Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Vajda Gábor: Korai felvilágosultság (Varga Zoltán: Szökés)

dig is tudtam, hogy a hajók elkerülhetetlenül a selejtes koponyák zátonyain feneklenek meg, léket kapnak a harci hierarchia hegyes, víz alatti szirtjein, elakadnak a harácsolás vagy az életvidám habzsolás hínárjában, évezredek munkájától kialakított reflexek szövevénye állja útjukat, tudom, hogy így van ez, érzem, néha szinte a csontjaimban is, csak hát én sokáig nem akartam lemondani a forradalmiság magasleséről, mert hát az volt csak, nem más, lőállás a regényíráshoz.” Csakhát az értelem diktatúrakísérlete is bűn, legalábbis Halász Béla így érzi, s a veresége ezért még sokkal nagyobb. Nincs lelki ereje abban a gondolatban megkapaszkodni, mely szerint az értelem érvényesítése a legmagasabb rendű, mások érdekét is szolgáló önzés, ameddig az ember egyáltalán eljuthat. Elszigeteltségében, provinciális magányában egyszerűen kételkedik az igazi értékekben, pedig rezignált relativizmusával önmagát kínozza. Válását és pályamódosítását követő mély válságában ezért érzi magát felelősnek egyik gyöngébb tanulmányi előmenetelű diáklánya öngyilkosságáért. A valóság fölé emelkedés regényírói kísérlete, a befelé fordulás csábításának való engedés, vagyis a minőség mániaszerű hajhászása is lehet embertelen — ennek az abszurd helyzetnek az előtérbe állítása a regény lényege, a couleur locale kereteit szétfeszítő mondanivalója. Halász Béla vívódása tehát lelki- ismeret-fürdalással terhelt, ezért, ha nem lesz is öngyilkos, a szökést kell választania, s ezzel együtt a létfenntartást szolgáló munkás életformát, melynek manipuláltságát a kor legmélyebb gondolkodóinak szintjén ismeri. A cél tehát nem több a túlélésnél, a vegetálás megkönnyítésénél.

Ezzel szemben a Félreértés c. elbeszélés íróembere azért nem kerülhet ilyen válságba, mert a történet másik férfiszereplője legalább annyira megvetendő, mint szánalomra méltó barbár. Az önnön biológiai határain túllátni, másokkal azonosulni vagy önkritikát gyakorolni képtelen mindenkori alsóbb rendű ember — mai köntösben. Mint akadály annyira fontos a vallomást tevőnek, hogy tollat ragad; emberként viszont annyira javíthatatlan a betegesen önámító szélhámos, hogy az írót a „mi értelme van?” kérdése löki vissza alkotásában, pedig ennek a történemek a megalkotása Varga Zoltán könnyebb vállalkozásai közé tartozik. Tulajdonképpen esettanulmányt készített, amelynek „tárgya” a Szökés c. regény jelenidejében még kiskorú lehetett. Mondhatni: részben ennek a típusnak az általánossá válása miatt szorongott Halász Béla, a minőség védelmében túlfeszülve. A Félreértésben tehát az fejlődött ki, ami a Szökésben még csak csírájában volt, vagy legalábbis, a hivatalos alvilág homályos arcokat sorakoztató tablóképeként, nem kerülhetett az olvasó közelébe.

A liberalizálódás államilag gondosan körülhatárolt tenyészetéből nő ki Bálint tragikomikus alakja, amely a mai fiatalok számos vonását sűríti magába. Meggondolatlanul önző, túlbecsüli a külsőségeket, a humánum lényegéről, fontosságáról keveset tud. Minthogy azonban fél lábbal a bűnözés talaján áll, ezért jórészt rendhagyóvá s az író számára könnyű célponttá válik. Úgyhogy a regénybeli alteregoja által nem is nehéz kioktatnia: „. . . semmit sem tudsz a férfiasságról. A «férfias önuralomról» például, ami napjainkban, akárcsak a keménykalap vagy kamásni, kiment a divatból. Vagy a «férfiúi szeméremről», amiről csak nem is hallottál.” Bálint számára ugyanis a testi képességén, tehát a fizikai erőn, a szexen és az autózáson nem terjednek túl a férfiasság határai. Ebből világosan látszik, hogy Varga Zoltán olyasmit bírál (sajnál) a mai társadalom peremére szorult fiatal magatartásában, amit. egy Graham Green mint machismot pellengérezett ki regényeiben. Talán inkább erkölcsi, mint esztétikai feladatként.

Egyszóval a Félreértésben mintha eleve gyönge ellenfelet választott volna Varga Zoltán. Fiktív írója ugyanis Bálint primitív alakja kapcsán nem élheti át a civilizáció belső ellentmondásainak egészét, sőt, mintha problémátlan értékhalmaznak tekintené mindazt, amit az ember az elmúlt évezredben megteremtett. Mintha a civilizált körülmények között élő, a kultúra látszataira tekintettel levő ember eleve magasabb rendű lenne a műveletlen egoistánál. Ez azonban ko- rántsincs így, hiszen egyrészt a természet nem csupán rosszal programozza be az embereket, mint Bálintot, másrészt pedig (miként éppen Varga Zoltán ábrázolta előbb tárgyalt regényében) nem csupán a civilizáció, hanem még a kultúra is inkább forma, mit lényeg. Vagyis a Félreértés írójának az erkölcsi pozíciója nem rendelkezik olyan súllyal, mint a Szökésé, s mivel a mélység kisebb, az esztétikai átfogó erő sem lehet olyan nagy.

De csupán Varga Zoltán színvonalához viszonyítva gyöngébb mű a Félreértés. Ha itt az író alig-alig győzi le a téma inercióját, akkor a másik elbeszélésben, a Döglött halban aligha férhet kétség győzelméhez. Itt ugyanis egészen könnyedén beszél a legsúlyosabb vajdasági (kisebbségi) kulturális gondokról. Ezek ugyanis egy nő életmódjával összefüggésben jelennek meg, szinte csak úgy mellékesen, ahogyan a legtöbb ember viszonyul hozzájuk, kiszorítva őket tudatuk előteréből. A Döglött hal narrátora először is nő és ember, s csak azután társadalmi és kulturális létezésében korlátozott jugoszláviai magyar. Varga fölényes, mértéktartó iróniával adagolt emberismeretről tesz tanúságot, amikor a nemzetiségi fiataloknak a nemzeti érdekeik melletti kiállását, a börtönbe vettetés kockázatát a roman90