Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sebestyén Mihály: A királynét megölni... - A Bánk bán és a történelmi tények
Sebestyén Mihály A királynét megölni. . . — A Bánk bán és a történelmi tények — A lz 1360 táján összeállított Képes Krónikában olvassuk: „Ezt (azaz III. Lászlót) III. Béla fia, András követte. László király halála után huszonheted napra koronázták meg Andrást, május huszonkilencedikén, pünkösd napján. Felesége Gertrud úrnő Németországból való volt, ettől nemzette Bélát, Kálmánt, Andrást és Szent Erzsébetet. De jaj! Kétségenkívül az emberi nem ellenségének ösztönzésére, a nevezett úrasszony a nagyságos férfiú, Bánk bán feleségét erőszakkal átadta valamelyik jövevény öccsének, hogy megbecstelenítse. Ez okból a Bor nemzetségből eredett Bánk bán kardjával keservesen kiontotta a királyné vérét, súlyos sebet ejtett rajta és az Úr 1212-ik évében megölte. Testét a szürke barátok pilisi monostorában temették el. Halála miatt siralom hangzott egész Pannóniában, és Bánk bán minden nemzetségében irtóztató, szörnyű vérontás következett.” Túl azon a tényen, hogy a fenti híradás szinte másfélszáz esztendővel az események után bukkan fel a magyar krónikairodalomban, számos téves adatot közvetít az utókor számára. Ha olcsó humorizálás lenne a célunk, mi sem lenne egyszerűbb, mint kijelenteni: a hír valós, némi korrekcióval. Például András király trónralépése 1205-ben esett meg, nem 1201-ben, miként a krónika egy korábbi passzusából értelemszerűen következnék; hogy a merénylet éve 1213, s nem 1212; hogy Gertrud ártatlan Bánk feleségének kiszolgáltatásában, de... ... de ne vágjunk az események elébe. Kronológiai sorrendet tartva, az összeesküvés gyökerei II. András király megkoronázása előtti időkre nyúlnak vissza és jóval a halála után csitulnak el az utolsó hullámok. III. Béla (1172—1196) király után két fiú maradt: Imre és András. Az előbbi fejére került a korona az elsőszülöttség jogán. Az elsőszülöttség joga a trónutódlásban még korántsem volt egyértelműen elismert jogelv a 13. század elején, a szeniorátus (a család felnőtt korú férfitagjai öröklik a vagyont és az uralmat, nem az elsőszülött fiú) gyakorlati alkalmazása gyakran keresztülhúzta azok számításait, akik a király legidősebb leszármazottját szerették volna mindenkor Magyarország trónján látni. András — majdnem azt mondhatjuk — természetesen elégedetlen volt sorsával és helyzetével, ezért előbb a hatalom megosztására, majd a kizárólagos és egyedüli uralomra tört. Az eredmény a királyi hercegség intézményének felélesztése volt. Hajlamosak vagyunk az efféle trón viszályt a személyes indulatoknak tulajdonítani csupán. Vagy, egy a személyiség szerepét tagadó történelemfelfogás az osztálykonfiiktusok sejtetésével, erőszakolt belemagyarázásával kísérletezik. A 13. századi Magyarországon inkább a kettő között kell valahol keresnünk az igazságot, ugyanis a társadalom legfelső rétegében lejátszódott változások, a vonzások és taszítások, az érdekellentétek kiéleződésében lelhetjük föl a magyarázatot. Szó sincs tehát valamiféle időtlen viszálykodásról, széthúzásról, „örök magyar átokról”. 34
