Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Bodri Ferenc: Mérkőzés ebéd után (Fenyő Miksa és Márai Sándor vitája Illyés Gyula körül)
hitelt kell könyörögnöm, — nincs s nyilván nem is lesz módom az ügy aktáit kiteregetni. Csak annyit: Illyés Gyula írását igen becsülöm . . .” Az utolsó főhajtás lett ez Illyés Gyula előtt, kézfogás helyett a nagybeteg írótárs üdvözlő kézlengetése az Adyval megbékélt jóbarát felé. Akinek Fenyő Miksa itthoni tartózkodásai idejében talán személyesen átadhatta egy kézszorításban végre, joggal és érdemelten Ady Endre hűséggel őrzött testmelegét. A „nemzeti jogfolytonosságot” ismerve el, egyben a küldetéses költő rajongó tiszteletét. * * * Az első háború megkínzottsága után újjáéledő, lassan-lassan talpraálló Európából Illyés és Márai hozzávetőlegesen egyazon időben érkezett haza: az előző 1926 júliusában, az utóbbi „többször”, véglegesen majd 1928 folyamán. Itthon fokozott megkínzottságot, izzóbb válságokat találtak a más-más forrásvidékről érkezők. Hozott és szerzett gondolkodásuk eltérő volt nagyon, különböző műhelyekben faragódva és más-más körökben forgolódva végezték a maguk egyetemeit. Itthon is másféle körökben tájékozódtak, törvényszerűbb az lett volna, ha Babitsra Márai talál. De az individualista gondolkodó természetéből és meggyőződéséből fakadóan társnak, szellemi és valóságos barátnak Kosztolányi Dezsőt tekintheti. Hiszen kenyerét ő is főként az újságírásból teremti elő. Az általa álmodott és e nemben hanyatló „szellemi Európához” tartozónak vallja magát, „igazodásait” így kevésbé az itthoni szellemi miliő és társadalmi lehetőségek határozzák meg. Munkájával új szemléletű olvasótábort teremt, bár szuverén magánya szinte törvényszerű. És bár „a magyar társadalomkutató irodalom első müve az Egy polgár vallomásai” Illyés szerint, Márai még a szociográfiát is egymaga műveli. Sohasem kötődik szorosabban senki mellé, gondolatait és eszményeit maga képzi tovább. „ . . . Este vacsora Lörincéknél. A kis Lód. Márai. Márainé. Rokonszenves Márai fölfogása a megélhetésről és az irodalomról...” — olvasom az Illyés-napló bekezdései között (1935. február 8.), majd még ez év elejéről további találkozások jegyzeteit. A Gömbös Gyulával szerveződő délután előkészületei körül. „... Délivasút kávéházban Márai, Zilahy, Lőrinc és én. Mit kell csinálni, ha megint hívnak bennünket? . . . Vagy reform vagy hitlerizmus . . . Mit hozhat a jövő? . . . Vacsora Máraival; iszik s rögtön megváltozik. Halálfélelem, háború, németek. Találkozás . . .” (1935. március 27.). A miniszterelnök számára Zilahy lakásán megvalósult találkozón Márai nincs jelen, a messzebbről érkezett kevésbé reménykedő. A jelenlevők is kiábrándulnak, csalódnak hamar. 1934—35 folyamán Márai mintha megtelepednék a Nyugat számaiban — elmarad mégis a remélt összekapaszkodás. De tudjuk már Borbánditól: Márai kevéssé kedvelte a folyóiratok mellé sodródott szekértáborokat. „Az író számára egyetlen parancs van csak — olvasom az 1943—44-es Márai-naplóban —: elmondani az igazságot, melyet megismert, mely ég a szivében, melyet el kell mondania, másképpen minden szava hazugsággá torzul, a közömbös szavak is. Mit kezd a világ a kimondott igazsággal? Ez a világ dolga ...” — mondja egy francia kiadó előtt az önkirekesztő író társ, amikor a Puszták népe esetleges párizsi kiadása lehetőségeiről beszélget vele. Az író csupán „belső parancsának” engedelmeskedik Márai szerint, szándékkal kerülnie kell minden külhatást. Pedig a Nyugat köre örömmel látná Márait a baráti összejöveteleken, szívesen nyitná számára tágabbra a folyóirat lehetőségeit. 1928-tól szinte minden megjelent könyvéről feltétlen rokonszenvvel, olykor bíráló és szelíd elismeréssel szólnak a lapban a „kör” legkiválóbbjai. De Márai magányát a megkülönböztetett érdeklődés sem oldja fel. Babitsosai először Kosztolányi Dezső betegágya mellett találkozik személyesen, mint erről a Babits Emlékkönyvben ir. A legtöbb baráti szál az egykori földihez, Komlós Aladárhoz kötheti a Nyugat mezőiről, vele külhoni bolyongásaiból is levelezett. A folyóiratban a legtöbbször Komlós ír Márai könyveiről. Vele versenyben Schöpflin Aladár, Cs. Szabó László, Sárközi György, Örley István és mások, akár a névsor megtisztelő. 61
