Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Poszler György: Homér és Osszián

Olajbűz és Vér szag

Csakhogy az éles kihívás - kemény válasz biológiai-históriai ritmusa nemcsak gondolati és gyakorlati kérdés. Hanem etikai dilemma is. Gondolati-gyakorlati-eti- kai egészség, válaszképesség vagy betegség, válaszképtelenség. Alkalmas-e egészséges etikai válaszadásra ama bizonyos, európai születéshelyű fausti kultúra?

Vannak - enyhén szólva - aggasztó jelek. Csak a legfontosabbnál maradok. ’91 tavaszának próbára tevő etikai sokkjánál. A tények ismertek. A kihívás az iraki agresszió, Kuvait lerohanása. A válasz a „sivatagi vihar”, Irak megleckéztetése. A méretek impozánsak. Hatszázezres hadsereg. A képekre emlékezünk. Égő olajkutak füst-láng Infemója. Olajtengerből kimászó vízimadarak agóniája. A válasz látszólag tökéletes. Gpndolatilag: nemzetközi összefogás. Gyakorlatilag: az ag- resszor megfékezése. Ám etikailag meggondolandó. Az agresszor megfékeztetett, de megmaradt. Mert a gyenge hatalom jobb az erős káosznál. Az iraki-iráni kényszeregyensúly az ellenerő nélküli iráni túlsúlynál. Csak a reménykedő kurdok mészároltattak le - az óvatos győztesek asszisztenciája mellett. Kurdisztán nem létező történelmében - ki tudja - hányadszor. Ettől lettek igazán bűzösek a kuvaiti olajkutak. De csak etikailag, gyakorlatilag nem. A rendet tevő hadsereg, az újjáépítő üzlet nyugodtan elviselte.

Nem úgy a vérszagot. Ami Baranyából jön és Horvátországból, Dalmáciából és Boszniából. Szeretném, ha világos lenne. Nem az a baj, hogy Irakot keményen megfékezték, de az, hogy Szerbiát lazán szabadjára engedték. Az olajbűz vonz a térséghez, a vérszag taszít a térségtől. A kuvaiti olajkutak védendők; a bosnyák mecsetek nem. Az arab konszernek felől elhessentik a rémet, a dalmát óvárosok felől nem. Pénzsejkek családjának gazdag menedék, horvát parasztok gyermekének ingyenkonyha. Gyakorlatilag-politikailag mindez - nyilván - érthető. Gondo- latilag-taktikailag mindez - természetesen - magyarázható. De etikailag-emberi- leg semmiképpen. Két kihívásra két válasz. Gondolatilag-taktikailag elégséges. Etikailag-emberileg elégtelen.

II. Közép-Európai Dezillúzió

„Ha elfogulatlanul nézik, a román szemlélőknek is el kell ismerniük, hogy a magyar kisebbség magatartása lojális volt, és nem a magyarság hibája, ha a két nép a román fennhatóság ideje alatt egymáshoz nem közelebb került, hanem egymástól eltávolodott. A magyarság a múlt világháború után - mivel nem tehetett egyebet - kényszerűségből tudomásul vette a hatalmak diktátumát, és az adott helyzetbe beilleszkedve az állampolgári kötelességek lojális vállalásával igyekezett jogait, kultúráját, nemzeti életét biztosítani. A román kormányzat azonban - nem törődve sem a párizsi kisebbségi statútum rendelkezéseivel, sem a gyulafehérvári ígéretekkel, sem az önrendelkezési elvvel, aminek pedig Nagyrománia a létét köszönhette -, a magyar nemzetiséggel szemben az elnemzetlenítés áldatlan politikáját alkalmazta, s e célból olyan gazdasági és politikai elnyomás alá vette a magyarságot, mely már a legelemibb emberi jogokat is sértette. A nemzeti kultúrájában és létében megtámadott magyarság az egyre fokozódó nyomásra az ellenálló ereje megsokszorozásával felelt”. (Márton Áron levele Petra Groza miniszterelnökhöz. 1946. I. 28.)

21