Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Medvigy Endre: Seregek napja (Sinka István tíz ismeretlen verse elé)

köré gyűjti, sereggé formálja népét. A fény, a szív és a kenyér békés emelkedését, a fegyver tiszta, de nem mindenáron vértelen forradalmat sejtet. Egyébként a Himnuszok Kelet kapujában című kötetben Béke-vers éppúgy lelhető, mint harci ének (pl.: A harc felé).

A Magyar írásban további tizenöt Sinka-vers található, többségük a Fekete Bojtár korai terméséből való, köztük még négy újraközlést érdemlő elfelejtett himnusz. A Seregek napja első közlése alatt a Magyar írásban néhány, feltehetőleg Féja Gézától származó sor olvasható: „Sinka István a magyar népi megújulás egyik legfigyelemreméltóbb tehetsége, aki mint másik Bihar megyei írótársa, Szabó Pál, a magyar nép legősibb földmíves rétegéből küzdötte fel magát azok közé, akiktől ma irodalmunk népi megújulását várjuk. Sinka István az első magyar himnikus költő, kinek kötetlen, mély belső ritmusú verseiből ugyanazokat az ősi hangzatokat érezzük feldobogni, amik Kodály és Bartók műveiből revelá- lódnak felénk. A fenti idézet szerzőjének jó szeme volt a rendhagyó tehetségek felfedezésére, a pályakezdő Sinkában is megsejtette a később felmagasodó nagy költőt. Merész megállapításaival összecsengenek Gellért Sándor fél évszázaddal későbbi, mégis hasonló tartalmú sorai. O már a lezárt életmű hozzáférhető részének ismeretében értékelte a hányatott sorsú Fekete Bojtárt: „Sinka költészete egyenlő értékű Bartók és Kodály munkásságával. Bartókék a haldoklása pillanatában mentették meg a magyar népzenét, Sinka meg a haldoklása pillanatában örökített meg egy ősi társadalmi réteget: a pásztorok és cselédek világát a maga szokásrendjével, babonáival, erkölcsi törvényével.” (Forrás, 1989. február, 38. oldal).

Gellért Sándor a negyvenes évek első felében Karácsony Sándor köréhez tartozott: Gulyás Pál, Erdélyi József, Sinka István és a népköltészet nyomdokain haladva maga is népi lírikusnak számított. A II. világháború alatt, 1942—1943- ban magyar honvédként verekedett a muszkákkal a Donnál. A frontra vonulásról és a doni harcokról írta A magyarok háborúja című versepikai művét. A Csoóri Sándor és Sára Sándor készítette dokumentumfilmben, a Pergőtűzben Gellért Sándor is szerepelt, méghozzá nem is akárhogyan. Ő mondta el a film legszebb és legemberibb történetét, találkozását és igaz szerelmét a keleti fronton, a háború poklában az ukrán asszonnyal, aki nem mindennapi jellem volt. Lehet, hogy a háború csakugyan azért tört ki, hogy ők ketten találkozzanak?

Csoóri Sándor talán éppen a dokumentumfilm előkészületei során figyelt fel újra a pápai református gimnáziumban megismert Sinka-versekre, különös tekintettel a komor háborús énekekre: „Az az irodalom, amely ezekben az években is kivételesen érzékeny maradt a nemzet és a társadalom parázsló kérdései iránt, alig emlegeti a frontot. Sinka néhány elégikus vagy balladás versébe belekerült a Prut, a Don, a frontok megzavarodott népe; érezni lehet a versekben a sajgást, a fájdalommal keveredő iróniát.” Példaként idézi az Ének a Don hőseiért egyik versszakát. A teljes vers 1943-ban jelent meg a pásztorköltő Hontalanok útján című könyvében, de az azóta kiadott Sinka-kötetek, sajnos, nem tartalmazzák, pedig időtálló alkotás. Méltóképpen állít emléket a doni hősöknek.

A 2. magyar hadsereg hadműveleti területre való kiszállítása 1942. április 11-én kezdődött és 1942. július 27-én fejeződött be. A Don nyugati partján Voronyezs- től Pavlovszkig a 2. magyar hadsereg védte a 230 kilométer szélességű arcvonalat. (A harcászati szabályzat csak 150 kilométeres frontszakasz védelmét tette volna lehetővé.) A folyó nyugati partján az oroszok mindvégig megtartottak három

22