Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Zalán Tibor: Mos, főz, vasal, takarít, iszik, ledől (élettörmelék)

hogy kemény nő vagyok. Most már azt gondolom, kiszáradtam. Kiszikkadtam, száraz vagyok, érdes, mint a tapló. „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, csillagszórók az éjszakák, szentjánosbogarak a kertben, flórenc nyarán és összekeverten . . . Megy ez még, te tapló. Hogy bámult a halas, majd kigúvadt a szeme. De nem mondott semmit. Legalább valami durva bókot mondhatott volna. Az is jólesik néha. Valami faragatlant. A hajamról, vagy az arcomról, vagy ha kicsit merészebb, a mellemről. .. hála istennek, még szépek a melleim és ez látszik ruhán keresztül is . . . tavaly háromszor szólítottak le az utcán. Mekkora marha vagyok! Egész életemben készültem, hogy egyszer, egy ilyennek, egy ilyen sima képű, sima hajú stricinek azt mondom, rendben van, apukám, gyerünk, sok a szöveg, ami belefér. Most meg már a kutya se szólít le az utcán. Nem mernek? Vagy nem érdemes már? Sok a már. Kevés a még. A lesz . . . Ne legyél ilyen hülye tyúk! Gyerünk a halnak. Fúj, de utálom, ahogy csúszkál, vérzik, meg büdös is. Minek kell nekem egyáltalán főznöm? Megjöttél kisfiam, gyerünk, leugrunk ide a vendéglőbe és bekapunk valamit. Bélszín jó lesz? Mustáros bélszínlángost úgyis régen ettünk, nemdebár? A gyerek nyilván azt utálja bennem, hogy nem vagyok nagyvonalú. Mi az, hogy utálja? Amikor tudja jól, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy kidobjam mindenféle flancra, hülyeségre azt a kevés pénzt, az apja se fizeti rendesen ... hogy dögölne meg az is. De ha nem jön haza ez a büdös kölök, én meg itt kínlódom ezzel a hallal, a múltkor se jött haza, csak reggel, ez már harmadszor fordul elő ebben a hónapban, hol a francban császkál, biztos valami csaj összejött neki, akinek kéglije van, remélem, nem csapódott oda valamilyen bandához, még csak az kéne, hogy sátánista legyen, aztán fejszével fölhasogasson egy éjszaka engem, amikor épp alszom, vagy szőke hajú, kék szemű kislányokat gyilkoljon meg ez a marha. Rémes, nem, hogy mennyire keveset tudok a saját fiamról. Igaz, hogy ő sem tud rólam semmit, amit tud, az is csak a hátrányomra van .. . Most látom, nincs itthon erős paprika, felszaladok Zoltánhoz, neki mindene van, ezek a megrögzött agglegények mindig tartanak otthon erőspaprikát. . . egy kis finom erőspaprikát. .

( vasal)

Szörnyű volt látni. Egyszerűen rettenetes. Ott feküdt az alatt a rohadt fekete nejlon alatt, kilógott a piszkosszürke haja a nejlon alól, az emberek meg csak elmentek mellette, egyébként mit csinálhattak volna, mit álljanak meg, rosszul lett egy öregasszony, szívbénulás, felfordult annyi, majd hozzák a tepsit is a részeg sírásók vagy a kiafenék. Azt mondják, ötvenéves lehetett. Egy tízessel több csak. Majd ki fog lógni a hajam nekem is és nem állnak meg az emberek fölöttem se . . . Legalább nem kell majd vasalnom. Megfájdul a fejem ettől a szagtól. Mindig is megfájdult a vasalt ruha szagától. Szaga csak a szarnak van, fiam, a kellemes dolgok illatosak. Használhatna ez a kölyök trikókat, azokat könnyebb vasalni az ingeknél, meg lezserebb is rajta a póló. Azt hiszem, a legnagyobb kitolás nőnek születni ezen a földön. Mert hogy mi örömöm van nekem ebben a rohadt életben? Erről nem nyitok vitát. Kész. Semmi. Nem is volt semmi. Azon belül pedig a vasalás a legátkozottabb. Az ember már szeretne lefeküdni — lefeküdni, persze, kivel, lefeküdni egyedül elég nagy kurvaság —, megnézni a filmet, de filmet nem lehet csak úgy nézni, film alatt, közben, előtt-után valamit kell csinálni, mondjuk vasalni, mert mosogatni nem lehet, akkor nem lehetne

12