Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Poszler György: Homér és Osszián
Ám Aurelio Peccei, a Római Klub egykori elnöke évtizedek óta figyelmeztet. Az ezredvégi emberiség két ellentét tengelyére, Kelet^Nyugat és Észak-Dél keresztjére feszíttetett. Ideológiai és politikai ellentét, kapitalizmus és bolsevizmus az egyik tengelyen. Gazdasági és kulturális ellentét, gazdagság és szegénység a másikon. Az első tagadja egymás állításait, és állítja egymás tagadásait. A második lehetetleníti egymás lehetőségeit, és lehetővé teszi egymás lehetetlenségeit. Nos, Nyugat és Kelet ellentéte feloldódott. Északé és Délé nem. Talán fel is erősödött. Vagy rövidesen fel fog erősödni. Mert magába szívja a másik két pólusról elmozdult ellentétes irányú tölteteket. A feszültségmennyiség nem csökken, csak földrajzilag átrendeződik, minőségileg átalakul. Keleté Délre, Nyugaté Északra csúszik. ideológiai-politikaiból gazdasági-kulturálissá változik. Ä tegnapi és mai Kelet holnap Déllé süllyedhet, szegénnyé és elmaradottá. A tegnapi és mai Nyugat holnap Északká emelkedhet, gazdaggá és előrehaladottá. Végletekig élezve az egyetlen megmaradt globális ellentétet. És Európát Délről és Keletről közelíti egy kultűraellenes, neoközépkori hullám. Közelítve és konkréttá téve a távoli és elvont fenyegetést. Megbénult Gondolat A válságot háromnegyed százada észlelik. Gondolatilag mintha működött volna az éles kihívás - kemény válasz biológiai-históriai ritmusa. Bloch reálutópiákról álmodott a háborút követő dezillúzióval szemben. Ortega Európai Egyesült Államokra gondolt az ötéves tervek sikerével szemben. Toynbee globális programot keresett a túltechnizált világ válságával szemben. Peccei interkontinentális együttműködést sürgetett az ezredvég kömyezetpusztító fenyegetéseivel szemben. Az emberiség várta ’89 fordulatát, hogy szabad utat enged a megváltó programoknak. Ám gyakorlatilag mintha nem működött volna az éles kihívás - kemény válasz biológiai-históriai ritmusa. T7 kihívását nem T7 megoldásának válasza követte, hanem ’33 újabb kihívása. A bolsevizmus agresszióját a nácizmus gyalázata. ’45 válasza kiiktatta ’33, a nácizmus gyalázatos kihívását. De óriásira növelte ’17, a bolsevizmus agresszív kihívását. Tipikusan aritmikus működés. Erősen dobban a kihívás - kimarad, felemás vagy gyenge a válasz. És talán elbizonytalanodott a gondolat biológiai-históriai ritmusa is. ’89-90 boldog megkönnyebbülése után ’91-92 riadt tanácstalansága. Átfogó gondolat nélkül maradt a felszabadult világ. Nem tudja, mi a teendő. A kínálat - mi tagadás! - aggasztóan elgondolkodtató. Legalábbis szomorúan megmosolyogtató. Eufórikus állapotban, a felfedezés örömével-büszkeségével visszatérni a kiindulóponthoz. A századfordulós állapothoz. ’89 után oda, ahol T4-18 és ’39-45 kataklizmája megkezdődött, ’17 és ’33 katasztrófája megfogant. Elfeledve, hogy a megvalósítani kívánt paradicsomi állapot, elérni kívánt boldogok szigete megalapozott két világháborút, felépített két zsákutcát. Méghozzá a paradicsomi állapotot és boldogok szigetét korrigálni kívánó, iszonyatos zsákutcát. Az individualitással szembeszegezett szolidaritásgondolat torzszülöttét. A faji szolidaritás paroxizmusát, az osztályszolidaritás paranoiáját. Pedig Auschwitz kéményeinek forró füstje, Kolima priccseinek dermesztő hidege figyelmeztet. Hogy ne essen szó Hirosima és Nagaszaki villanásáról. Fénye megvilágítja a folyamatok pokoli logikáját. 20
