Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja (A kilencvenegyes esztendő - 4. Az írástudók árulása: ma II.)
Sándor Iván A karnevál harmadik napja — A kilencvenegyes esztendő — 4. Az írástudók árulása: ma (II.) 7. M JL V JLi változott meg azóta, hogy Benda és Babits feltette kérdéseit?; jelent-e még valamit az igény, hogy „Az Igazság szellemének életben maradásáért az írástudók a felelősek”?; egyáltalán: mit jelent a szó erkölcsi-szellemi értelmében életben maradni ma (miközben egymás után hátrálnak az ilyen — erkölcsi-szellemi — értelemben az életre alkalmasságukat bizonyítók az elhallgatásba, miközben nemzedékek jobbjai vesztették el iránytűjüket, amely a felelősség csillagára mutatott és a dolgozószobák munkalégkörét fölváltja kakasviadalok lármája?; miközben az európai szellemi életben is a zavar lett úrrá)? De ha A kor lelke töprengéseiből indulunk tovább, elsőül mégis azt a kérdést kell feltennünk, hogy vajon helytálló-e még a kérdés: a kor problémája erkölcsi jellegű? a kor problémája az írástudók problémája? A meditációt Babits még így vezette föl: „Soha kisebbnek nem éreztük magunkat a nagy történeti folyamatokkal szemben; apokaliptikus kíváncsisággal lessük a Századot, s borzongató tálálgatásokba bocsájtkozunk: mi lehet még ebből? ... az Apokalipszis nem arra való, hogy szomjat oltson; inkább még szítja azt; azért előzik meg a Szentkönyvben is az Evangéliumok.” Azt mondja: az Evangéliumok megelőzik az Apokalipszist. Azt felelhetjük: 1928 még a prae-Apokalipszis ideje a század történetében. Egyelőre nem tesszük hozzá ehhez azt, hogy azóta a „prae”-ből saját tapasztalatainkkal, saját részvételünkkel „poszt” lett; egyelőre egy másik kérdéssel közeledünk ugyanehhez: vajon elválasztható-e egyáltalán evangélium és apokalipszis? Az ősszövegek világossága vajon nem azt mondja-e, hogy együtt színterei a létnek? Amikor a Testamentum Idő-Tér-Élet-Uralom egységét rögzíti a Teremtésben, vajon nem ezt a közöst világítja-e meg? Ezután pedig már kérdezhetjük: nem a szétválasztásban volt (van) a hiba? Hiszen éppen azokat a megnevezéseket igazolta be a század is, amelyek fölismerték evangélium és apokalipszis közös színtereit, egyező időkoordinátáit. Hat évtized tapasztalata az, hogy az apokaliptikus életet-történelmet megelőző szakaszból az emberiség eljutott létének a különféle apokalipszisokban szerepeket nyerő szakaszába. De ez nem „poszt szituáció”, hiszen folyamatosan benne vagyunk. Gondolkodás, etika, kultúra azon a ponton vallott kudarcot, ahol (ugyan évezredes hagyományai alapján) próbálta elvégezni a szétválasztást evangéliumira és apokaliptikusra. De a huszadik századi élmények ezt lehetetlenné teszik. Vajon (erkölcsi kérdésfeltevés és írástudói felelősség összekapcsolódásakor) nem ezzel a dilemmával való szembenézés-félelem jellemzi egész kultúrán33
