Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Tüskés Tibor: A parabola-novella (Mészöly Miklós: Az árnyék)

férfiről és az asszonyról olvasunk. Az asszony a férfit keresi, de nem találja. Itt hangzik el az asszony szájából az egész második rész egyetlen fél dialógusa, a két szóból álló (valahonnét ismerős?) kérdés: „— Hol vagy? — motyogta; aztán kiáltva: — Hol vagy?” És itt értesülünk a férfi sorsáról, akit a harmadik rész végén hagytunk ott a vasnyilas útjelző tábla alatt, mely az országút irányába mutatott: „A férfi az útjelző tábla vasnyilán lógott, előrebukott fejjel, furcsán megnyúlt lábbal.” Elég ennyi, hogy tudjuk: öngyilkos lett, fölakasztotta magát. A befejezésnek ez a váratlan fordulata utólagos értelemmel tölti meg a harmadik rész homályos célzását a szükségszerű cselekvésről és a büntetésről. S most minden korábbinál élesebben hasít belénk a kérdés: Miért tette? Mi volt a szükségszerűnek mondott cselekedet oka? („Összeszorult a szíve — de ez sem tudta visszatartani.”)

Talán közelebb kerülünk a helyes (az egyik lehetséges) válaszhoz, ha kissé tüzetesebben megvizsgáljuk a novella két hősét. Ki ez a férfi? Ki ez az asszony? Említettük, inkább hangulatok, életérzések, mintsem karakterisztikus, határozott jellemvonások hordozói. Hogyan viselkedik a férfi, milyen érzésállapotok hullámoznak benne végig? Kételkedik, nem hisz az asszony szavának, aztán mégis enged a „csábításnak”, de amikor egyedül eljut a szigetre, ott megzavarodik, bűntudat gyötri, s ez kergeti az önpusztításba: „nem csele- kedhetik másképp, csak maga mérheti ki büntetését.” És mi tölti el a asszonyt? Ő látja meg először a szigetet, az árnyékot, vágyódik utána, megkívánja, de lemond róla, mégsem megy a vízbe. Helyette hazaindul, vad állatokkal találkozik, de azok megszelídülnek alázata, összekulcsolt keze láttán. Róla is elhangzik az író szájából a kulcsmondattal fölérő közlés: „a férfi helyett is vállalja alázatában az egyenlőtlen küzdelmet.”

Az alakokat betöltő életérzést és hangulatot az idézett, sejtelmes tartalmú kulcsmondatokon kívül főképpen néhány motívum ismétlésével éri el az író. Kétszer — és másodszor fokozottan kiemelt helyen, a férfi végső tettének elkövetésekor — olvasunk „a pirosló ampelopsist” csapatostul ellepő, a fonnyadt bogyókat csipkedő feketerigókról. Kétszer hallunk az asszony piros ruhájáról. Kétszer történik említés az asszony összekulcsolt kezéről. A hangsúlyos helyen szereplő kiemelések és ismétlések ezeknek a motívumoknak többletjelentést kölcsönöznek, szimbólumértéket adnak. Mészöly Miklós nem dolgozik a szimbolizmus eszközeivel, ennek ellenére Az árnyék igenis szimbólum értékű írás.

Hol van az a hely, ahol a novella hősei kezdetben paradicsomi békében élnek? Mi az az édesvizű tó, az a sziget, az az árnyék, az a „tiltott gyümölcs”, ami megzavarja életüket? Miért választ úgy az asszony, ahogyan választ, és miért úgy a férfi, ahogyan cselekszik? Honnan ismerős a kérdés, amellyel az asszony a férfit hívja, keresi? Kik azok az emberek, egyetlen férfi és egyetlen asszony, akik ki vannak téve a kísértésnek? Talán nem véletlen, ha az olvasó, amikor az írás végére érkezik, elgondolkodik, és leemeli a polcról a Bibliát, és fölüti Mózes első könyvét, a Teremtési, ahol ezt találja: „Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény ... Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; aztán kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásnak a fáját. Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt... Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. Az Úristen parancsot adott az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.«... A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: »Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?« ... Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép és csábító a tudás megszerzésére. Vett tehát a gyümölcsből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle ... Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: »Hol vagy?« ...”

Az árnyék parabolisztikus írás, véleményünk szerint a bibliai esemény parafrázisa: fordított teremtéstörténet. A férfi: Adám; az asszony: Éva; ahol laknak, a táj, a környezet:

38