Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja (A kilencvenegyes esztendő - 5. „Szerepek, kacatok. Ledobni a maszkokat!”)
Sándor Iván A karnevál harmadik napja — A kilencvenegyes esztendő — 5. „Szerepek, kacatok. Ledobni a maszkokat!” E bben a században minden nemzedék legjobbjai arra készültek: „miként fogom szólítani . . ”, az újat, a mást a soron következőt. „Mit mondok majd először is . . A tervek a füstbe mennek. Európa legtöbb nemzetén két világháború sodort végig; nekünk itt a harmadik véres helyszín, ötvenhat. Jönnek továbbá az egyes kurzusokon belüli váltások; a pusztulások, a pusztítások, „szüneteiben” is folyamatosak a lelki sérülések, az önigazolások, az igazodások; a reformok, az álreformok, a restaurációk keltette traumák. Van dolgunk több is annál, hogy nem takarjuk el a szemünket. Minden nemzedék számára megjelenik a maga kelepcéin túl valami korábbi, amiben pedig részt sem vett, amit eltakartak, elhallgattak, lehazudtak előtte, ám most mégis ő vergődik benne. Öt esztendeje Oedipus-szindrómának neveztem ezt. Egy-két-három évtized múltán az akkoriak, a mai fiatal-középkorú nemzedékek cselekedeteinek következményeiként élik át majd a maguk Oedipus-szituá- cióit? Kelet- és közép-európai esély, hogy ez minden bizonnyal így lesz. Az is valószínű, hogy akkor is magyarázat lehet egy kurzussal való lojalitásra, az előző kurzustól való megcsömörlés. De az újabb nemzedékek ezt sohasem fogadhatják el. így van ma is. Ezért olyannyira megérthetetlen, hogy a Horthy-rendszerrel szembeni korábbi ellenszenv vezetett később, negyvenhat-negyvennyolc után újabb zsákutcákba makulátlan jellemeket, demokratákat, vagy hogy a Kádárrendszer ellenzékéhez tartozó demokraták közül sokan milyen gyorsan lettek (lesznek) ma egy autoritárius magatartás reprezentánsai. Borzasztó — mondja H. egy kiállításon az ötvenöt év előtti színházi plakát előtt —, mintha tegnap láttam volna. Számomra is mindig (ugyanennyire) éles egy emlék. Ami homályos lehetne, az nem az emlékrétegekben van, hanem minden bizonnyal a mélytudatba merült alá. Viszont a tollat a mélytudatból induló impulzusok vezetik. Az éles képekben zsúfolódó emlékbázis csak a tisztességes szakmai kontroliban segít: milyen (volt) egy házfal, egy ruhakivágás, egy érzelem. Tegnap Marcus Auréliust olvastam. „Aki a jelent látja, az mindent látott, ami csak valaha volt, vagy valaha lesz . . .” Nem hiányzik ebből a bölcsességből az észrevétlen elmozdulás, amivel az adott jelen azonnal múlttá lesz? Nem szorul 47
