időben öt régi ismerőseivel szemben is megmerevítette. Ha írói ellentétig oldódik, akkor már valami elkerülhetetlen együttműködést is jelent. Jó műre törve a jó író csak jó útra érhet ... A szavak kemények, de a hangulat már-már annak az erdélyi útnak levegőjére emlékeztet, amelynek Cs. Szabó szegődött jegyző diákjává ...” — olvasható a megírás idejében friss jegyzet, ebben Illyés összetetten ambivalens véleménye, további derűs reményei. Az 1946-os Illyés-napló az utazásról bőséggel csörgedezik tovább, az első lapjain sokszor említve Márait. Az urbánus („polgárvédő”) és a „népies” magatartásokról a vonaton kezdett vita, a történelmi szerepekről szóló baráti eszmecsere az első svájci napokban folytatódik. A naplóíró hálával említi az őt hirtelen érkezett betegségében példás megértéssel ápoló Márait. Lázas betegen vezeti ápolóját a genfi Bocskay-szobor elé (november 30.), majd Cs. Szabóval hármasban fontolgatják egy közös római út tervét, amelyet aztán Illyés influenzája és Márai visszalépése módosít. „ . . . Átköltözés az Elisa penzióból a Victoria szállóba, végre. Márai is itt lakik; igen kedvesen szegődött betegápolónak, hozott két kiló narancsot és citromot, cigarettát, cukrot. . . Végre fűtött szoba, lámpa az ágy fölött, meleg takaró. Benyelek egy csomó orvosságot és lefekszem. Máraitól kölcsönbe Gide naplója ...” (december 3-4.). Itt és ekkor határozták el a római látogatást, amelyre majd Márai nélkül, Cs. Szabó Lászlóval indulnak el, december 20-dikán. Az Odüsszeia fordulatairól eleven bőséggel szólnak a „jegyző diák” úti jegyzetei és Illyés naplója is, majd az egybefoglalt emlék a Franciaországi változások folytatásaiban (1947). A maga úti beszámolóját megírta Márai is, az Európa elrablása utolsó itthon megjelent 63
