Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Legenda Szerb Antalról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)
Legenda Szerb Antalról* Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa „Nem féltem Szerb Antaltól. Elég,csodálatos volt ez, tekintve, hogy tizennyolc éves voltam, amikor megismerkedtünk [ ... ] Hogy miért nem féltem tőle? [ ... ] Azt képzeltem ugyanis, hogy az írók olyanok, mint az írásaik. És mert elragadónak találtam Magyar irodalomtörténetét, a Hétköznapok és csodákat s egyáltalán minden írását, egy tapasztalatlan juh bizalmával viseltettem személye iránt. Az azután, hogy csakugyan azonos volt írásaival, hogy hajszálra hasonlított diák elképzeléseimhez, körülbelül a legnagyobb csoda, ami efféle ismeretségek során megeshet. [ ... ] Mit mondanak erről a fényképei? Semmit. És mit mondanak erről a szavak? Semmit. Nem olyan arc volt, akire egy megmerevített kép, egy kisarkított mondat jellemző lehet. Csupa mozgás volt az arca, kis mozgás, árnyalatos mozgás, villogó szemüveg a pici arccsontok és a nagy homlok között, mosoly, hunyorgás, apró, ironikus szájrándulások. Egyetlen szobrot ismerek a képzőművészetben, amely emlékeztet rá, nem, nem a vonásaival, hanem a légkörével. Hvodon Voltaire-jére gondolok. Ennek a hasonlatnak örülne. [ ... ] Aztán röstelkedne, ugyan, ugyan, ne használjon ilyen nagy hasonlatokat. [ ... ] Gondolja meg — mondaná, amint mondta is a Krisztina körúton egy platánfa alatt állva, kihajtott inggallérban —, gondolja meg, én kisképü vagyok, a legkisebb képű író a magyar irodalomban. — Mosolygott, ahogy szokta; még én is észrevettem, hogy milyen kisfiús. Meg is mondtam neki — Öreg kisfiú — húzta fel a szemöldökét. Aztán elbúcsúztunk, mint annyiszor.” Nemes Nagy Agnes engyel Balázs: Nemes Nagy Ágnes tizennyolc évesen elküldte Szerb Antalnak a verseit, és Szerb tanár úr az ismeretlen fiatal lánynak azonnal válaszolt. Ezt, persze, csak hallomásból tudom, valamint azt is, hogy hamarosan megismerkedtek, majd többször együtt sétáltak, vagy presszóban üldögéltek és irodalomról beszélgettek. Akkor én még nem voltam jelen. Hiszen 1940 vagy 41 lehetett, s amikor 41 végén Ágnessel találkoztam, régi barátnője, és élete végéig hűséges társa, Hrabovszky Panka mutatott be neki, Ágnes akkor már Szerb Antallal irodalmi kapcsolatban volt. Népi érdeklődésemet és akkori Németh László-rajongásomat (akkor voltam éppen a Tanú utáni lázban) Ágnes, beszélgetésünk során, elég fanyarul fogadta, a Debreceni Káté, és főként az Ember és szerep miatt. Furcsa viszonylat vagy barátságféle volt Szerb Antal és az övé. Csak az érti, aki tudja, hogy abban az időben már volt zsidótörvény, és ezt támogató, „nemzeti” közvélemény, még a családokon belül is. Amikor Szerb Antal például felhívta Ágnest telefonon, beleszólt a kagylóba — némi fölös óvatossággal —, hogy családi konfliktus ne essék: „Mondja gyorsan, hogy szervusz Klári!” * Keresztury Dezső, Lengyel Balázs, Szilágyi János György és Vidor Miklós emlékezései 48
