Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Beke György: Nemzet, nemzeti kisebbség, önazonosság (Beszélgetés Fábián Ernővel)

lépten-nyomon megnyilatkozó öncélúság, a nemzetállam gátlástalan centralizáló politikája.

A Lúgoson megjelentetett nemzetpolitikai szemle, a Magyar Kisebbség is az önazonosság permanenciájának képviseletét vállalta. Jakabffy Elemér, a szerkesztő kedvelt hasonlatával szólva, a társadalom olyan színes perzsaszőnyeg, amelyen élénkítő színfoltként a kisebbségi gondolkodásnak, kultúrának is helyet kell szorítani. A művelődési önkormányzatot politikai eszközökkel akarta elérni. S mint ismeretes, nagyon fontos szerepet töltött be a kisebbségek egyéni és kollektív jogainak védelmében. A maga nemében egyedülálló teljesítményt ért el Kelet-Közép-Európában. A Magyar Kisebbség magyarnak tekintette azokat a zsidókat vagy más nemzetiségűeket, akik a romániai magyarsághoz tartozónak vallották magukat. Az etnikai származás, név egymagában semmit sem mond, mert a hovatartozás érzése — az identitástudat — elkülönülhet ezektől a tényezőktől. A Magyar Kisebbség szerzői természetesnek tartották, hogy a román állam szorgalmazza a görögországi románok anyanyelvi oktatásának szavatolását, mert a nemzet fogalma átfogóbb az állam fogalmánál. „A román nemzet tagja az is, aki román kultúrával és román érzéssel szerb területen vagy Albániában szenved” — írta Jakabffy Elemér, a Peccatur intra et extra című cikkében. A nemzetiségi hovátartozás eldöntésének kritériumaként az önértékelést fogadták el. A Magyar Kisebbség állandó harcban állt azokkal, akik nacionalista gőggel és tudatlansággal a kisebbségeket idegeneknek, hazátlanoknak, idevetődötteknek bélyegezték, s minden alkalmat és eszközt megragadtak, hogy a kisebbségeket kiszorítsák a közéletből, megfosszák őket művelődési lehetőségeiktől. Mivel toleráns, a másságot tisztelő, megértő kormány nem került uralomra, a Magyar Kisebbség valamennyi román kormány ellenzékeként lépett fel. Alapvető princípiumnak tekintette, hogy az állami beavatkozás a kisebbségi kérdésben a kisebbségek által legyen végrehajtva, ne felettük és nélkülük döntsenek helyzetük alakulásáról.

A két háború között a kolozsvári Korunk is kiállt a kisebbségek jogainak védelmében, de a nemzetiségi kérdést egészében véve alárendelte az osztályvonal politikájának.

Eddig az ideológiákról beszéltem. Sokkal körülményesebb a nép, a különböző osztályok, rétegek, csoportok identitásáról beszélni. A Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Korunk, Magyar Kisebbség, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai jórészt az értelmiséghez, a városi polgársághoz, az érdeklődők szűk rétegéhez jutottak el. A parasztság, munkásság, hivatalnokok, kisiparosok identitását a régi nemzettudat maradványai, a hagyományok, a népi kultúra és a vallásos hit tartotta ébren.

A főhatalom-változás az erdélyi magyarságot egyszeriben kisebbségi sorsba juttatta. A román nemzetállam kereteibe való beilleszkedése, ezt minden túlzás nélkül elmondhatjuk, nagy lelki, közérzeti megrázkódtatásokkal járt. Elvesztette a biztonságérzetét. A németek (szászok, svábok) e vonatkozásban évszázados tapasztalatokkal rendelkeztek. A magyarságnak ilyen tapasztalatai nem voltak.

Kezdetben a magyarság közérzetét Erdélyben a kétségbeesés jellemezte. Ez döntően befolyásolta identitástudatát. Nem tudott válaszolni a mi a teendőre. Az évek teltével mindinkább elfogadottá vált az önerőből való cselekvés s valamilyen transzcendens remény a megmaradásban. Azért mondom transzcendensnek,, mert a két háború közötti erdélyi magyar kultúrát - természetesen, ideológiai jellegében az identitástudatot is — a vallásos hit és a történelmi múlt döntően befolyásolták. A Korunk és a baloldali ideológia ezen nem tudott változtatni.

A második világháború után lényegesen változott a kisebbségi helyzet. De nem azért, mert közben a kisebbségeket nemzetiségekre keresztelték át. A gazdasági-társadalmi és politikai struktúra gyökeres átalakulása, az egyházak szerepének korlátozása, a kötelező népoktatás, a kisebbségi értelmiség számbeli gyarapodása átfogóbb és bizonyos értelemben más jellegű, tartalmú művelődési lehetőségeket nyitott. Mondhatnám, hogy az identitás elvilágiasodott, a kisebbségi kérdés azonban alárendelődött az osztályharc követelményeinek, majd a „szocialista államnemzet” célkitűzésének. A művelődés önállósítása nem valósulhatott meg. A transzilvanizmus vagy a Magyar Kisebbség által képviselt identitásiig