Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Zalán Tibor: Mos, főz, vasal, takarít, iszik, ledől (élettörmelék)
rendes, a másik meg érti a dolgát az ágyban, és moziba és színházba és kirándulni hordoz, meg táncolni visz és a Gellért-hegyen szeretkezik velem a fűben. Holdvilágos éjszakán. Miről álmodik a lány. Jön egy királyfi tán, hófehér paripán. Megkérdi. .. Vagy egy normális anyát is kaphattam volna, aki nem csak magával van elfoglalva és némelykor törődik a gyerekével, különösen, ha az a gyerek lány és teli van gátlásokkal. Emlékszel — na, de erre igyunk egyet megint —, emlékszel, amikor egyszer zokogva — na, ez túlzás, bőgve — mentem haza, mert azt mondta egy melós az utcán, egy olyan rossz pofájú melós volt, aki lapátot tartón a kezében, na, amikor elhaladtam mellette, akkor mondta, belehajolva az arcomba, még a szagát is éreztem, savanyú, büdös bagó és verejtékszag volt, azt mondta a rohadék: de megbasználak. Ma persze ezen jót röhögnék, az is lehet, megnézném az illetőt, ki mondta, hátha érdemes szaván fogni, lehetne egy ilyen buli is, kimosdatnám meg minden, de akkor még süldőlány voltam, s rohantam haza, hozzád, te pedig kinevettél, s azt mondtad, ne játsszam túl az agyamat, pedig akkor engem nagyon megaláztak, s te mégjobban megaláztál, amikor nem voltál képes megérteni, hogy én tényleg szenvedek, mint a kutya, mert hogy jön ahhoz egy ronda szaralak az utcán, hogy ilyeneket mondjon nekem . . . soha többet nem mentem hozzád, attól kezdve megszűntem bizalmas lenni veled... és azóta nincsen bizodalmám semmiben. Fel tudod te ezt fogni? Még a gyerekem lett volna, Peti, igen, te lehettél volna a bizalmasom, de te visszaéltél a jóságommal, hogy mindent igyekeztem a kedved szerint tenni, kretén lettél, édes gyermekem, olyan vagy, mint a pióca, csak a véremet tudod szívni, észre sem veszed, belőlem élsz, rámszorulsz mindenben, hiába játszod a nagyfiút, hiába próbálod elhitetni velem, hogy te meg tudsz állni a saját lábaidon. Ez smafu, öregem, egy nagy lószar, s te magad is az vagy az öreganyáddal egyetemben. Hát, egészségetekre, kedveseim, boldog karácsonyt! (ledől) Haza se jár. Már a kaját se zabáltatja meg éjjelente a csajaival. Nem ír és nem válaszol. Passz. Volt gyermek, nincs gyermek. Ha hazajön, beverem a pofáját. Tutti, hogy belecsapok abba a sunyi képébe. Tiszta apja, hogy az isten rogyassza rá az eget mindkettőjükre. Meg arra a Thomas Gordon nevű fickóra a szülőnevelő pedagógiájával. A fiúcska a fejemre kakái, ide, pont a választékra, én meg értő figyelemmel mondjam azt, kisfiam, bizonyára megkönnyít tégedet az, ha épp az anyád fejére szarsz. Hát nem! Nem és nem! Nem leszek jó anya. Nem leszek jó kolléga. Nem leszek jó szerető. Apropó, miért nem leszek jó szerető? Mert már abban is elgyávultam. Kiröhögött a legutóbbi szivar is, amikor azt mondtam neki, hogy szégyenlős vagyok és sötétben akarok levetkőzni és csakis sötétben akarok szeretkezni vele. Szégyenlősnek lenni az én koromban! Hát igen. Ezt a férfiak nem érthetik. Abba a korba léptem, amikor már lehet szégyellnivalója az embernek. Gondok. A mellén, a hasán, a combjain. Nekem persze nincsenek. Nincsenek a fenét nincsenek. Akkor mire való ez az egész sötétségcirkusz. Hét évvel volt fiatalabb a hapsi. Még nem tudja, hogy neki se fog majd túl sokáig villogni a foga meg a fekete szeme. Mafla kis görög mérnök. Százkilencvennyolc magas kis mafla. Egy görög isten. Eltartott legalább két napig. Virág, csók, szévasz. Szevasz, édes kis mágyár nénike. Várnak fiatal görlök mulenrúzs. Fél fejjel, ná,jön más görög, lész török vagy áráb séjk. Az anyád a nénike, drága gyermek, Pénelopé, a 16
