Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Gazda József: Szerettük, felneveltük (A gyermek helye a régi típusú falusi családban)
SPA: Nem akartam, hogy ne legyen. Akartam, hogy legyen. Szeretettel neveltük fel, mert szerettük, ügyes leánykáink voltak, s a miénkek voltak. Akkor én itthon szültem. Nem vöt kórház akkor. Kettőt szültem bábaasszonnyal, s kettőnek én vótam a bábaasszonya akkor. Egy vasárnap öste az uram azt mondta, menyek a kocsmáig. Menjél! Vacsoráztunk, de nem volt semmi bajom. Ahogy lefeküdtem, úgy összerázkódtam, s nem beszélhettem semmit, semmit. Se nem beszílhettem, se nem kiabálhattam, csak níztem az órára, me így ni állottam összegyűttve, és má nem vót senki, kit küldjék az uram után, s így ne, megszületett a leánka. Egyszer mondtam csak: jaj, s kiáltottam a nagyobbik leánkának: Viorica, menj el édesapád után, me én halok meg! A leánka hamar felszökett, s elment az apja után. Jő. Mi a baj? Mondom: van megint egy leánkád. Aszongya: drága jó Isten! Nem baj, jó, hogy megsegített a Jóisten, s megszületett. Ment hamar a kocsmába vissza. Én kértem akkor tőle, hogy adjon egy lepedőt, s adjon egy ollót, s adjon egy kicsi madzagot, s én felkőttem, s béketettem a burikját (köldökzsinór), s levágtam. A leánkát odatettem a párnára mellém. Aztán azután rendbetettem magamat. Az uram visszament a kocsmába, me a testvére vót a kocsmáros. Elment hozzá, s azt mondja: megint van egy leányom! A minnya vett egy liter pálinkát, s hazajöttek. Nem tudom mennyit adtak, két pohárral megittam, de többet nem tudom, még ittam vagy nem ittam, úgy mondom, ahogy van. Elaludtam. Hétfőn egy órakor ébredtem fel. S akkor néztem a leánkát. Az nézett egyenesen fel, olyan csinosan feküdt, nem sírt, nem is csinált semmit. Az uram is megríszegedett, ű se ébredt fel. A testvére sem ... Megint a nagyobbik leánkát hívtam, s mondom: Jolika, menj el Mámihoz, s onnat a bábaasszony után. Mikor eljöttek, azt mondja nekem a bábaasszony: Csuda, hogy nem haltál meg! Hogy igyál te pálinkát is, hogy tudtad csinálni! Mondtam: jól. Mit csináljak? MGy: Tizenketten születtünk testvérek, négy kiskorában meghalt, nyolcán élők maradtunk. Apám kőművességgel foglalkozott, s közben mészárossággal. Apám meghalt 33-ban, osztán közben a legnagyobb bátyám 25-ben meghalt, 28-ban a legnagyobb néném, 34-ben a küssebb bátyám. Én vótam a legküssebb legény. BPR: Én eltemettem egy gyermeket hathetűset, az emberem katona vót, egyet eltemettem négy esztendőst, egy fiút, osztán azután még temettünk, met hetet temettünk. A legnagyobb kilenc esztendős vót. Hét hétig gyászoltuk. Mindeniket úgy, ha gyermeket, ha nagyot. Há mit csináltunk, dolgoztunk, mentünk a dologra, csak akkora vót a gyász, hogy nem készültünk fel ruhával, finom ruhával. Gyászos ruhát tettünk, fekete ruhát, most errefelé, azelőtt vót a fehér kendő, mert akkor fehér kendővel jártam én es. Régi kendő, szép kendő ... Most fehéret nem vettünk, csak feketét.. . S ilyen alárendes fekete ing, több szoros ing, ullian, ullianba jártunk. Nem gyászolták idegenek, csak a nyámjai, akik vótak a testvérei, a nemzetsége, amelik vótak közéi rokonai, azok gyászolták, de mászikok nem. Mikor temették, akkor szokan készültek. Mikor nagy leány vót vagy nagy legény, akkor leeresztették hajikot, koszorút tettek fejikre, s úgy kísérték a temetőbe ki. Virágos pártát kötöttek nekie, koronát köttek nekie, úgy vitték ki. Koronát virágból. Kivitt ék a temetőbe, s felköttök a keresztre, keresztjire. A halott leánnak esz szépen leeresztették a haját, úgy temették el, leeresztve a haját. Akik gyászolták, kísérték, azoknak esz leeresztve a hajik. Ha ember, ha asszony halt meg, akkor mellikek vótak közéi leányok, leeresztve a hajuk, úgy kíszérték ... SPA: Aszonta: nem akarom, hogy ne legyen gyermek. A lába meg vót dagadva, má azt is mondták az orvosok, le kell vágják. Aszonta: nem! Én akarom a gyermeket, mit ád a Jóisten, hogy legyen. Háttá, s megszületett... így ne, má négy éve. Na, ha szót fogadott vóna tűlem — mondta a doktornő —, most nem lenne gyermeke. Odament, s megcsókolta. S most hogy szereti, hogy szeressük! S hogy szeressük mindegyiket! Ha nem volnának, nem is érne semmit az élet. Minket is szerettek az anyáink, úgy neveltek fel. Kell a gyermek, a család, kell, mert így szép az élet! 49
