Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 2. szám - Legenda Szerb Antalról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

Lawrence-regényeket — nemcsak az angolok szerint is kitiltott Lady Chatterly szeretőjét. Szerb Antal a Hétköznapok és csodákban így jellemzi Lawrence-t: „Prédikátori lendülettel, keserű és megrázó pátosszal szónokolja mindazt, aminek az ellenkezőjét szónokolták nem kevesebb lendülettel a régi prédikátorok. Ne paráználkodj! mondták megrendülve és síri hangon a nagyapák. Paráználkodj! — mondja Lawrence nem kevésbé síri hangon.”

Vállalt frivolitás vagy neofrivolitás — bárminek mondjuk is, van a Szerb Antal-i szellemességnek olyan jellege, amely különbözik a társakétól, attól az esszéíró nemzedéktől, amely a harmincas években kiváló eredményeket hozott létre, sőt a babitsi esszé nyomán műfajilag is meghatározó volt. Gondolok Halász Gábor, Cs. Szabó László, Németh László vagy Szentkuthy esszékultuszára. Bármely értékeket hozott létre ez a nemzedék, Szerb szellemessége vitathatatlanul olvasmányosabb, népszerűbb lett. 42-ben vagy 43-ban például tiszti iskolára kerülve, egyik-másik társammal a pad alatt olvastuk végig a Világirodalom történetét.

Keresztury D: Különös dolog, hogy a szíve mélyén mindig szépíró akart lenni. Két, a maga nemében nagyon érdekes regénye is van, fontos regények — az egyik a rózsakeresztesekről szóló különös, furcsa, egzotikus történelmi kalandregény,a másik pedig az Utas és holdvilág, egy olaszországi utazásról szól, az ő vágyainak országáról. Ez volt képzeletének két otthona. Egyrészt ez a különös, titokzatos rózsakeresztes világ, a másik pedig örökös vágyódása Olaszország felé. Abban a rózsakeresztesekről szóló regényében a főszereplő Bátky egy filosz, aki ott tévelyeg a rettegve csodált különös vadak körül, a nagy brigantik, a rózsakeresztes meg egyéb varázslók között. Ebben a suta, elbűvölő alakban egy kicsit az önarcképét írta meg. Ezt azért kell így elmesélnem, mert Tóniban egy furcsa, összetett lény bontakozott ki végül. Kedves műfajáról egy nemzedéket neveztek el, az „esszéírót”. Az esszét valamikor Montaigne találta ki, magyarul: kísérlet. Montaigne igen viharos korszakban élt, körülötte rablók, katonák, kalandorok jártak, és ő ebben a vad világban, az ő kis kastélyába visszavonulva leírta, ami eszébe jutott, vagy ami olvasmányaiból leszűrődött; ki is adta írásait: Kísérletek, Változatok címmel. Ő volt példaképünk, az én nemzedékemé. A műfajt Németh László úgy is határozta meg, hogy a nyilvános tanulásé. De Tónika közben egy rendkívül alapos, gondos filosz is volt, aki mindent elolvasott, mindennek utánanézett pontosan. Ebből a költői álmodozásból és a filosz alaposságából, ebből ötvöződött össze az ő igazi műfaja.

Szilágyi J. Gy.: Ő maga soha nem választotta ketté, és mi sem választottuk ketté a szépirodalmi vagy úgynevezett szépirodalmi és úgynevezett tudományos munkásságát, ő maga erről mindig azt mondta, hogy soha nem volt irodalomtörténész, mindig író volt, csak néha a regényei tárgya a világirodalom vagy a magyar irodalom volt, és ez az, ami mint olvasmányokat olyan nagyszerűekké tette ezeket a munkákat. Hogy Szerb Antal milyen volt, arról így nem tudok beszélni, mert legfeljebb az ember felidézi ezt a fölcsillanó szemüveget, azokat a finom, ironikus, mindig komoly véleményeket, amiket így elszórt beszélgetések során és azt a számunkra már utolérhetetlennek tetsző tájékozottságot a világirodalomban, amire Kerényi meg is mondta nekünk, hogy ezt ti már soha nem fogjátok utolérni, mert Tóni még olyan időben élt, amikor az ember azzal kezdte a pályáját, hogy szép nyugodtan végigolvasta a világirodalmat. Szerb Antal, mint tudjuk, eredetiben olvasta végig a világirodalmat, legalábbis a német, angol, francia és olasz részét, szenvedélyes olvasó volt, vagyis igazi irodalomtörténész. Nem publikálni szeretett, hanem olvasni, aztán ha valahogy úgy adódott, akkor írt valamit arról, amit olvasott. Szeretett regényt olvasni, esténként németül, angolul, franciául vagy olaszul elolvasott egy-egy regényt, és amikor erre alkalom nyílt egy kiadó jóvoltából, fejből megírta a világ regényirodalmának helyzetét 1935-ben. A Hétköznapok és csodák, ha valami, feltétlenül regény a regényről, és csak mulatságos az, hogy ő ahogy az Előszóban is megírta, és el is mesélte, tulajdonképpen Lukács György Theorie des Romans c. fiatalkori munkájából merítette az alapötletet, ez volt az a munka, amelyiket Lukács később megtagadott és egy teljesen más koncepcióval helyettesítette, olyannal, aminek aligha örült volna Szerb Antal.

51