Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Gazda József: Szerettük, felneveltük (A gyermek helye a régi típusú falusi családban)
írást! Ha ad, ha nem ad, viszem! Osztón adott. S elvitt. Tíz évesen mentem el, s 23 évesen jöttem haza. Csak ugye haza-hazajöttem, me kellett hogy tanuljak szőni, a mezőn kapálni, aratni! Eéső hónapban 1 forint 20 krajcárom volt. Küldözgettek erre-arra. .. BFV: A szülők elengedtek szolgálni, de mégis nagyon fájt nekik, hogy itt vagyok. Bizony sokszor eljött édesapám, s haza akart hozni, de asszonyom nem engedett. BPA: Megvót a főd, mik meg elmentünk mind szolgálni, a leányok, s megkerestük a stafirungunkat. Mentünk, me mentek mások is. így vót a szokás. Mikor hazakerültünk, akkorra már mentünk fírjhez! RGI: Ó, hogy szerettem menni kapálni. Hogy szerettem a szénához, milyen messze mentünk el! Élvezet vót gyalog menni keresztül! Akkor nem vót az a nagy cifraság, hogy nekem ilyen van, nekem olyan! Leányok vótunk, nagyleányok, alig vót két-három rendbéli, s mentünk! Régen viseltük még a fekete farsinget. Akkor vót vállfűs ingünk, mikor megtanultuk varrni. Mik varrtuk magunknak. Az én édesanyámnak sok lánya vót, mind meg kellett tanítsa! TGY: Én nagyon szerettem vóna, ha tudtam vóna megtanítani őket arra, amit én tudtam. Én földműves is vagyok, az az első mesterségem, de bármit megcsinálok. Asztalos, kerekes munkához is értek. Bármit, ami szükséges egy házhoz, mindent meg tudok csinálni. A nagyobbik fiam az itt dolgozik a kollektívnál. Nálunk az volt a rossz szokás a fa. „Annak úgy örültünk” A célszerűen élő, a „föld szavának”, igényének magát alárendelő falusi család nem kényeztette, nem kényeztethette el a gyermeket. A „család-üzem” nem állhatott meg egy újszülött érkezése miatt. A föld megkövetelte a magáét, azt nem lehetett elhanyagolni, s nem maradhattak gondozatlanul az állatok sem. A „naptármunkának” mennie kellett a maga medrében. Ám amennyit ebben a „beosztásos életben” megkívánt a gyermek, azt megadták neki. Az újszülöttet az édesanyák megszoptatták, tisztába tették, elringatták. Bölcsődalt is énekeltek neki. A téli napok, esték lehetőséget adtak a mesélésre, közös játszadozásra. De nem halmozták el a gyermeket játékokkal — fölöslegesnek tartották. A gyermeki játék legtöbbször öntevékeny volt, maguk készítették el maguknak a játékot is, ami leggyakrabban a felnőttek életének az utánzása volt. A kicsi leányka rongybabát dédelgetett, a fiúk, lányok lakodalmast játszottak, házat építettek. . . Meg aztán a test fejlődése megkívánta hancúrozás, szaladgálás, mozgás töltötte ki az idejüket. A mozgásos, énekes, szerepjátszó játékokat átörökölték az előző generációktól, szájról szájra terjedt az ének, terjedtek a mondókák. A kisgyermekek társadalma élte a család mellett a maga félig-meddig független, öntörvényű életét. Amíg aztán a munka, a feladatok ki nem ragadták ebből az örömvilágból a 7-8 éves gyermeket. A legtöbbjüknél azonban ez az átmenet is zökkenőmentes volt. Bizonyos munkákat, munkafolyamatokat játékos formában sajátítottak el, tanulták meg. Úgy tűnt, még akkor is játszanak, amikor már komoly, hasznos munkát végeztek. . . DBI: Béköttük egynek a szemit, s akkor az vót a macska. S akkor mondtuk, hogy: „Macska, macska, mit fogtál?” — „Egeret, csapd a seprűt, ha lehet!”. S akkor meg kellett fogjon békötött szemmel, de mi ügyeltünk, hogy ne fogjon meg. Az addig ment, matatott, amíg osztón megfogta valamelyiköt, de bajjal. ACsM: Vertük a lapdát. Kápcából csongolitta össze mámika, sz ökötte meg a madzag- val, sz daj bötöj. (adjad, üssed!) BPA: Mikor én kicsi vótam, rongyból csináltunk babákat, s azokkal játszottunk. Mi varrtuk, gyerekek, magunknak. Csináltunk menyasszonyt s vőlegényt is, s akkor vette el 54
