Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Mák Ferenc: A tisztaság ünnepe (Sziveri János: Bábel)
tikus kalandvággyal, az idegek borzongatásának ősi vágyával kapcsolja össze. A hősnőjével való azonosulás itt a tágasságot kínálja és adja meg neki. Ez a finom érintésekben juthat kifejezésre. Abban, hogy az elbeszélés hősnője az asszonyi sorsot élve szabadítja meg önmagát a hatalmi viszonyoktól való függéstől. Végeredményben a Halász Béláéra emlékeztet az ő útja, azzal a lényeges eltéréssel, hogy szellemi horizontja szőkébb, önvédelmi ösztöne pedig erősebb. Ó mint nő élvezni tudja azt, hogy viszonylagos (nemzetiségi-társadalmi) manipuláltságában manipulálni is képes, vagyis az orránál fogva vezeti hivatalnok férjét, s a hatósággal sem hajlandó együttműködni. Azért lesz magyartanárból újságíró, alkalmi tolmács, majd fordító, hogy megteremthesse viszonylag független, „boldog” kis világát. Jellemző, hogy tolmácsként csupán mindennapi szükségleteinek kielégítésében való korlátozottsága miatt érzi megalázónak helyzetét. Mint nőnek a veszéllyel való játéktól a hatalom védte bensőségig, a szorongás elleni nyílt harctól a mérsékelt félelem vállalásáig vezet az útja. Az elemek tombolásának közelségéből a detektívek űrlapjának színpadias lángra lobbantásán át az óvatos újságírásig, az illemtudó tolmácsszerepig. De mindvégig távol a „döglött hal”-tól, Nagy- Magyarországnak, illetve a Monarchiának a bel- ügyesek által barátjára, Bujdosóra kent ábrándjától. Ámbár mindvégig azok testi közelségében, akiknek jellemtelensége, tehetetlensége akarva vagy akaratlanul is a hatóság manipulativ törekvésének játszott a kezére. Ennek megfelelően a hiteles értelmiségi hivatástól is függetlenül, csupán a biztonságérzettel, a félelem elviselhetősé- gével törődve. Varga Zoltán elbeszélése megtörtént események átalakításával készült, ám sérelmek felnagyítása helyett humanista távlatból az embert, illetve az embertelenséget kutatja. Azonosulás és distanciatartás közötti pozíciója tehette prófétává, ugyanis az utóbbi év eseményei a Döglött hal c. elbeszélés végkifejletét igazolják. Eszerint az elítéltek végül is fölülkerekednek, vagy legalábbis elfogadtatnak: a nyílt küzdelemnek a lehetősége megadatott számukra. Nem annyira fekete az ördög, mint amilyenre félelmünk festi -v sugallja Varga Zoltán műve. A Szökés c. könyv Varga Zoltánnak és a (jugoszláviai) magyar irodalomnak a valóság feltárására irányuló törekvését fejlesztette tovább. Továbbfejleszti, mert a szövegek világképe önmagában is helytáll, a mindenkori és a bárhol szükséges emberség érdekeinek adva hangot. Mértéktartással, de bátran és meggyőzően. (Fórum Könyvkiadó, 1990) Vajda Gábor A tisztaság ünnepe Sziveri János: Bábel A mindenséget, az emberi létezés teljességét szólítja számadásra Sziveri János Bábel című könyvében, az életnek kijáró tisztaság kivételes közelségében. Ezért módfelett nehéz a költészeten kívüli területekről értelmezést szőni a bábeli zűrzavar élménye nyomán kelt tiltakozás köré, és nehéz bármi mást elmondani arról a létértelmezésről, amely egyre határozottabban lázad a gonosz erők diadala ellen. „Szajhák és pártütők”, „duhaj őrangyal”-ok birodalmává váltak a földi terek, bárhová forduljon is a mindig önmagát kereső lélek, nyugalmát sehol sem leli. Mint ahogyan nem leli meg a tisztességes küzdelem lehetőségét sem. Ezért a kettős vonulat a Bábel versvilágában: a valóság elkeserítő látványának szomorú megnevezésével szemben a menekülő lélek egyre biztosabban hisz egyféle örökkévalóságban — az örökkévalóságban —, amelynek lényegét az Isten jelenlétében véli felfedezni. A kötet versei ebből eredően a szellemnek fényt adó metafizika élményével telítődnek. „. . . élni is alig-alig mertem” — írta Sziveri János a Lógunk feszes zsinegen című versében, ettől többet önmagáról csak a létélményét összegző nagy versében, a Bábelben mond el. Ezzel szemben lépten-nyomon feltűnik a reménytelenség, a kiszolgáltatottság megnevezésének szándéka, s ez minduntalan a végső összegzés gyötrelmeiből enged sejteni valamit. Farba című versében írja: Áthágva nyomorunk korlátain, zaklatott, részeg zenészeknek intek. Lárma feddi kényelmetlenül meglapuló képességeinket. Világ és alvilág „termékeny szerelmé”-ről szól Kóma című verse, s a kozmikussá nőtt szenny legalsó szférájában járva a költő úgy érzi: „akármerre lépek könnyek kopognak”. Merénylet című versében „szörnyeteg világ”-ról beszél, A játékmester vesztésre áll címűben pedig úgy érzi: „semmirekelő, hitvány kelések / borítanak”, s versről versre egyre határozottabban rajzolódik ki a kegyelemnélküli, mostoha valóság. És miközben Sziveri János tiltakozása egyre határozottabb, egyre egyértelműbb lesz, a menekülő lélek igyekszik megőrizni öröklött méltóságát. Nem a Bábel című kötetében, hátrahagyott versei közt szerepel a Megérni egyre című költemény, amelyben a veszendőséggel vet számot: „Elveszünk a térből. / S kiveszünk innen is. Onnan is. / Lágyan csorgunk alá. És arányiunk.” A Mi szél hozott? című kötete óta határozottan nyomon követhető Sziveri János tiltakozó-kivonuló, kegyelemszomjas magatartása, ami líráját — és világszemléletét — a létösszegző nagy kér91
