Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 2. szám - Legenda Szerb Antalról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

Szerb Antallal én körülbelül az ő ismerkedésük idején kerültem kapcsolatba. Akkoriban nagy megtiszteltetés ért: egy dolgozatot írtam a Vajda János Társaságba és ezen Szerb Antal elnökölt. Mit tesz a történelem? Ebben az előadásban, 1941-ben, régi újságok nyomán arról írtam, hogy 1848 után a legkülönbözőbb események idején, hogy ünnepelték 48 március 15-ét és Petőfit.

Pedig 1941 után, vagyis az én tanulmányom keletkezése után hogyan ünnepelték, az lett volna igazán érdekes! Történelmi Emlékbizottság, antifasiszták és kommunisták ünneplése, majd a fordítottja: Rákosiék terrorja, a rendőrökkel és pártfunkcionáriusokkal őrzött Petőfi-szobor, 57 után a gumibotozások, az ifjúság bebörtönzése. (Mindig baj volt, még nagyobb baj ezzel a Petőfivel.)

Szerb Antal 1941 körül a maga „kisképű” jovialitásával nem képzelhette, hogy mibe lép bele. Mi történik velünk. Én sem képzelhettem. Szerb rólam sokat igazán nem tudhatott. Annál inkább én róla. Hiszen sorra olvastam a köteteit, a Magyar irodalomtörténetét, a nyakláncpört (A királyné nyaklánca, elképesztő scifi-izgalmú tudományos remeklés), az Utas és holdvilágot, és persze a korabeli nyugati regényújságos kitekintését, a Hétköznapok és csodákat. Rólam talán mindössze annyit tudhatott Nemes Nagy Ágnestől, és akkor is csak amikor 1943-ban eljegyeztük egymást, hogy „hát persze — mondta —, családi jellemzésül, minden kis Lengyel a töltőtollal a füle mögött születik.”

Szilágyi János György: 1937-ben, mint annyian, én is Kerényi Károly körében ismertem meg Szerb Antalt. Kerényinek, a klasszikafilológia pécsi professzorának és Budapesten magántanárának régi barátja volt, és az egyetemen kívüli szorosabb baráti kör tagjai közé tartozott. Szerb Antal klasszikafilológusként kezdte a pályáját, mint ezt ma már kevesen tartják számon. A lexikonoknak az az utalása, hogy Grazban kezdte tanulmányait, erre céloz, ezt Szerb Antal egyszer az őrá jellemző, utolérhetetlen finomsággal úgy mesélte el nekem, hogy klasszikafilológusnak indult, és a grazi egyetemen klasszikafilológiára iratkozott be, de amikor az egyetem nagynevű indoeurópai nyelvészprofesszora egy teljes féléven keresztül egy régi római nyelvemlék első három szavát magyarázta, akkor úgy érezte, hogy ehhez a pályához neki nincs elég ideje, úgyhogy abbahagyta a klasszikafilológiát és modern filológusként (ahogy ezt akkor nevezték) folytatta pályáját. A barátság az azt jelentette, hogy nem kettesben, hanem egy baráti körön belül, azon a körön belül, amelyiknek kétségtelenül a legsúlyosabb alakja Kerényi Károly volt, és amelyikhez nemcsak tudósok, hanem a szellemi élet fontos jelenségei iránt érdeklődő fiatal és akkor középkorú emberek egész sora csatlakozott, bármikor megtörténhetett a találkozás, akár úgy, hogy egy vasárnapi kirándulás után útba ejtettük Szerb Antal lakását — ilyenkor sose mulasztottuk el, hogy a kitett névjegyen a Szerb Antal nevet Szent Antalra javítsuk át, amely a következő héten gondosan eltüntetve újra a régi nevet mutatta —, vagy pedig úgy, hogy maga Szerb Antal is részt vett ezeken a kirándulásokon. A kirándulások Kerényi vezetésével minden vasárnap reggel kezdődtek és mindig a Zsíroshegyre vezettek. A kirándulás középpontja, ahogy mi mondtuk, a kinyilatkoztatás volt. Kerényi minden héten felfedezett egy új, jelentős, azon a héten a legjelentősebb szöveget és a Zsíroshegyre felérve, a turistaházban, az ott kapható szerény ebéd elfogyasztása után, Kerényi ezt a szöveget olvasta és interpretálta.

Keresztury Dezső: Én Berlinben éltem akkor, és az ottani magyar intézet könyvtárosa voltam, tehát az egész magyar szellemi életet át kellett tekintenem. Akkor alakult ki a Minerva c. folyóirat, amit Pécsett szerkesztett akkor — az elején Horváth Jánossal és Thienemann Tivadarral, aki akkor Pécsett volt egyetemi tanár. A Minervában olvastam Vörösmartyról, aki nekem kedvenc költőm volt, egy ragyogó tanulmányt „Az ihletett költő” címmel, azt Szerb Antal írta. Thienemann Tivadar minden áron tőlem is szeretett volna valamit közölni, én akkor dolgoztam a doktori disszertációmon, már készen is volt, és azt mondtam, hogy ebből szívesen felajánlok valamit. Megnézte, és aztán Pesten megbeszéltünk egy találkozót, és ott találkoztam Szerb Tónival, mert akkor ő is ott volt; ő ti. Thienemann baráti köréhez tartozott; ez meghatározta később az életét. A Minervát nagy figyelemmel olvastam; úgy hírlett, hogy az a magyar szellemtörténet orgánuma. Hát

49