Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Isztray Botond: Út - az elhallgatat könyv (Tábor Béla: A zsidóság két útja)

dolgozatot, imigyen: Hamvas Béla istenfogalmáról. Aki azt mondja a gondolatról (persze ha gondolatnak minősíti), hogy elavult, annak egész egyszerűen nincs tapasztalata az élő gondolatról. Elavulni technikák, eljárások, jogszabályok és ilyesfélék szoktak, de nem gondolatok. És aki Hamvas Béla istenfogalmáról értekezik, az összekeveri Hamvas Bélát egy tőzsdespekulánssal, és ez azért túlzás.

A fent említett megjegyzések vagy emlékek - nem is olyan tréfásak! - mindenesetre visszautalnak Tábor Béla Szabó Lajosról írt tanulmányának két gondolatára. Mégpedig: az egyetlen tudása nem szubsztancializálható, nem alakítható alanytól független gondolat-tárggyá. A pneuma-gazdagban a pneuma nem semmisült meg (hanem szubsztancializálódott), tehát nem is születhet újjá. A mennyek országát először kereső, a végtelenbe hátráló titka Szabó Lajos szavaival, a minden előfeltevést (vagyis kondíciót, vagyis összebeszélést), felfejtő szubjektív szándék. A másik gondolat a kultúra kérdését veti fel. A kultúra - írja Tábor Béla - éppen annak a tudása, hogy mi a szellem. Nem tudja, hogy nem tudja (nem tudhatja). A kultúra arra az evidenciára épül, hogy a kettő létezik. A kultúra a szellem testet öltése, álom a szellemről. De az álom szerencsés esetben megfejthető, az álomból van ébredés, az álom az ébredés eszköze is lehet, sőt az éber isteni szellem játszótere. De aki a gondolat elavulásáról beszél, aki Isten fogalmáról beszél, az az álmot önnön individualizmusának ópiumával stimulálja: határa-nincs monológban hallgat. „A szellemet definiálni: ez maga a szellemtagadás. A szellem ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér.”

Amennyiben nem azért hallgatnak A zsidóság két útjáról, mert jelentéktelenül hazug, úgy azért hallgatnak, mert félnek. A könyv által már eleve megidézett félelmetes ellentmondás, ha igaz könyvről van szó, további félelmetesnek tetsző ellentmondásokat involvál. Amivel szemben nem vagyok odaadóan érzékeny, nyitott, amihez nincs elég szellemi erőm, arról hallgatok. Amit gyáva vagyok mondani, arról hallgatnom kell.

Vegyük újfent sorra A zsidóság két útja irányszavait. Isten, szellem, személy, áldozat, közösség, érték, nyelv (szó), gazdaság. És rájövünk a hallgatás titkára; ezek a szavak az elmúlt negyvenöt, majd a rákövetkező immár kettő év tabutémáit nevezik meg. Erre részben már gyermekeim is rájöttek körülbelül tíz esztendős korukban, anno. Éppen Benedek Élek meséinek új és régi kiadását hasonlították össze, és diadalmas arccal járultak elém. „Ezek csalnak” - mondták. „Hogyhogy?” „Kihagytak a mesékből mindent, ami Istenről szól, a hazáról szól, a múlt legendáit idézi, és ami kicsit is ízesebb-kacifántosabb magyar nyelven van.” No, ez volt a lágy-diktatúra éveiben. Itt azért álljunk meg egy pillanatra: mi is lett légyen az a lágy-diktatúra, amiről oly szociologikus higgadtsággal szoktak manapság beszélni? Csak nem az aljasság fedőneve, menlevele? 0, janicsárok végnapjai! E pokoli frigy: lágyság (puhány alattomosság) és diktatúra (pőre erőszak) törvényes gyermekének a neve nem folytatása-e ama nem kevésbé ördögi mondásnak: aki nincs ellenünk, az velünk van! Mert bizony, aki ellenünk van, azt megöljük. Lám! - így kell belekompromittálni a gonoszságba, aljasságba az életükhöz ragaszkodó szegény embereket. Ugye, élni csak kell.

Bizony, bizony! - ezekről beszél Tábor Béla A zsidóság két útjában, a fasizmuskommunizmus tabutémáiról. Istenről beszél, arról, hogy e név egyetlen értelme- síthető tartalma az időben a fétisrombolás mindenkori hagyománya. Az Egy által megszólított konkrét emberről, a Sokba-szőtt Egyről, a megszólíthatóról, a személyről, a szólítás meghallásában növekedő-táguló lélekről: a szellemről. A szellemről: a van egyetlen csodájáról, arról, hogy minden egyes eset csoda (és ez értékké teremtés); s arról, hogy minden egyes csoda ugyanaz az egy csoda. A csodáról. Az a személy, aki felismeri és átéli személy, vallásos abban az értelemben,

81