Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 2. szám - Bodri Ferenc: Mérkőzés ebéd után (Fenyő Miksa és Márai Sándor vitája Illyés Gyula körül)

„ A 15. század csapása a szellemi prostitúció elharapózása. A 20-é a hírlapírás. . . Mint mindnyájunkat, életem egy fordulóján évekkel ezelőtt engem is közelről fenyegetett, hogy újságírással kelljen kenyeremet megkeresnem. Tanácsot és felvilágosítást kértem a cég egyik kitűnőségétől, tehát magam is nagyra becsültem. ’Csak örökbecset ne!’ — oktatott ki készségesen. ’A lényeg ott kezdődik, hogy vesd meg, amit írsz, a pillanatnak írj. Tudj pillanatonként más lenni, azaz magadat is vesd meg. Támadj. Ez a siker titka.’ Példákat idézett, a szakma hírességeit. Ezeket sajnos, már régebbről, oktatás nélkül megvetettem. ’És Kosztolányi?’ — kérdeztem, mivel restelltem, hogy a tanultakat, az elméletet rögtön szíves oktatóm saját gyakorlatával cáfoljam meg. (Márai volt); ’Ő a csoda —felelte oktatóm —. A rotációsoknak is márványra fogalmaz. Európában ezt ma már csak neki szabad.’ ’Amerikában is’ — tette hozzá némi tűnődés, mintegy ellenőrzés után ...” — emlékezik 1939-ben Illyés a még 1935-ben porbafulladt reményekre a tervezett „reformújság” főszerkesztőségét illetően.

„ . . . Az ember válogassa meg társaságát...” — jegyeztem ki az Illyés-napló lapjairól (1943. szeptember 23.). „ . . . Az író éppígy ügyeljen arra, hogy megválogassa olvasóit.. .

— olvasom tovább. .. . Szeretném figyelmeztetni már M.-t is, hogy újabb könyveibe kik rohannak bele szinte ajtóstul...” A vélemény itt lapul, a betűjel oldható. A négy évszakról a Nyugatban Illyés írt beszámolót. Az író „fölényes szkepszisét, csendes konokságát” ízlelgeti, bár szinte félti Márait az újságírás csábító naprakészségeitől. A „tanácsadó” számára mindez aligha lehetett örvendetes. A „melegebb hangot” remélné Márai a Magyar Csillag kritikusaitól, mint Illyés egy 1941. végi feljegyzésében olvasható. Az ebben az időben született Mérleg latolgatásában Cs. Szabó László így ítélkezik: „ . . . A hazáruló labancok és nekikeseredett kurucok közt Illyés megtalálta a magyar és európai hűség útját. . ., Ocskaynak és Esze Tamásnak lenni egyaránt könnyebb, mint Mikes Kelemennek .. Az eredmény hibásnak tűnik ma már: Illyés és Márai gesztusa ekkor egyaránt az inkább művébe zárkózó Mikesé. Márai számára valóságosan is pár esztendő után, Illyés előtt meg vissza-viszatérően és időlegesen.

Bár a két író figyeli, ismeri és becsüli a másik munkáját, de vártan vagy keresve nincsenek személyes találkozásaik. Illyés jórészt „szekértáborokban” él, Márai szinte a senki földjén, a szellemi frontvonulatok rosszul megásott lövészárkai között. „Ha Márai Kassán marad, ma az ő szelleme is tartomány ...” — gyanítja Illyés az Egységes magyarság című tanulmányában (1940), és ma már látható, hogy ez a „tartomány-szellem” megőrződött Márai „Kassán túli” magatartásában, munkásságában és köznapjain.

Kapcsolatukról Simon Istvánnak Illyés megértőén számol be később (1974). „ . . . hogyha valaki nem az én világnézetemet követte is, de minőségileg nagyon jó volt — például Márai Sándor, aki az egyetlen nagypolgári írónk, s akinek az édesapja bankár volt, és egymaga gazdag körülmények között nevelődött föl —, elfogadtam. Volt köztünk ellentét, de nem emiatt...”

Kár, hogy Illyés ellentétük történetét nem elemzi tovább. Bár ez a „hűvösség” néha felmelegedik. „ ... Szerdán a Margit körúti katonai fogházban Kovács Imrét látogattam meg (beszéltem ügyében Máraival is, igen szépen viselkedett) .. . Tegnap Kereszturyval találkozó a Nemzetiben, már a lap ügyében. Beszéltem Németh Lászlóval s Máraival is . .

— találtam a napló jegyzetek között (1942. május 23.). A Kovács Imre kiszabadítására

indított akció a magyar könyv kolozsvári ünnepén Máraival közösen folytatódik tovább: „. .. Utazás Kolozsvárra. Reggel hatkor Márainál. Beteg. Lola tartóztatná, de mégis jön . . (1942. június 4.).

Ez időben volt közös kassai tartózkodásuk is, amikor Márai az írótársaknak az egykori szenátorfi otthonosságával mutatja be a dómot és szülővárosát. Szelleme itt újra „kassai tartomány”, színesen felvirágzik a dóm kapuzata előtt, a megkopott macskaköveken. A Magyar Csillagról esik a legtöbb szó itt, a „kolozsvári akció” nyomán pedig Kovács Imre idő előtt szabadul. A következő évből egy margitszigeti közös ebédről olvashatunk az Illyés-napló jegyzetei között (1943. június 3.), amikor Márai a Palatínus Szállóban az asztaltársak előtt megvetőn értékeli a szomszéd asztaloknál ülő „hiénák, selyemfiúk, bankárok és balkániak” etikai és szellemi színvonalát, társalgásaik talajszintjeit.

62