Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Poszler György: Homér és Osszián
Milyen a kultúránk? Megvalósul benne a ritmus? Ami az életerőt bizonyítja? Kihívásé és válaszé? Milyen kihívások érték, milyen válaszokat adott? Vagy aritmi- kusan működik? Erősen dobban a kihívás - kimarad, felemás, vagy gyenge a válasz? Csak néhány szúrópróbát. Vádoló Elesettek ’92-ben már készíthető mérleg. Karnyújtásnyira a századforduló - ezredfordulóval súlyosbítva. Nos, a század a kultúra botránysorozata. Felfakadó sebek és kitörő lázak. Hiányzó balzsamok, elmaradó gyógyulások. Az első felében két világháború. A másodikban hosszú betegség. Nem két háború ellenére, de két háború következtében. És gondoljunk bele: a két háború nem oldott meg semmit, a hosszú betegség alig égetett ki valamit. A századfordulóra létrejött egy világrend. Gazdagság és szegénység, fejlettség és fejletlenség, tudás és tudatlanság iszonyú ellentétével. Országokon belül és országok között. Ne vonjuk vissza a tételt: újra akarta osztani a világot. Az első világháború több áldozattal járt, mint előtte az összes többi. Beleértve az utolsó nagyot, az orosz-japán háborút is. Ám csak elmélyítette a világrend ellentéteit. És szült neki két halálos ellenséget. ’17-ben a bolsevizmust, ’33-ban a nácizmust. A második világháború több áldozattal járt, mint előtte az összes többi. Beleértve az utolsó nagyot, az első világháborút is. Ám csak létrehozta a legrosszabb világrendet. Első ellenségével szövetkezett a második ellen. Legyőzte és pokolra sújtotta a náci Németországot. Megsegítette és égig emelte a bolsevista Oroszországot. Ebből lett a két pólusú világ. Tengelyében farkasszemet néző nagyhatalmak Es ebből lett a majd’ félszázados ideg- és hidegháború. Fegyverkezésre költött százmilliár- dokkal, éhezésre kényszerített százmilliókkal, lelkűkben megroppant nemzedékekkel. A régi világrend örököse megnyerte az ideg- és hidegháborút. Térdre kényszerítette második ellenségét is. Ám közben elmúlt a század. Számítsuk szűkösen. Tíz év fegyveres világháború, negyven év fegyveres világbéke. Pontosan a század fele. Előkészítéstől és lábadozástól eltekintve. Halottak csatamezőn, légópincében, koncentrációs táborban, Gulag-barakkban. Hányán is? Szerencsére nem tudom. Értelmes célért halt hősök vagy értelmetlen borzalomban pusztult áldozatok? Megrázó sokk vagy felemelő katarzis? Ment-e - haláluk árán - a világ elébb? Készítsen mindenki saját mérleget. Rossz éjszakákon vádoló elesettekre gondolok. Észak és Dél Igaz, az ideg- és hidegháború végén nagy feloldódás. Megszűnt a legrosszabb világrend. A kétpólusú világ. Tengelyében farkasszemet néző nagyhatalmak. Nincs egy univerzum a Brandenburgi Kaputól keletre - a Sárga-tengerig. És egy másik a Brandenburgi Kaputól nyugatra - a Japán szigetekig. Elillant a vasfüggöny a Lajtánál. Leomlott a vasbetonfal a Spreenél. Darabjait - groteszk-szomorú emlékként - utcasarkokon árulják. Talán hamisítják is, mint az igazi jelképeket. Már a halottakat vagy meghurcoltakat se nagyon számolják. Akik a Lajtánál, a vasfüggönynél fennakadtak. A Spreenél, a vasbetonfalnál lelövettek. A nyugat-keleti viszály és verseny nincs többé. Megszűnt az állapot, amelyben szuperhatalmak vezetői farkasmosollyal paroláznak a naprendszer elpusztításához elegendő robbanóanyag felett. 19
