Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Legenda Németh Lászlóról ( A történeteket összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)
Legenda Németh Lászlóról* A történeteket összegyűjtötte: Albert Zsuzsa omokos Mátyás: 1948 tavaszán Hubay Miklós, aki a genfi Magyar Intézet könyvtárosa volt, és a háború befejeztével, azt hiszem, először jött Magyarországra, és keresztülutazott Szegeden, ahol találkoztam vele, éppen Németh Lászlóhoz készülődött Hódmezővásárhelyre, és megkérdezte, hogy volna-e kedvem vele tartani. Megkérdezte azt is, hogy mennyire ismerem Németh Lászlót, akit ő az egyik legizgalmasabb magyar írónak és szellemnek mondott már akkor, amiben én ővele tökéletesen egyetértettem, éppen forró olvasmányélményeim alapján; azt hiszem, mindent, ami egy vidéki kisvárosban, Makón kezembe kerülhetett Németh László tollából, elolvastam. Mindenekelőtt A minőség forradalmát, amit terjesztői révén Püski hozott be a makói gimnáziumba, más Németh László- könyvekkel együtt, amiket szintén ő adott ki. (Még a Bűn című regényét is a háború előtt olvastam, ami egy protestáns emblémájú sorozatban jelent meg először.) Nagyon örültem az ajánlatnak, és azt kérdeztem Hubaytól, hogy nem fogja-e zavarni Németh Lászlót, hogy ismeretlenül odaállítok, illetve odavisz engem? Azt mondta: dehogy, tudja, hogy járnak hozzá sokan Szegedről az egyetemről, és nemcsak bölcsészek, sőt, főleg nem bölcsészek, hanem fiatal orvosok, akik az egyetemen tanítanak, vegyészek, természettudósok. Hubay- val fölkerekedve így mentem el én is a Bercsényi utcába, Kristó Nagyék házába, ahol Németh László élt akkoriban, és olyannyira nem ütközött meg az ismeretlen látogatón, akiről Hubay mondta neki, hogy bölcsészhallgató vagyok a szegedi egyetemen, hogy bevitt a szobájába, és külön beszélgetett velem legalább egy óra hosszat, ami inkább faggatás volt, mint beszélgetés, de szellemi természetű faggatás. Azt kérdezte, milyen szakos vagyok, akkor én elsősorban filozófia szakosnak tekintettem magam (ezt a szakomat aztán nem sokkal később törölte a történelem, mikor a filozófiát kiiktatta jogaiból, és helyébe tette a Szovjetunió Bolsevik Pártja történetét, és a marxizmus—leninizmus kivonatos anyagát), és ez Németh Lászlót láthatóan nagyon érdekelte. Faggatott, hogy kiket ismerek, kiket olvastam a filozófia nagy alakjai közül, majd utána arról beszélt, hogy milyen fontos volna, hogy a magyar közgondolkodásban nagyobb teret nyerjen a filozófia. A magyar gondolkodás egyik szervi fogyatékosságát diagnosztizálta abban a tényben, hogy nincs magyar filozófia, holott, őszerinte volna filozófiai érdeklődés. Éreztem, hogy ezt Németh László nem az ismeretlen egyetemi hallgató iránti kedvességből vagy udvariasságból mondja csak, hanem valóban foglalkoztatja őt ez a probléma. A másik, ami még érdekesebb és még meglepőbb volt, hogy arról ugyan nem beszélt, hogy éppen regényt ír, én meg nem is mertem kérdezni tőle, hogy mivel foglalkozik, ellenben utóbb rájöttem abból, amit mondott, hogy nyilván az Égető Eszterrel való foglalkozás miatt terelődnek folyton erre a gondolatai; éppen az Elefánttemető metafora vagy vízió kifejtése következett, s arról kezdett el hirtelen beszélni, hogy ő itt, Vásárhelyen félig-meddig száműzetésben él, és megfigyelve ezt a vásárhelyi emberi társadalmat, az a benyomása, hogy ideig-óráig él még a remény az emberekben, hogy Magyarország sorsa társadalmi, történelmi értelemben is * Domokos Mátyás, Fodor András, Gulyás Klára, Keresztury Dezső, Tüskés Tibor és Vekerdi László emlékezései. 42
