Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Sárándi József: Találkozásom egy utcalánnyal
kifurdalásom. Menekülni szerettem voln, de mikorra erőt vettem magamon, már nem lehetett. A történet vége Ági előre kérte a pénzt, és kiment a „házi néni”-hez, rendezni a szobahasználat díját. A szűk, mégis világos szoba üres asztallal, két székkel, és keskeny, rongyszőnyeggel takart heverővei volt bebútorozva. Falairól hámlott a festés, magas mennyezetén beázásfoltok éktelenkedtek, s a parkettáról lekopott lakk helyére beette magát a piszok. A fedetlen kéménylyuk fölött hosszúszárú háromszögben füstlerakódás feketéllett. Poloskák után kutattam, mikor hallottam a lányt visszajönni. Hát nem éppen budoár - mondtam lehangoltan. Ezért is sokat kell fizetnem - válaszolta. Mennyi marad meg „tisztán”? - kíváncsiskodtam. Üzleti titok! - zárta le kissé epésen a kérdést, és sietve majdnem teljesen levetkőzött. Negyedórád van, de ebbe az öltözködés is beleszámít - közölte aztán szenv- telenül. Retiküljéből óvszert vett elő, s felém nyújtva megjegyezte: „látom, tiszta vagy, mégis jó elővigyázatosnak lenni.” Nem állítom, hogy az addig tapasztaltak serkentőleg hatottak volna férfiasságomra, ám mikor a heverőnél bugyiját letolta, változás történt. Altestén akkora „muff” sötétlett, amilyet korábban csak filmen, Bertolucci: Utolsó tangó Párizsában, Maria Schneideren láttam. Most fogok igazán bűnbe esni - gondoltam -, miközben merev péniszemre göngyöltem a védőgumit. Előjátékra nem adódott idő, más-más pólusú és indítékú „elszenvedői” voltunk a szexuális cselekménynek. A blúzt miért hagytad magadom? - firtattam. Ha adsz még kétszáz forintot, a melleimet is megmutatom. Inkább ábrándozom róluk - feleltem ironikusan. Még tartott a „műsor”, de ő az óráját nézte. Irántam mutatott figyelmetlensége miatt, „bosszúból” hirtelen mozdulattal áliáig gyűrtem a ruhadarab elejét és didijei közé dugtam fejem, füleimhez szorítva őket. Azon nyomban „elment a hajóm”. Te disznó! - kiáltott színtelen indulattal, s a kölcsönkenyér visszajár elvét követve, rögtön kicsusszant alólam. Fölkelt, magára vette székre dobált holmijait, aztán megfésülködött. Öltözz te is, lejárt az idő - figyelmeztetett. Körfolyosó, bámészkodók, kapualj, utca. Az árnyékos oldalon a kocsiját támasztó „gorilla” vigyorgott. Ha máskor is akarsz találkozni velem, Dixi (pincér az Ibolyában) nyomra vezet. Csaó! - mondta, és ő is beült a Moszkvicsba, ami hamar kikerült a látószögemből. A Keleti pályaudvar felé indultam, hogy a metróállomás mozgólépcsőjén a fold színe alá süllyedjek, elvegyülve immár szégyentelenül a titkokat hordozó emberforgatagban. 16
