Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Kocsis István: Árpád-házi Szent Margit (dráma - III. felvonás)
MARCELLUSZ (erős hangon) Bocsásd meg nekem, Istenem, hogy oly hosszú ideig nem volt szemem az igazság látására, fülem az igazság meghallására, így Margit leányodat naponta megtagadtam, ráadásul mindannyiszor Tereád, az ő égi atyjára hivatkozva! (Felugrik, a Margit ágyához rohan, letérdepel.) Tudatlanságomban vétkeztem annyiszor ellened, magyarok Megváltója. Bocsáss meg nekem. MARGIT (erőtlenül) Nem haragudtam rád soha, Marcellusz. MARCELLUSZ (rövid szünet után) Bocsásd meg nekünk, Istenem, hogy méltatlanok vagyunk a Te Margit leányod fenségességéhez. Te pedig, Margit királylány, Istennek leánya könyörögj érettünk, tarts meg minket kegyelmedben, s őrködj azon is, hogy a magyarok minden vezetői mindenkoron méltóak legyenek elhivatottságban és szerénységben tehozzád. (Visszamegy az apácák mögé.) ALINKA Margit, könyörgök hozzád, ne hagyj itt engemet! ILONA A fény! Nem lehet a Margit arcára nézni! SZABINA A fény erősödik! Elhomályosítja a Napot! ERZSÉBET Ne nézzetek most Margitra! Megvakultok! JUDIT Hajtsátok le a fejeteket és imádkozzatok! ANNA Imádkozzunk! Ne őérette, hanem őhozzá. OLIMPIÁDESZ (Margithoz hajol, homlokára teszi a kezét, megtapintja a pulzusát; felzokog, majd erőt vesz magán) Isten magához vette legszeretettebb leányát. FÜLÖP (Marcelluszhoz) Az utolsó kenetet feladtad neki? MARCELLUSZ (akadozva) Igen. Már tegnap. De gyóntatni miért gyóntattam volna meg? Bűnt sosem követett el. Ahogy Jézus Urunknak nem voltak bűnei, neki sem, a mi Margit Asszonyunknak sem. CSENGE (lehajtott fejjel, térdepelve; csendesen) Mondjuk el a Margit nővérünk imáját, amelynek megértésére, felfogására emberfölötti szenvedésével tett fogékonnyá minket. A többiek halkan mondják Csenge után. Ha a Földön nem győzhettél már földi eszközökkel, akkor halálod után győzedelmeskedhess, Isten oldalán állva, Istent befolyásolva a magyarok igaz ügyében; ha a Földön nem győzhettél is, emberfölötti szenvedéseddel a magyarok sorsán való őrködés jogát váltottad meg; és nyugodtak vagyunk és nyugodtak lehetnek maradékaink, mert Te őrködsz a magyarság sorsán évezredeken át — egészen az idők végezetéig. És kérünk Téged, hogy őrködj azon is, hogy nekünk, szegény apácanővéreidnek életünk végéig legszentebb akaratunk legyen: méltóan élni a Te szenvedéseidhez, hatalmasságodhoz, szerénységedhez és fenségességedhez. Ámen. Hosszú csend. IV. Béla feláll, roskatagon elindul az ágy felé, megáll, mereven nézi leánya élettelen arcát, majd körüljártatja kétségbeesett tekintetét a jelenlevőkön, mintha mondani akarna valamit, mintha a legfontosabbat akarná kimondani, de nem jön hang ki a torkán; meginog, összeesik. Olimpiádesz és Marcellusz rohannak oda hozzá, megvizsgálják. OLIMPIÁDESZ (feláll) IV. Béla magyar királyt is magához szólította Isten. MARCELLUSZ (felegyenesedik) Újabb hatalmas sújtásodat mivel érdemeltük ki, Istenünk? ALINKA (sikoltja) Ó, Istenem, mi lesz velünk, Istenem?! FÜLÖP Nagyon megviselte a mi nagy királyunkat a leánya halála. Együtt vannak már odafent, Isten országában. PAULUS (félrevonja Fülöpöt: határozottan) A királytól már nem kell tartanod, itt az ideje, hogy intézkedj. Ádd ki utasításaidat. Ahogy megbeszéltük. FÜLÖP Marcellusz atya, Olimpiádesz asszony, gyertek ide. Marcellusz és Olimpiádesz közelebb lépnek. PAULUS Kezdjed már, Fülöp. 27
