Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Isztray Botond: Út - az elhallgatat könyv (Tábor Béla: A zsidóság két útja)

gamban. De már akkor sejtettem, hogy csak az méltó a história értelmére, aki a meséket szereti; mert már akkor sejtettem, hogy Isten alighanem azért teremtette az embert, mert szereti a történeteket. És mindenekelőtt éreztem - s bennem is feltámadt -, valami vágyat és szomjúságot, valami titokzatos hívást. „Mert van itt valamiféle szomjúság, amit még senki meg nem itatott. Nyomorúság, aminek törzse mind irtóztatóbban zihál” - olvastam később Pilinszky Jánosnál. Átéltem a homokos föld, a napégette beton szomjúságát, mindenegyes napfelkelte meddő lángolását, a mindent átható sóvárgást a táplálékra, homályos-lázas álmok kavargását.

Aztán olvastam Prohászka Lajosnál, hogy a magyar fmitizmusnak (e kozmikus bezártságnak) nincs mítosza, vagyis mítosza - hisz harcok kényszerültje - a lázadás. És olvastam Hamvas Bélánál, hogy e kontinentális óceánban, ebben a határtalanságban élő lezüllött ksatria-népnek csak szabadságvágya van. Benne az elementáris őstűz dühe lángol.

De ha a mítosz a szimbólum exegézise, akkor a lázadó magyarnak, harcok kényszerültjének, a magából lelkesülten kikelt, majd tompán visszahanyatlónak mítosza igazi mítosz, mert ez a mítosz egy alapszimbólumból táplálkozik, azt akarja új és új módon megjeleníteni, s e szimbólum: a tűz. A tűz, mitit minden szimbólum, kettős; mint démon: emésztő-sötét láng, gyűlölet; mint géniusz: szeretet-értés, fény. Á közvetítés kényszerűségét és szabadságát jelenti egyszerre. A szimbólumban arra vágyunk, amink van, és a tűz a vágy szimbóluma. Az embernek egy angyala van, és egy bukott angyala, bukott a kísértésben, ördög; egy angyal és mégis kettő: egy géniusz és az ördögök serege.

A tűz Jakob Böhme tanításában a természet centruma. A létesülés izgalma, a sóvárgás fellobbanása, a nyugalmat megalapozó szenvedély. A természet pedig nem egyéb, mint a kívánó keresés alakzata, az alakot öltött keresés; míg a nemtaláló keresés az, amit anyagnak mondunk. A keresés a nyugalomra, a létre, a szellemre irányul. S mivel a természet keresés, a keresésben-találás természetfelettit talál. Természet (natura) és nép (natio): születés. De a születéshez elengedhetetlen az érzékenység, az odaadó-foganás képessége, a minden lehetséges inerciát távolító, nemző ok iránti érzékenység. És ez a nemző ok nem szubsztan- cializálható, hiszen abban a pillanatban csak a születettség világához tartozna. Mindenesetre a nyelv költészete az összetartozó embereket kétféleképpen, de egymásból eredező szavakkal nevezi meg: gens és natio, nemzet és nép. Ézért mondhatta találóan Joó Tibor, hogy a nép alakulóban levő nemzet, és a nemzet alakulóban levő nép (egymást áthatásukat nevezném fajnak), s a nemzet létrehozása személyes mű. Nemzet és nép minden megnyilatkozás, létrejövetel szükséges két mozzanata, s habár a történelmi időben nincs fbltétlen kohéziójuk, jelentik minden alkotás, létrejövetel szükséges feltételét: nemzést és szülést, áthatottságuk mértéke pedig színvonalat. Nemzés és szülés csak az időben válnak szét, a pillanat örökkévalóságában ok és alap egyesített, mint nemző-szülő és nemzett vagy másképpen a kereső a keresésben folytonosan magára talál, a potencia pedig a szabad aktusban megszentelődő vággyá lesz.

Tehát a népre is igaz: nem eltörölni - hanem betölteni. Mégis, mondtam magamnak és barátaimnak: igen, túlélésünk csodája igaz. De ez mégis kevés, csak az efemer hatalom öröme, és az élet véges-halálos birtokcsapdája újra és újra ránk zárul. Az alapállás mindig ez volt: Magyarország nem volt, hanem lesz. Sosem lettünk igazán civilizált, keresztény nép. Levedia! Innen nyugatos elitünk (ahogy Karácsony Sándor mondja: szofokráciánk) vigasztalanul másodlagos, lapos-impotens jelentéktelensége. Azok a demokratikus combok, ahogy Tolsztoj gróf mondaná. És innen az alföldi géniusz sötét sóvárgásának tüze. Ez a mély felejtés! Felejtése a

85