Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Bónis Ferenc: Demény János hetvenöt éves (Köszöntő és születésnapi beszélgetés)

ból kaptam rengeteg fénymásolatot: alig néhány hónap alatt kétszer akkora anyag állt rendelkezésemre, mint amennyit az első kötethez nagy keservesen összegyűjtöttem. Ez nagy meglepetés volt számomra, valósággal sokkolt. Óriási perspektíva nyílt meg előttem, hiszen nyilvánvalóvá lett, hogy Bartókot nem lehet a Bart ók-levelek nélkül elképzelni. Rendkívüli mennyiségű új életrajzi anyag bukkant fel, Bartók-művekre vonatkozó új információk — nem is beszélve azokról a személyekről, akik további anyaggal segítettek. Tehát egy hirtelen kitágult világ tárult elém, melybe érdemes volt behatolni, melynek érdemes volt mennél több részét megismerni. Itt már valóban szerephez jutott a kutatószenvedély. A Bartók-kutatásnak nagyon fontos időszaka ez — mely ugyanakkor együttjárt a kapuk bezáródásával, a redőny lehúzásával. Hirtelenjében beszorultam egy olyan országba, ahonnan Bartókot igyekeztek kiszorítani. Ez harc volt; olyan valakiért harcoltam, aki nem kellett, akit mindenképpen megpróbáltak átfesteni, meghamisítani, megcsonkítani. A teljes Bartókért küzdeni úgyszólván reménytelennek látszott; becsületből vállaltam.

E harc harmadik állomása volt a levelek harmadik kötetének megjelenése, 1955-ben.

Igen. Létrejöttét megint a történelem szabályozta. Mert Nyugatra akkor már nem fordulhattam. Bartók azonban Kelet-Közép-Európa néprajzkutatója volt, aki rengeteg román és szlovák népdalt is felkutatott a magyar dallamok mellett. E felismerés erre a területre összpontosította figyelmemet: kapcsolatba léptem román és szlovák kutatókkal. Ez nagyon szép korszaka életemnek: Magyarország egyszeriben kitágult, megint egy nagyobb egységben gondolkozhattam. Szlovákiai és romániai levelezése teljesen új képet mutatott Bartókról. Igen sok levél került a kezembe. A románok is készségesen adták a leveleket, akkor még működtek olyan román kutatók, mint Zeno Vancea, akik segítségemre voltak. Valóban élt bennünk a dunai népek együttműködésének gyönyörű gondolata: lelkesítő évek voltak.

Ez a kötet még terjedelmesebb, mint a második; az első kettővel együttesen immár hatszáz levélre növelte a közzétett anyagot. A Bartók Archívum akkor még nem létezett: lakásomnak egy szekrénye volt az archívum, ahol a Bartók-dokumentumokat gyűjtöttem. Nagyszabású idegennyelvű levelezést kellett folytatnom: angolul, németül, franciául. Ebben feleségem volt segítségemre. Áramlottak is szépen az új és újabb dokumentumok. Bár akkoriban az újabb kötetek kiadására valahogy nem volt már olyan nagy szükség, vagy nem volt lehetőség .. .

De hiszen még egy negyedik kötet is megjelent ezután, új levelekkel!

Ez azonban már jóval később történt. Gondolj arra, hogy 1955 meg 1971 között milyen különbség van. Másfél évtized eltelt közben. Addig úgy adhattam csak ki Bartók-leveleket, hogy a korábban gyűjtött anyagomból szükségessé vált idegen nyelvű kötetetek megjelentetése. Tehát azt mondták, hogy készítsek német összeállítást. Azután egy kis francia gyűjteménnyel indultunk a Corvina Kiadónál, majd angol nyelvű kötet következett. Elkészítettem egy olasz nyelvű kiadást is, amelyet Milánóban adott ki az Alberto Mondádon kiadó. Ez utóbbi már nem a Corvinával együttműködve történt, közvetlenül bonyolítottam a milánói céggel; magam írtam hozzá megfelelő előszót, amelyben elmondtam mindazt, ami a szívemet nyomta. Ebben a külföldi anyagban az volt az érdekes, hogy azért mindig beletettem valamit az időközben gyűjtött újabb levelekből is. így aztán, amikor németül, angolul és olaszul megjelentek ezek a levelek, már százharmincötre nőtt azoknak a magyarul írott leveleknek a száma, amelyek csak idegen nyelven láttak napvilágot. Az én gyűjteményemben megvoltak magyarul, de hozzáférhetőkké csak idegen nyelven váltak. Ezért aztán a magyar kutatók, ha ilyen idegen nyelvű Bartók-levéllel találkoztak, szépen fölhívtak telefonon, és megkértek, hogy közöljem velük a hiteles magyar szöveget, mert csak így hivatkozhatnak rá. így azután egyszemélyes Bartók-archívummá váltam, amelyhez egy egész ország fordult információkért. Ez a telefonszolgálat a hivatalomban is folytatódott, ahol nem nézték jó szemmel. Egy műszaki könyvtárban dolgoztam, ahol állandóan szóltak a telefonok: hol Londonból jelentkezett valaki, aki Bartók-ügyben beszélni óhajtott velem, hol fogadásokra hívtak — és így tovább. Hivatalos Bartók Archí42