Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Gazda József: Szerettük, felneveltük (A gyermek helye a régi típusú falusi családban)
jelentkeztem, amikor kellett, má vége vöt a világnak. Úgy látszik, hogy bennem is az a szokás vót. Me én is úgy szerettem, hogy az én gyermekeim, amikor az ideje, legyenek otthon. Meg is vót a respekt. Édesanyámat én gondoztam, me a többi testvéreim mind szomszédközségekben voltak, de utolsó percig édesanyám volt, s édesanyám. Anyósomnak is azt mondtam, anyám, így vót a szó. Tizenhat évig laktam anyósommal, de rendetlen életünk nem vót. RJ: Régen nem engedtek meg a gyermekeknek majdnem semmit. A gyermeknek nem szabadott olyan szót szólani, hogy megsértse, mert ha szólott, megverte az apja. Akkor a felnőttek nem engedték, hogy beleszóljon. Édesapámnál vót vessző, s vágott ránk! A gyermek tisztelettel tartozott a szülőnek. Aki elhagyta, s nem úgy nevelte, az öregségire megjárta. Akkor a gyermeke úgy bánt vele. Akit rendesen neveltek, a szülőjét nem sértette meg ha csak lehetett, soha. VOM: Édesanyám ideges vót. Dolga es vót, s hat gyermek, avval baj vót! Hat gyermekkel! Én a negyedik vótam, s jó leánka, azt mondják. Huncut! Jártak a mezőre, vót két kisebb testvérem, s azokat én gondoztam, amennyire tudtam. De többet a patak mellett, mint otthon. Nyáron. S a gyermekeket otthon hagytam. Bézártam, s otthon hagytam, hogy aludjanak. Édesanyám haza-hazajött, s nem kapott otthon, ott, a patak mellett, na. Osztán jól megvert. Meg bizony! Megfogta a hajamat! BPA: Édesanyám, édesapám is mind vallásosak voltak. Ha káromkodott valamelyik gyermek a nyolc közül, képes volt az uram, hogy nem tudom, mit csináljon. Csakhogy imádkozzanak, tekeregni nem létezik! Kicsi korukban már rászoktattuk a jóra. „Becsületes mezei munkára neveltek” A régi falusi társadalom létének egyik központi értelme, lételeme volt a munka. A javakat, értékeket, létfenntartási eszközöket előállító munka. Termelt a falu, élelmiszert termelt, ruhaanyagokat és ruhát termelt, építőanyagokat és épületeket állított elő. Üzem volt, termelő üzem, melynek egyik alapegysége volt a család, mind termelő közösség, mely — a gyermekek révén — a munkaerőt is előállította, újratermelte. A nevelés egyik fő célja is ez volt: munkára oktatni, tanítani, bevonni már kis kortól kezdve a termelőfolyamatba a gyermekeket is. Eszményük: a dolgos ember, dolgos asszony és a használható gyermek, akiknek „ég a kezük alatt a munka”, s akiknek a munkájuk nyomán „gyarapodik a család”, nő a birtok, szaporodik a munkaeszközök száma. A munkára való nevelésnek is megvoltak a hagyományos útjai, elvei, szigorú módszerei. Nem mechanikus gépet, hanem értelmes, dolgos embert neveltek, aki örömmel végzi a munkát, mert látja annak célját, értelmét, és tudja, ismeri munkaterületének minden titkát, rejtelmét, amit — elsősorban — az évezredes hagyományok örökítettek rá ... A hagyományok, melyeket minden generáció a szüleitől és nagyszüleitől vett át, s a saját tapasztalataival gazdagítva adta át utódainak. SJ: A gyermek mikor má öt-hat esztendős vót, ű mán látta, hogy megyünk a szekérrel ű kivánkozott, hogy ű is menjen. Tettük szekerezni, egész a lejtőig. Na, most gyere vissza! Mikor nem jött, megbíztuk, hogy menj, ügyelj a bárányra. Ügyelj a tehénre. Osztán mikor mán tíz esztendőtül arra vót, vót neki is kicsi kapája, s jött kapálni. Mikor mán tizennégy éves vót, ment egy kicsi kaszával is. Úgy belenőtt a munkába, hogy nem is akart itthon maradni. Nem tekergett az utcán! BFV: Mit is mondjak. Mikor hét éves vótam, mán a teheneket a mezőn kellett vezessem. Olyan kicsike vótam, s a tehenek olyan nagyok, s ha nem tudtam vezetni, biza megszidtak nagyon. Pedig erősen szerettek, de kellett dolgozzak nagyon. Biza megmegbotlottam, s a tehén jött rám, hiszen kicsike vótam. Ez vót a valóság. A komolyabb családoknál a gyereket munka alá nevelték. Kellett dolgozni. S mikor haza mentünk es: fel vót osztva a munka. Te sepregetsz, te mensz favágni, te tűzgyújtót csinálsz. VOM: Iskolába nem járattak. Egy-két osztály, s vége vót. Ennyit jártam én iskolába. 52
