Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Beke György: Nemzet, nemzeti kisebbség, önazonosság (Beszélgetés Fábián Ernővel)
deológiához hasonló ideológia nem jött létre. A magyarság identitását Erdélyben továbbra is a népi kultúra, a hagyományok és az irodalom tartja fenn. És természetesen, az anyanyelvű oktatás. — Ha ezt nem szűkítették volna le a minimálisra! — Nyilván, éppen az identitástudat elsorvasztása érdekében sorvasztották módszeresen az iskolákat. — Milyennek találod a romániai magyarság mostani identitástudatát régiónként, vidékenként, aztán társadalmi rétegek és nemzedékek szerint? — Erre csak akkor tudnék kielégítő választ adni, ha empirikus szociológiai kutatásokat végeztünk volna. Mivel mifelénk erre nem került sor, tudományos hitelű helyzetfelmérést nem adhatok. Teljesen a megfigyelésekre, beszélgetésekre és az írott anyagokra vagyok utalva. Mindenekelőtt: a mai romániai magyarságnak nincs autentikus identitásideológiája. A rétegek, nemzedékek, régiók a maguk módján és eszközeivel, némelykor esetlegesen szerzik meg a szükséges információkat, légyen az történeti, kulturális vagy a jelen helyzetre vonatkozó információ. Nincs olyan intézmény, mely az identitás kérdéseivel szakszerűen foglalkozna. A nem értelmiségi rétegeknél a spontaneitás dominál. Az identitás megvitatása szűk körökben kerül napirendre. Márpedig szabad viták nélkül korszerű identitástudat nem alakulhat ki. Ezért, azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a múlt felé fordulás, a Kriterion Könyvkiadó értékes próbálkozásai ellenére is, a régi forrásokból veszi ismereteit. Elvenen él a köztudatban, különösen a székelyek között, a hun származás hipotézise. A maga módján ez is erősíti az identitást. Erős a hagyományok iránti érdeklődés. A különböző nemzedékek között az identitás kérdésében nincs áthidalhatatlan ellentét. A különbözőségek az életkori sajátosságokból adódnak. A fiatalokat nem tudta behó- doltatni az uniformizáló kultúra. A régiók, pontosabban a szórványok és az összefüggő tömbökben élők elhatárolása helyénvaló. Néhány évvel ezelőtt éppen veled, Beke György, polemizáltunk erről a kérdésről. Akkor úgy láttam, hogy az egy tömbben élők erőteljesebben ragaszkodnak az identitásukhoz. Most nem mondanám ezt ilyen határozottan. Az egy tömbben élő addig vitézkedik, amíg érzi a társas jelenlétét és támogatását. S akkor sem következetesen. Érvényesüléséért gyakran feladja közösségi érdekeit. Ez különösen az iskoláztatásban mutatkozik meg. Az identitásnál fontosabb az érvényesülés. A szórványban élő, ha megvédte identitását, konokabb és jobban átéli, hogy mit veszíthet el, ezért jobban ragaszkodik sajátos szellemi jávaihoz. A társadalmi osztályok és rétegek taglalásánál elsősorban a nagy arányú társadalmi változásokat kell figyelembe vennünk. A parasztság mint összefüggő, népes osztály nem létezik többé. A falvak lakosságának zöme a városokba vándorolt vagy ingázik. Akik a falvakban maradtak, azok jórészt az idősebb nemzedék közül valók. Őket, bármennyire is meglepő, az ipari civilizáció alapvetően nem ragadta ki a hagyományos életformából. A modern termelési eszközök használata az anyagi termelésben nem módosította az életmód rítusait, a hagyományokat, a vallásos hithez és egyházakhoz kötődést, az anyanyelv használatát a családi életben és az egymás közötti érintkezésben. Különösen azokban a falvakban, amelyekben a magyarok egy tömbben élnek. A tömegkommunikációs eszközök közül a tévé hatása — kiváltképpen a székelyek között — nem jelentős, a különböző rádióadásokat azonban annál nagyobb érdeklődéssel hallgatják. — Te is jól tudod, hogy milyen eleven érdeklődés fogadta annak idején, a hatvanas évek legvégén a bukaresti tévé magyar műsorainak beindulását. De a magyar nyelv kiszorítása a képernyőről, tapasztalataim szerint, magával hozta a tévétől, mint médiától való elidegenedést is Erdély magyar lakossága körében. És ez aligha nacionalizmus. Miként a nemzethez és a nemzeti kultúrához való ragaszkodás természetes jele, hogy az emberek nagy pénzeket áldoztak különleges antennákra, hogy anyanyelvükön érkező tévéműsorokat foghassanak. Azért nem jelentős ma a tévé hatása a székelyek körében, mert a magyar szó elhalt a 93
