Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Török Endre: A tudás kelepcéje
hontalansággal. A történelemnek való alávetettség érzése ez. Mennél eró'sebb a történelmi otthontalanság érzése, annál inkább törekszik a szellemről leszakadt tudás, hogy elméleteket teremtsen a boldog öléshez, amit a totális rendszerek elvárnak az egyéntől, hogy ne tartsa bűnnek az ölést. Érezze boldogságnak az emberiség nevében. Érezze, hogy az ember önakaratából mindent megtehet. De a szabadságnak e bűnös ígéretével semmire sem megy: Isten elől nem lehet elbújni. A hazug messiási társadalmak mindig önmagukba dőlnek, fokozva a történelem gúnyolódását az önelvű emberi akarat fölött. Egyébként is az ember önállítása istenként Isten helyett a paródia képzetét hozza a történelembe: „Nem vagyunk urai az eseményeknek, amelyek ellenünk fordulnak - írja emlékirataiban Ionesco. - Gyakran kijelentettem és gyakran leírtam - de nem hallgattunk egymásra, nem tehetjük meg ezt, mert az irracionalitás uralkodik -, ezer példát hozhatnánk fel: háborúkat indítunk, hogy megvédjük birodalmainkat, aztán elveszítjük a háborúkat. Még Jeanne d’Arc is - sugallatai ellenére - nagy katolikus Franciaországot akart teremteni, és az eredmény az ateista Franciaország. A bírák-törvényhozók az igazságosság, testvériség, szabadság világát akarják megalkotni, és íme az igazságtalanságot alapítják meg, az eltörlendő kiváltságoknál nagyobb kiváltságokat, az igazságosság helyett a bosszúállást és a büntetést, a megtorlást, a Történelem számtalan boszorkányüldözését. A szabadság helyett a kényszer és zsarnokság uralkodik. A népek függetlenségét akarták, de az állampolgárok számára a függetlenség nem szavatolja személyes szabadságukat. Egyes új .független’ országok más országok által elfoglalt területek lettek, ahol csak növekedett a rabszolgaság más név, a kényszer neve alatt... (1987)” Mit jelenthet ezek után a nemzeti elv a történelmi kényszerek alá vetett ember számára? Tudjuk, vezethet egy bűnös otthonosság felé, amennyiben elválasztja egymástól a nemzeti és a közös emberi érdeket. De a valódi otthonosság esélyét is nyújthatja azzal, ha erkölcsi szigetet próbál képezni az általános otthontalanságban, s így mintegy felülemelkedve azon, a közös emberi érdekbe kapcsolódik. A haza csak akkor haza, ha nem az ideológiák által tartja fenn magát, épp ellenkezőleg: nyelvi, kulturális és lelki közösségként ideológiák fölött létezik, támaszt és védelmet biztosítva minden polgárának. Csakhogy a bukott tudás eszméitől érintve a nemzet is ellentétbe kerülhet és kerül is saját szellemével, kivált azokban a régiókban, ahol élete önmagát mint értéket nem egyszer provokálta és provokálja: szétszórja tagjait a világban, mélyítve a történelmi otthontalanságot. Az, amit új népvándorlásnak nevezünk, nemcsak a szegénység menekülése a szegénység elől. Az űzöttség érzéséből fakad elsősorban, a többség gyűlöletéből a kisebbség iránt, a különbözőség gyűlöletéből, amely az ölés egyik bűnös indoka. Mögötte a nemzeti érdek kiforgatása rejlik, s a világ oszthatatlanságában a föld bármily kicsiny, lokális színterén történjék is ez, merénylet az emberi nem ellen. Az ölés pedig nemcsak fizikai, hanem lelki és szellemi ölésként is ölés, az ember révén az ember megfosztása önmagától. * * * De ha ilyen mélyre zuhant az élet, ha majdhogynem kiveszett az emberből az a tudat, hogy mi a dolga, és kétséges jövőt formált magának, lehetséges-e mégis a helyrehozás? Lehetséges-e a technika, közelebbről, mondjuk, az elektronikus forradalom terjeszkedésével egyidejűleg tökéletesíteni az egyén belső világát, azaz visszahozni a lelkét, hogy a földet küldetése színterének, a hazát pedig hazájának tekintse? Nyilván lehetséges, különben már nem volna ember. Viszont felsőbb segítség nélkül nem elegendő hozzá az emberi akarat. E segítség és a földi szándék 31
