Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Pető Tóth Károly: Sebaj, Halomvers (versek)
Álmod a halálod s veled itt él. Valahol tavasz van. Lassan mindeneddé lesz ez a valahol. Ujjad a ravaszon. Véded a békét. Békülsz ravaszon. Várhat gyermek, várhat asszony, új mederbe téríted a Léthét, de van valaki, aki mindig, mindenért meglakol. Agyúink száján a világgá feszített hímen. Egyre tágul. Árut az áruért elárul. Úgy élünk, mintha. Úgy, mintha imigyen. Könnyű meglátni, hogy a zongora nevet. Kissé nehezebb, hogy szuvasak a fogai. Kénytelen, hogy elvedd a másikéból tested. Megpimpósodtak Dionysos borai. A lator tar, a kereszt üres. Akadj torkodon, ragadd meg skalpodat és gyújtsd föl a tábort, hogy újra szüless. Minden megoldás a nyakadra tekeredhet, csak ne mondd azt, hogy rossz, vagy hogy így jó. S ha látod az alma álmát faló berekedt embereket, Tudod azt is, hogy halálra gyógyítja őket a kígyó. Lehet itt még győztes a vesztesen kívül? Eleven étek a szivem, egyétek, mielőtt kihűl! Ama föltör heteden dióban a megsiketült csönd. Önmaguk röptébe fagyott hajók. A végleg elhagyott pohár mentőautó a meg nem történtre. Egy pók mászik a falon. Van föltámadás! Nincs megfutás és nincs roham. Csak az a m i van. Időből, térből kitakarva mezítelenül. És utolér fölkészületlenül. Minden pillanat az utolsó. 1980—1988
