Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve III. (Károlyi Amy: Mindenért mindent; Takáts Gyula: Versek Drangalagból; Fodor András: Meggyfa; Bisztray Adám: A Nap házában; Mezey Katalin: Szárazföldi tél)

Mezey Katalin: Szárazföldi tél

Új szokás van meghonosodóban a válogatott verseskötetekkel kapcsolatban: terjed a válogatott és új versek változat, annak biztos jeleként, hogy sokkal ritkábban juthat egy költő új kötethez. S a régiek mellett az új versek akár kötetnyiek is lehetnek, s így van ez a Szárazföldi tél esetében is, érthetően, hiszen Mezey Katalin előző verseskönyve, az Újra meg újra még 1985-ben jelent meg. Az azóta keletkezett költemények három komoly ciklusba szerveződnek Sors, Hamlet változik és Titkos szolgálat címmel rejtett, önálló cím nélküli kötetté állnak össze.

Mezey Katalin korábbi három verseskönyve egymáshoz képest folytonos szemléleti és poétikai elmozdulásokat mutatott fel, az 1984 és 1991 közötti új versek viszont közvetlenül kötődnek az Újra meg újra világához. Újrakezdés helyett a folytatás vált volna meghatározóvá? Bonyolultabb és egyszerűbb is a helyzet, mert legfeljebb poétikai értelemben lehet a folyamatosságé a vezető szerep, s ez is csupán e líra kialakultságát teszi egyértelművé. Szemléletileg e versek világában az válik nyomatékossá, hogy minden folytatás újrakezdés is, s minden újrakezdés folytatás is. Nem a lét ellentéteinek elsimítása ez erőnek erejével, hanem a tudat senkiföldje helyzetének lehetséges feloldása vagy legalábbis emberszabásúbbá szelidítése. Hiszen gyakorta szükségeltetik fogcsikorgató erőfeszítés a legegyszerűbbnek mutatkozó folytatáshoz is, a hétfőkhöz, keddekhez, szerdákhoz is, különösen akkor, ha az életút olyan szellemi kilátóponthoz érkezett, amelyről már nem beláthatatlan távlatú a végpont, amelyről a megtett út követeli a maga minősítését. Kötelező az önvizsgálat, ám annak pontossága élet- és személyiségmentő lehet: ,A keresztény embernek az a szerencsétlen típusa vagyok, / aki az istenbe vetett hitét elvesztette, / de erkölcsi igényességét nem; / a forradalmárnak az a szerencsétlen típusa vagyok, / aki az alapvető változásokba vetett hitét elvesztette, / de a változás igényét nem.”. Ez sem gondolati végállapot, hiszen a legújabb versekben az erkölcsi igényesség mellett a bizakodó istenkeresés is megszólal (Teben- ned bízom, Te vagy).

Nem változások nélküli tehát e líra, de változatlanul az a szemlélet mozgatja és szervezi, amelyik a hétköznapok kisvilágát, az apró tényeket és az emberiségtörténelmet rétegzi egymásra olymódon, hogy mindegyikben folytonosan ott vibrál egyrészt a létezés és az elmúlás, másrészt a biológiai lét, az életvegetáció és a tudatos, filozófiai igényű lét feszültsége. A legelemibb és mégis legkevésbé megválaszolható kérdéseket vetik fel a költemények, a tapasztalatot és az ész erőfeszítéseit egyaránt felhasználva: „Mi vagyok? - nem tudom. Leszek-e mi lehetnék, / tudatom ha az időn áthatolna / és ezer évig feleződne az emlék? / Ámulat és megnyugvás nyílik bennem. / Egyszerre lépek át létemen és valómon. / Az, amit megsejteni mégis képes vagyok / felvet, mint az ár, s mélybe húz, mint az ólom.” (Nappal és éjszaka). Ä kétely, a lehetséges filozófiai válaszok bizonytalansága azonban Mezey Katalin számára nem semmisíti meg az emberi élet fontosságát, s ez minden létező minden egyes napját jelentéstelivé tudja formálni. A filozófiát költészetté lehet varázsolni, s az élet lényegét is, de .Attól még, hogy megírtad / nem tűnik el a gond” (Attól még). Elet és költészet nem mosódik együvé, s végülis önmagában egyik sem ad se gondolati, se érzelmi megnyugvást, hiszen inkább csak önmentésnek lenne jó az életből a költészetbe, vagy a költészetből az életbe menekülni. Megoldást csak az adhat, ha mindegyiket ugyanannak a személyiségnek a belső tartása sugározza át, ha a jellemet következetes etikai igényesség formálja. Mert bár „Kibogozatlan gondköteg az élet / és egyre gyűlnek rajta a csomók. / Hogy ki95