Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Isztray Botond: Út - az elhallgatat könyv (Tábor Béla: A zsidóság két útja)

hogy azonosság és különbség abszolút egybeesését vallja valóságnak, nyilatkoztat­ja és jelzi. Jel az Egy-jelzés horizontjára vonva, úton levő egyéniség, depotencia- lizálódva szentelődő lehetőség, vágy. De az ember mint ember egy adott egyéniség létmódjában találja magát, létezése definitiv, ő mindig a másik, s éppen ezért na­gyon igazak Franz Baader szavai az emberi társulásról: „Nem csupán könnyel­műség vagy véletlen, hanem még egy bűncselekmény is összehozhatja az embere­ket, de ebből nem következik, hogy együttmaradásuk is véletlen vagy bűnös, mert az ember hatalmában áll hitvány indítékból jobbat tenni. így például Ínség vagy alantas szükséglet hoz össze, ám a kapcsolat megmarad, s közben az Ínség elmú­lik. Ekként számunkra minden természetes szeretet mintegy közvetlenül adott, de egyúttal feladott, és a közvetítő alakítás jobbat nyer belőle.” Itt ragadja meg Tábor Béla a zsidó faj, a fajiság problémáját, sors-történet és elszakadás-történet határán, a feladatnál. Ennek megfelelően a faj szellemi közös­ség, a fajiság végső közvetítő a történelmi ember és a szellem között. És - bár ezt Tábor Béla nem mondja - ezért felülmúlhatatlan példa ős Izrael minden lehetsé­ges emberi közösség számára. Mert a társulást vallási feladatnak először Izrael ismerte fel, ez maga Izrael. Övé az elsőség. Az így értett fajt fajlagosító három is­mérvben, tudniillik hogy a faj múlt, érték és nyelvközösség, talán nem merészség felismerni a szellem csodájáról elmondott hármasság analógját: van, minden egyes eset csoda (értékké teremtés), minden egyes eset ugyanaz az egy csoda (minden jel jelentős: logosz-nyelv). Analógia a feladat hangsúlyával. Izrael úton van, és az úton-lét nem valami statikus létező, hanem dinamikus történés. Az utat Tábor Béla áldozati útnak nevezi, s ez az út a tizedik és az első Ige között feszül. Az áldozati út, az áldozat szellemének érzékeltetésére segítségül hívom Ouaknin rabbit: Az áldozat a közelség nyíló-nyitó tere, amelyben minden jelentés a megnyílásban képződik. Nem megragadás, nem fogalom, hanem érintés, simogatás. Az áldozat antiobjektum. A tárgy megragadás, birtoklás; az interval­lum: simogatás, elengedés. Óhatatlanul eszembe jut a Tao egy körülírása: „A Tao, mely Tao lehet, nem valódi Tao.” A Taoról nem lehet beszélni, a Tao beszél. Menni és megállni, fej a keresztben, ritmikus mozgás, jang és jin. Előre menni. A kéz a szabad láb, a láb a megalapozó kéz: ok és alap egyesítve. Aki fogalmat csinál, ke­zével megtapos, üt; aki lábával csak érintene, elzuhan. Kell a lehetetlen, hogy el­érhető legyen a lehetséges, mondja Ouaknin. A puszta okság megszakítása: érte­lemteremtés. És az etika mondás és nem a már elmondott. A simogatás etikája dialógus, alapja az objektív és abszolút tudás elutasítása, visszahúzódás a visz- szahúzódó kezdetben. Az ilyes párbeszédben elragadtatottság a közösségi politi­kum tere, metszi a közönséges társulás síkvilágát, benne az előreláthatatlan je­lenik meg, mert a feszültség, a dialógus dimenziójában az ember átalakul. Tábor Béla szerint az áldozati útra a tíz parancs mutat rá. Az út a tizediknél kezdődik: a birtokszerzési vágy feláldozásának parancsánál; s e hírvágy alárende­lését követeli meg a lét egyre tágabb dimenzióiban a szeretet egyesítő hatalmának, mígnem az első Igében a személyes Isten megjelenik a személlyé vált embernek. Látnivaló, ezen az úton csak az jár, ezen az úton csak az ismer meg, aki életét teljes szívvel égő-áldozatul adja az egy valóság csodájának, és ebben az áldozati fényben növekedve az út és a megismert teremtője is. A könyv a kereszténység és zsidóság különbségét, hangsúlykülönbségét a betel­jesülés és a beteljesüléshez vezető út különbségében látja. A személy beteljesülé­séről, a hitről pedig ezt mondja: személy hisz a személyben. De emlékezzünk csak: az első parancsban a személyes Isten megjelenik a személlyé vált embernek. Jézus mondja: út vagyok; Jézus mondja: legyetek átmenők; a bibliai zsidóság ezt hallja: legyetek papi nép. Úgy vélem mindezt megfontolva nagyon nehéz megérteni a zsi­82

Next

/
Thumbnails
Contents