Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Isztray Botond: Út - az elhallgatat könyv (Tábor Béla: A zsidóság két útja)

fonnának: a Kárpát-köznek, felejtése a tartalomnak-kérdésnek: folyóink-völgye- ink nyugatra nyílnak. Tagolatlan szabadságvágy. Egyébként: mily modem! Amit az alföldi géniusz nem fogad be, az Magyarországon soha nem születik meg. Petőfi, az egyetlen nagy magyar szellem, akit befogadtak, ezért mítosz is lett. A sötét tűz nyugvópontra nem jutó természetét csak az igazság változtathatja fénnyé. Csak a feltétlen igazságot fogadja be, kell befogadnia. Aki szabadon uralkodik, aki mérhetetlen hatalmával e massza tagolatlanságát tagolja, közvetíti. Közösségünk itt és most tehát csak akkor valóságos, ha úgy tudunk egymással beszélni, hogy e beszéd a bennünk is örvénylő sötétség szomjúságát csillapítsa.

De vajon Tábor Béla szavai képesek-e ezt a masszát tagolni, képesek-e olyan párbeszédet gerjeszteni, melynek beszéde eme örvény sóvárgását csillapíthatná? Tábor Béla szavai mindenesetre sugárzó szavak. Szeretném a kételkedőket az ezo- terikus-gnosztikus Schmitt Jenő Henrik esetére emlékeztetni. Ez az „érthetetlen fantaszta” annak idején az Alföld népe közé ment és tanította őket. A korabeli államhatalom helyesen értékelte a dolgot, iziben hatósági eljárást kezdeményeztek ellene.

Tábor Béla egy hajdani beszélgetés során, amit Szabó Lajossal és Hamvas Bélával folytatott, s melynek dokumentumai a közösségnek természetesen a mai napig hozzáférhetetlenek, a következőket mondta. Az igazi egzisztenciális aktivitás - amelynek megfelelően akar élni - lehetőségét és kényszerét érzi, hogy elébemenjen a megtisztulásnak. Úgy aktív, hogy tisztítja a tisztátalant, és belép a tisztátalan körébe, bízva a tisztaság ható, önmegtartó erejében. Ez a magatartás a leghatásosabb, dehát ébren lenni csak úgy lehet, ha folyton ébresztem magam. Akit Isten szeret és kiválaszt, annak segít az ébresztésben: szenvedéssel, csapással, ahogy Jóbnak segített. Az ébresztés csak önébresztés lehet. Jób ügy dicsérte Istent, hogy káromolta, de létét sohasem tagadta. Jób története az ébresztésről szól. S tegyük hozzá: eme ébresztés elengedhetetlen feltétele a farizeus kiválasztása és elvetése önmagunktól. Tábor Béla mondataiban két esetben vibrál heves indulat, ítéletei két esetben élesek. Amikor Jézusé is az Evangéliumban. Kufárok a templomban, és a farizeus. A kufárok templomi üzletelésekor az elsőség, a szóbakerülés sorrendjének törvénye szenved csorbát, vagyis dimenziók keverednek össze. A tá- gabb dimenzió (dimenzió: a lélek növekedésének mértéke) szűkebbe szorítása gyilkosság, illetve öngyilkosság. A farizeus pedig a Mammon legjobb lelkiismeretű szolgája, a személyesség terének birtoklójaként, én-mámorától megszédülve, a hazugság atyja. Kufár és farizeus törvényen kívül állnak, magatartásuk magától szankcionál, és a róluk mondott ítéletet ki kell mondani, de csak szeretetből szabad. A szeretet az ítéletet kimondatlanul is mondja, az okság láncolatát szakító erejével parazsat gyűjt a bűnös fejére. A zsidóság két útjának lapjait az ilyen szeretet hangja hatja át és át.

Végezetül föltétlenül szóba kell hoznunk az újonnan írt rövid utószó két igen jelentős gondolatát, amelyek problematikája és távlatai hallatlanul izgalmasak. A gálut és a szimbólum-entrópia szimbólumairól beszélek. A gálut, a száműzetés Tábor Béla szerint a poszt-biblikus zsidó történelem kulcsszava. A gálut a Messiás eljöveteléig tart. A szimbólum kettős-egységében azonban a vallásos jelentés dominál. A gálut ugyanis a száműzetés, otthontalanság jelentésén kívül a rejtett felfedését is jelenti, vagyis rejtetlenítést. Közös értelmük - Tábor Béla szerint - idegen közegbe kényszeríteni. Kérdezhetjük: eme idegen közeg, avagy nem-közeg nem-e az anyag centrum-üres nem-közege és a személyes szellem valódi közege közötti közvetítő tartózkodás? S ha ez igaz, ez az idegenség nem tartózkodási helye-e mindannyiunknak (akik keresztény szimbólummal szólva e siralomvölgye reménykedő zarándokai vagyunk, akik a második eljövetel idejét hasítjuk a térben),

86