Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Medvigy Endre: Seregek napja (Sinka István tíz ismeretlen verse elé)

hídfőt Uriv, Korotojak és Szucsje térségében. A 2. magyar hadsereg létszáma 200 000 fő volt. 1943. január 12-én Urivnál indult meg az orosz támadás, a muszkák áttörték a magyar védelmi vonalat. A Donnál a nem túl jól felfegyverzett, mégis hősiesen küzdő 2. magyar hadsereg 100 000, más források szerint 120 000, sőt talán 150 000 katonát vesztett. A veszteségbe az elesettek, a sebesültek, a hadifogságba esettek és az eltűntek egyaránt beleszámítandóak. A sokáig titokban siratott elesettek emlékére most, hosszú évek után, ismét megjelenik az Ének a Don hőseiért.

A Don folyó egyébként jóval a II. világháború és a voronyezsi katasztrófa előtt fel-feltűnik a magyar költészetben. így Juhász Gyula Emese álma című versében is ott hömpölyög. Szeged mélabús költője Emese álomba révülésének színhelyéül a Don folyót képzelte: „Ázsiai sátor mélyén / Ázsiai éjek éjén, / Hulló csillag fénye mellett / Álmodott Don vize mellett.” Emese a versben megálmodja a honfoglalást és a magyarság Kárpát-medencei jobb jövőjét. Ideje volna, hogy a vízió valósággá váljon. Egy 1939-es keletkezésű Sinka-versben, a Kutiék Pesten címűben is felsejlik a Don. A doni tatárasszony — Emese ősanyánkhoz hasonlóan

— a Duna-tájon élő rokonok szabadságáról és boldog életéről álmodozik. Sinka szembesíti a szivárványos látomást a szürke, hétköznapi valósággal. Kutiék sorsának tükrében a doni tatárasszony álma bizony csak jámbor óhaj marad.

Sinka István Fábián Mihály honvéd eltűnt című verse 1944. október 20-án jelent meg a Magyar Ünnep című színházi lap 9. oldalán. A képes hetilap 1944 augusztusában indult, és az év végéig folyamatosan megjelent. Felelős szerkesztője Vörösvári István volt, az a Vörösvári, aki később Torontóban, az emigrációban, a kényes ízlésű Márai Sándor könyveit kiadta. Juhász Gyula történész A barbár korhullám című dolgozatában (Új írás, 1984/7. szám, 68—92. oldal) a Magyar Ütmeppel kapcsolatban kissé egyoldalúan Sinka István és Szabó Dezső jelenlétét hangsúlyozza. Az elfogult Nagy Péter, aki egész könyvet szentelt annak a hazug tételnek az erőszakolt bizonygatására, hogy Szabó Dezső személyében

— még jóval az olaszok és a német nemzeti szocialisták előtt — mi magyarok találtuk volna fel a fasizmust, szintén Sinkát és méginkább Szabó Dezsőt kárhoztatja, amiért a Magyar Ünnepbe merészeltek írni. Az elsodort falu szerzője és a balladás Fekete Bojtár egyetlen vitatható sort, vagy disszonáns mondatot sem adott le a kérdéses hetilapba. Ami ott megjelent tőlük, az mind ma is vállalható. A Magyar Ünnep elsősorban színházi lap volt, politikát alig talál benne a nyájas olvasó. Mások mellett interjút adott a képes hetilapnak: Bulla Elma, Dajka Margit, Honthy Hanna, Kiss Ferenc, Lukács Margit, Maróti Lili, Mészáros Ágnes, Páger Antal és Szeleczky Zita, Dohnányi Ernő zeneszerző, Kovách Aladár drámaíró, a Nemzeti Színház igazgatója, Herczeg Ferenc író, Mester Miklós, a Hunnia Filmgyár igazgatója. A Magyar Ünnep három főmunkatársa Erdélyi József, Mécs László és Nyirő József volt. További szerzők: Asztalos Miklós történész, Fedák Sári színművésznő, Babay József, Puszta Sándor, Sza- bédi László, Szombathy Viktor, Tatay Sándor és Weöres Sándor. Sinka Istvánt és Szabó Dezsőt nem fontos említenem, hiszen szereplésükre Juhász Gyula és Nagy Péter már ráirányította a figyelmet.

Sinkától hét verset közölt a Magyar Ünnep, hét szép és igaz verset. A hétből hat már megjelent a költő köteteiben, a Mándoky Katalinnak adott sajtónyilatkozat úgyszintén. A Fábián Mihály honvéd eltűnt című ének első és mindmáig egyetlen közlése alatt, a színházi hetilapban Sinka megjegyzése olvasható: „Fábián

23