Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Szávai Géza: Aréna - XV. A beteljesülés kapujában
Szávai Géza Aréna XV. A beteljesülés kapujában B orítson be minket a feledés. Történetünket nyelje el a föld, mert ez volt a legnehezebb, legszomorúbb, legértelmetlenebb, legijesztőbb történet, amit valaha is továbbhordott a szél” — mondja Lucian Blaga drámájának, a Manóié Mesternek főhőse, miután asszonyát már befalazták a végre megszilárduló, álló kolostor falába. Az építő áldozat balladája a népek szóbeli költészetének nagy hatású remeke; a mítoszt, a legendát, a motívumot az irodalom átvette, számtalanszor feldolgozta, értelmezte. Az építményük megóvásáért emberéletet áldozó kőművesek története mélyen a kollektív tudatba ivódott — Manóié, Kőműves Kelemen és társaik cselekedetének megrázó erkölcsi és lélektani vonatkozásait elevenen tartja, állandóan újraértelmezi az irodalom emlékezete és lelkiismerete. Blaga drámája elsősorban a kőművesek tettének lélektani magyarázatát keresi. Ez egyúttal az ábrázolás lényegi kérdése is, hiszen irodalmi eszközökkel hihetővé, de legalábbis elképzelhetővé kell tennie a történetet. És e lélektani megközelítés mindjárt történelmivé mélyül. Tény ugyanis, hogy a régmúltban, az emberiség előtörténetében áldoztak embereket — egyebek között: — az építkezés sikere érdekében. (Az emberiség igazi, emberi történetét attól a pillanattól — mely történelmi mértékkel, nyilván hosszabb intervallum —kell számítanunk, melyben a ráció és az éledő humánum bűnnek minősíti az emberáldozatot.) Erre lélektani magyarázatot keresni egyenértékű a történelem, az „előtörténete” mítoszaival leszámoló ember közösségi lelkiismeret- és tudatállapotainak rekonstruálásával. Blaga néhány szimbólum erejű-értékű jelzéssel stilizál a történet köré mitikus múltat. Az ő Manóié mestere tiszta ember, a közösség jobbra, szebbre törekvésének, mondhatni, jelképe. Ő az alkotó. A helyzet: örök aktualitású. A mű nem akar beteljesedni; ezzel még mindig az alkotómunka örök aktualitásának szintjén van a cselekményindítás. Ahogy a sikertelenségen rágódó Manóié az okokat keresi, és irracionális magyarázatot, mi több, mentőötletet fogad el, egy tragikus mítosz áldozatává válik — a felesége! ... Az összeomló falak előtt így kesereg a tiszta szándékkal építő Manóié: „ . . . igazak vagyunk, de hamis választ kapunk. És vég nélkül várakoztathatnak bennünket a beteljesülés kapujában”. Az alkotás lázának mintaszerű megragadását követhetjük Blaga művében. Felfokozott vágy a beteljesülésre, amitől alig választhatja el valami-valaki a kőműveseket. Ez határozza meg viselkedésüket a beteljesülés kapujában, ahová elcsigázottan érkeznek — és ahol a mítosz szele süvít... El fogja söpörni őket. Hogy egyúttal át is söpri a beteljesülés kapuja alatt — állani fog az építmény — ez végül (Blaga értelmezésében is) szinte mellékes már. Hiszen bűnösökként jutottak át a kapun. Bűn és bűntudat A késlekedő beteljesülés, a véget érni nem akaró építés, az összeomló falak látványa az alkotás lázában élő kőműveseket szembenézésre kényszeríti — a helyzettel. Tiszta emberek, célok, eszközök — miért nem áll meg mégsem az építmény? Amikor önmagukkal néznek szembe, és nem bírják elviselni saját tekintetüket, meginognak, mint a falak, melyeket 89
