Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Bodri Ferenc: Mérkőzés ebéd után (Fenyő Miksa és Márai Sándor vitája Illyés Gyula körül)
Fenyőt. Márai Sándor véleményével már nyíltan szembeszáll. Ugyanabban a folyóiratban, ahol a „mutató” volt olvasható. Aligha sejthetem, hogy az 1962-ben megjelent ünnepi Illyés-számban való jelenlétre Szabó Zoltán (vagy más) felkérte-e Márait, és az általam remélt felszólításra a másik óceán partjáról Márai mit felelt. Bár feltehetően ismert lehetett ellenszenve az itthon maradottak, legkivált Illyés iránt. Vagy csupán annyi lenne az igazság, amennyit erről könyvében Borbándi Gyula ír? . . az Új Látóhatár nem tudta maradéktalanul végbevinni az erők tömörítésének és egy valóban központi irodalmi orgánum megteremtésének munkáját. Sikertelen maradt például az a törekvése, hogy Márai Sándort munkatársnak megnyerje . . . visszahúzódott a folyóiratokban és a lapokban való publikálástól, azzal az indoklással, hogy mondanivalóját könyveiben közli. Az Új Látóhatárnak nem sikerült ettől az elhatározástól eltérítenie . . .” Márai Sándor az első amerikai letelepedése után (1952) valóban elzárkózott az emigráns magyar folyóiratokban való részvétel elől, de elhatározásától „eltéríteni” őt az Új Európa szerkesztőinek mégiscsak sikerült. Először a Manhattani szonettek négy darabja lesz itt olvasható (1964), később az 1958—1967 közötti Napló részletei (1967), köztük az Illyés- kötetről írtak is. Az Új Európában a kétszeres emigráns a folyóirat megszűnéséig (1983) rendre megjelenik. Sajnos, nem tudom, hogy „Candidus” (Márai) a Szabad Európa Rádió magyar adásának naplójegyzetei, beszámolói, vasárnapi levelei során foglalkozott-e az itthoni pályatárs munkásságával, lappanganak-e kiadatlanul Illyésről „szösszenetek”. Szívesen hallgattam vagy olvastam volna véleményéről többet, akár a születésnapot köszöntő folyóiratban is. Lehet, hogy negációja oldódott másutt és később, bár aligha remélhető. Különösen akkor, ha olvassuk az 1974-es Napló egy jegyzését, amelyben a New Yorkban megforduló Illyés Kállay Miklós miniszterelnöknél tett látogatásával foglalkozik. „Illett megmondani, hogy nem felejtettük el...” — mondja visszaútjában Cs. Szabó Lászlónak a látogató. De 1974-ben egy mérges ítélkezéssel már Fenyő Miksát is kizárja a szívéből a naplóíró. A kör bezárult tehát, Illyés, Fenyő és Cs. Szabó László Márai ítéletében sok más társával együtt közös tisztítótűzbe került. Feltehetően annak is lehet valamelyes oka, hogy bár az Új Látóhatár gárdája akár a Halotti beszédre is emlékezőn a sorjázó Márai-könyvekről rendszeresen és elismeréssel közöl tiszteletteljes bírálatokat — a San Gennaro csodatételévö\ még a német nyelvű kiadást ünneplőn éppen Fenyő (1957) —, de az elzárkózott író kerekebb évfordulóinak méltó köszöntésére a folyóiratban sor nem kerül. Fenyő Miksa Márai Sándorral Illyés Gyuláról folytatott vitái, a keményebbek és kendőzetlenek nem az Új Látóhatár lapjain olvashatók. Csupán a jelzés „a strófák” két apró bekezdésében, megnevezés nélkül és személyes vallomásként — az Ebéd a kastélyban élményének hatásáról említett álláspontok egyik pólusaként. „ . . . Egy másik kitűnő novellájában vagy riportban vagy emlékezésben Illyés ugyancsak az előnyös parasztábrázolás példájával próbálkozik meg — írja Fenyő. ’Ebéd a kastélyban’ a címe, java Illyés-munka. Lényegében nem is parasztokról szól, hanem a grófról, az ügedi uradalom egykori uráról, abban az időben, mikor urasága megszűnt, egykori kastélya szoba-konyhájában húzódott meg, s az uradalom a cselédségé lett. Nem próbálom tartalmát elmondani ..., csak éppen a reakcióról mondok néhány szót, mit az olvasókból kiváltott. Egyes bírálók otthon kifogásolták, hogy a gróf alakjának megteremtésével valami közösséget alakit ki a parasztokat képviselő iró a gróffal, aki ellen az író egész életében olyan kemény harcokat folytatott. Viszont itt az emigrációban egy iró, aki nagyon valaki, s inkább baloldali érzelmű, azzal adta vissza nekem Illyés írását, hogy az iró fölényeskedő, helyzetének szerencsés fordulását túlságosan éreztető, különösen abban a beszélgetésben, melyet a gróffal az arisztokrácia történelmi szerepéről folytat. Nem volt igaza. Az iró személyeskedés nélkül beszélt az arisztokrácia szerepéről a hazai társadalmi viszonyok alakulásában, a gróf érdeklődéssel hallgatja, tesz is egy-egy értelmes ellenvetést, néha olyat, mellyel felül is marad. Szó sincs fölényeskedésről. Hogy mennyire nem, utaltam arra a jelenetre, mikor a gróf elkíséri az írót egy ’birkászati vonalon’ kapcsolódó rokonához, ahol éppen ebédnél ülnek. Milyen szimpatikus itt a gróf viselkedése 59
