Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja (- A kilencvenegyes esztendő - 11. A kolonosi táj, a félkegyelmű legény és a pipás cigányasszony)
csak a valós dolgok mértéke. Nos, a művész figyeli a kolonosi tájat. De mintha túlságosan régen nézné. Mintha kifáradtak volna az érzékelő reflexei. Leginkább már csak az üres szemgödröt láttatja. S ezt a kor elutasítja. Mert veszélyeztetettségben lehet élni, de jaj annak, aki erre nap mint nap rámutat. Nem a katasztrófa az elviselhetetlen egy korban, ahol a hullák (a tv képernyőjének jóvoltából) mintha hálószobánkban feküdnének; az elviselhetetlen az, hogy a tények elénk tárt létvízióvá szublimálódnak. Ilyen mértékben még sohasem maradt le az emberi tudat saját helyzetének észlelésében. De hát akkor miért volna kolonosi vidék, miért volna a megvilágosodás színtere ez a táj? Holott megegyezik vele a folyamatosság (éppen ezred végi) szakaszában. És ezt a (világ) politika eltakarja . . .? Legyünk kérlelhetetlenül belátóak: észre sem veheti. A politikának ez a vakság a természete. A valós dolgok mértékét kereső művésznek is milyen utat kell bejárnia az észlelésig: „Ki tudja hány nap-éj, amíg fölérek a lüktető pupilla kráterére, s szállva alá a feneketlen mélybe, a megszállott sötétre érkezem, hol visszatarthatatlanul nyomulnak, csak egyetlen kis idegen is át ezer tolong időtlen búcsúzában, mióta világ a világ, tenger tolong, örökös visszatérők, forró reményben és reménytelen, örök didergők benn az elevenben, ezer halott egyetlen idegen! Itt kérdheted majd bölcs skolasztikádat, egy tű hegyén hány angyal férhet el? Itt tenger sors egyetlen egy helyen, és ezer év egyetlen idegen . . .” (Pilinszky: Senkiföldje) Ma nem csak az államférfiak, bankvezérek, politikusok fordítják el tekintetüket a kor látványáról, egyre inkább a művész is. Aki nem akar ebben cinkos lenni, az megpróbálja a tájképre rámontírozni a maga vízióját. Ők érdekelnek. A vak vándorral érkezők, a lehunyt szemmel látók, a táj domborulatait, mélységeit, anyagát kitapogatok. 2. Ezért ütött meg két novemberi megszólalás. Balassa Péteré a Jelenkor Csorba Győzőt köszöntő összeállításában, és Jeles András feleletsora Bérezés László kérdéseire a Magyar Naplóban. Vannak tehát (még), akik „testben-térben messze egymástól ugyanarra jutnak, egyszerre a szívben és elmében”, hogy saját szavaival írjam le Balassa üzenetét. Az ilyen találkozások ideje (valóban) akkor jön el, „Mikor hűvösség van, távolság és tiszta világosság; tehát éjszaka”. A képen, amit ráúsztat a kortájra (ugyancsak) esik az eső. Ez a Kolonos Máriagyűdön van. Egy Pécs környéki kiránduláson jár ott. Nem valamiféle vak, 41
