Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Imre László: Grezsa Ferenc: Németh László Tanú korszaka

dések felé sodorta. S amikor a létezés rejtelmeit, titkait kutatja, a szellem következetességének megfelelően jut el a morál kérdéséhez. A morál kérdéséhez, ami számára tanításként öröknek és rendíthetetlennek bizonyult. Az erkölcs Sziveri János költészetében a mindenség büszkeségét és méltóságát jelenti, s mint ilyen, az emberiesség egyetlen biztos mércéjévé válik. Aki morális igénnyel szeretné élni az életét — bármilyen reménytelen helyzetbe kerül is ezáltal — átment valamit magából, önmaga szelleméből az örökkévalóságba. Velük szemben állnak a „perc-emberkék”, akik olykor talán még boldogok is, ám tekintetük nem jut túl önmaguk határán. Sziveri János létbölcseletén belül ez a politikum világa, amelyben a pillanatnyi érdekek érvényesülnek és játszanak döntő szerepet. Cseppek a felfénylő kobakon című versében a politikai helyezkedések villoni gúnyrajzát adta, ellenszenve azonban — gyakran elrejtve —, utolsó költői korszakának úgyszólván valamennyi versében megfogalmazódik.

Hogy a költő ekkoriban arccal már az örökkévalóság felé fordult, s tekintete a morális magasságot fürkészte, azt időélménye is bizonyítja. ítéleteiben és tiltakozó gesztusaiban „romlott századokéra emlékezik {Ah, Diamoniori), Hová rohadsz? című versében pedig megfogalmazta: „Ami elmúlt mintha tegnap történt volna”, mintegy állandósítva ezzel is a múlt szüntelen jelenlétét. Mégis, minden, ami a lélek és a szellem nagyságát és tisztaságát jelzi, időtlenné és ezzel örökérvényűvé válik — erkölcsi jelenvalósággá —, szemben a politikum immoralitásának perc-világával. A Bábel versvilágán végigvonuló kettősség határozott szándékkal a kötetzáró, s egyben az életművet záró versét készíti elő.

A Bábel létértelmezési kísérletében a XX. századi magyar költészet egyik legátfogóbb verse. Olyan mű, amely egyszerre vet számot a külső és a belső mindenséggel, a kettő összebékíthetetlen- ségével, miközben a költő egyéni sorsának megmutatásával közösségi kérdésekre is választ ad. S bár világosan kitűnik, a misztikába menekülő lélek meglelt békéjén van a hangsúly, a kitaszító hatalmak feletti ítélete lesújtó és elsöprő erejű. A megtöretést nehéz lenne pontosabban kifejezni:

lengő lófejek a csillagok

csörögnek de én csak hallgatok

mint az üvegcse melyhez kavics ha koccan

széttörik bár meg se moccan

A testi kínokban megjelenik a lélek gyötrelme is, ami meghozza a tragikus felismerést: „nincs erő mi bukásom felülmúlja”. A haláltudat bénító szorításában azután az élettől kapott és elhódított pillanat morális súlyt kap, s a haldokló számára megnyugvást jelent az elkiáltható őszinteség.

A Bábel című számmisztikára épített kötet versei ezért válhattak Sziveri János razglednicáivá, ezért válhattak a nagy-nagy tisztaság ünnepévé. (Szépirodalmi)

Mák Ferenc

Grezsa Ferenc: Németh László Tanú korszaka

Ha egyszer majd visszatekintenek a XX. század második felének magyar irodalomtörténetírására, minden bizonnyal fel fog tűnni, hogy nagy költői, írói életművekkel monográfiák sorozatában nézett szembe egy-egy jeles irodalom- történészünk. Szabolcsi Miklós József Attila költészetével, Király István Adyval, Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinccel a kronológiai rendhez igazodva, az életrajz mentén haladva. Rendhagyó ebből a szempontból Grezsa Ferenc munkássága, aki a 60-as években Juhász Gyula-kutatóként és kritikusként vált ismertté. Először Németh László ún. vásárhelyi korszakát dolgozta fel (1944-től 1951-ig tolva ki az időhatárokat), hiszen elsősorban a Hódmezővásárhelyhez kapcsolódó élet- és eszmekor esett kezére {Németh László vásárhelyi korszaka, 1979). Ezután azonban nem előrefelé indult az időben, tehát nem az 1950-től a 60-as évek végéig tartó utolsó pálya- szakasz vizsgálatába fogott, hanem „visszafelé” fordult, Németh László háborús éveiről szólt a következő könyv (Németh László háborús korszaka, 1938—44).

Ebben a választásban az is közrejátszhatott, hogy időközben már „kényesebb” alkotói periódus felidézése is lehetségesnek kezdett látszani. Az 50-es, 60-as évek Németh Lászlójának munkássága lényegesen veszélytelenebb^ terepnek számíthatott volna. Grezsa Ferenc azonban nem a kisebb ellenállást kereste, hanem igyekezett a több szempontból is problematikus háborús időszak műveit, megnyilatkozásait tárni fel, megszabadítva az ismeretlenség és a szándékos ködösítés homályától. Ezek után már nem is okozott meglepetést, hogy néhány év múltán újabb könyvvel, az ismertetésünk tárgyát képező monográfiával jelentkezve ismét csak egy még korábbi időre terjesztette ki kutatásait, a Tanú korszakra, melynek időhatárait a 30-as évekkel, majdhogynem az egész évtizeddel azonosította. A Tanú ugyan 32 szeptemberében indult, de előkészületeit Grezsa Ferenc 31-re, sőt 30-ra teszi. (Ebben megerősíti őt Bohuniczky Szefi visszaemlékezése, aki szerint Németh László már 1929 nyarán önálló folyóiratot tervezgetett.)

Ily módon Grezsa Ferenc trilógiájával teljessé vált az életmű javarészének első irodalomtörté92