Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Orosz László: Németh László és Kecskemét
ki így, ki úgy, de Kecskemét az egyetlen, amely avval táplálja, hogy félig-meddig megoldott és simán folyó életű, szép teljesítményeket produkáló társadalmat mutat a szemlélőnek.” Megállapítja Erdei, hogy az úri rend Kecskeméten nem különül el a dolgozó osztályoktól, legkiválóbb tagjai mintagazdaságok teremtésével mutatnak példát a minőségi munkára. A szőlő- és gyümölcstermelés, általában a kertművelés szakértelmet kíván: ez növeli a kecskemétiek értelmi színvonalát. A város sokat ad iskoláira, 1934-ben a költségvetési kiadás 13,6 százalékát fordítják a tanügyre, amikor Debrecen csak 6,7, Pécs 8,0, Miskolc 6,1 százalékot. Kecskemét az országos átlagot meghaladó népszaporulata miatt is büszkén viseli a „gyermek városa” címet. Elismeréssel szól Erdei a város szellemi kultúrájáról is. ,,A Katona József Társaság nem vidéki önképzőkör, hanem európai színvonalú .emberfők’ társasága, s körükben legalább olyan magyar szellem él, mint a fővárosi irodalmi társaságok legjavában. Ez a társaság állandó érintkezésben van a modem magyar irodalom és tudomány legjobbjaival, és akik csak megfordultak köreikben, a legnagyobb lelkesedés hangján szólnak a .kecskeméti szigetről’.” A város zenei kultúrájáról a dicséretekben aligha bőkezű Kodály Zoltán 1932-ben így nyilatkozott: „Ismerem a kecskeméti zenekultúrát, és ebből a szempontból Kecskemétet minden vidéki városunk elé helyezem.” A város vezetése értett ahhoz is, hogy Kecskemét jóhírét növelje. 1933 májusában Bugacra, 1934 júliusában a Hírős Hétre újságírók, írók százait hívták meg, s kápráztatták el. Móricz Zsigmond 1933-ban ezt írta: „Ma a kis Magyarországnak ez a város a szemefénye. A legértékesebb nép, amely kőből is bort facsar. A sívó homoktengerból száz év alatt Európa egyik legszebb és leggazdagabb gyümölcsös szőlőkultúráját hozta létre.” Féja Géza 1934-ben így összegezte hírős heti tapasztalatait: „Menjen el bárki a meggyötört Hajdúságba vagy Szabolcsba, s jöjjön utána ide. Látni fogja a magyarság két arcát, a két bajvívó elemet, melynek harca életpróbánk a jövő színe előtt. Ott koplalók szektája, a magyar .szkopcok’, kik kitépték a gyümölcsfákat, megkínzott indulatok, tengerré növekedő s mindent elöntéssel fenyegető aszály, semmibe folyó hőforrások, csonttá aszott nincstelenek, s régi, komor feddőénekeknek, régi gályarabok panaszának hangjai úsznak a levegőben. Itt: hegyek a gyümölcsökből s a föld ajándékaiból, szikrázó paraszterő, régi tervszerű telepítési politika áldásai, gyermekek ezredei és brigádjai, a mezőgazda- sági kultúra csúcsa, Arany János és Katona József szelleme, az autonóm magyar élet derűs önbizalma.” A kecskemétiek mégoly példás munkájának eredményessége, haszna azonban nagymértékben függött az értékesítés lehetőségeitől. Noha a város gyümölcsexportja állandóan emelkedett, az országos gyümölcsexportnak 1927-ben 27,2, 1934-ben már 42,8 százalékát adta, Kecskemét ki volt szolgáltatva a piacnak. A gazdasági világválság idején, 1932 januárjában Móricz Zsigmond Szóló szőlő, csengő barack, mosolygó alma című cikkében arról számolt be, hogy a kecskemétiek - „az ország legokosabb, legvállalkozóbb földművessége” - nem tudják az adót befizetni, a város nem tud tisztviselőinek fizetést adni. Tóth László a válság elmúlása után, 1936 augusztusában is a bőséges gyümölcstermés értékesítési nehézségeiről írt vezércikket a Kecskeméti Lapokba. Bizonyára erre az általa is jól ismert problémára is kereste a megoldást Németh László a Kecskeméti Lapok 1933. évi húsvéti számában megjelent, Új politika című vezércikkében, a világpiac kívánalmaihoz alkalmazkodni képes tervgazdaság és az egyéni kezdeményezés összehangolásának lehetőségére mutatva rá. „Csaknem mindenki egyetért abban, hogy a termelést nem lehet magára hagyni - írta -, a termelőeszközök a munkás ellen fordultak, a termelés aláássa a fogyasztást; szaporítja a terményt, s munka16