Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Cseke Péter: A szellemi otthonteremtés igézetében (Beszélgetés Kovács Géza erdélyi képzőművésszel)
Cseke Péter A szellemi otthonteremtés igézetében — Beszélgetés Kovács Géza erdélyi képzőművésszel —-m—Elöljáróban az Erdélyből nemrég áttelepült Balázs Imre festőművész 1981 tavaszán kelt sorait idézem: „A hetvenes években Segesvár csak mint festői kuriózum létezett, többnyire olyanformán, hogy egyre-másra romantikus városképeket festettek róla. Ha grafikus karcolta fémlapra a középkori hangulatú házakat, akkor is az ódon atmoszféra visszaadása volt a fontos. Erre illett még rá is játszani — ha »menős« grafikai lap kellett a piacra. így vonultak festők — grafikusokkal karöltve —, hogy ki-ki a maga motívumába építse be múlt-nosztalgiáját, a »tömény« festőiség ürügyén. Kovács Géza a letelepedés gondjai közepette talán fel sem mérte (igazából utána sem) a tálcán kínált táj rabul ejtő szépségét. Nem úgy pillantott a városra. Lehet, a főiskolai emlékek avagy a modern mesterek bűvköre, de sokkal inkább a belső átrendeződések voltak — ha nem is mindennapos, de — elsődleges szakmai problémái. Nélkülözhetetlen útitársak a későbbiek során az önkéntelenül kialakított magányos életforma viteléhez. Mert kezdettől az egyedüllét, a társtalan hadakozás kényszerével alkot.” Magam a Korunk Galériában történt bemutatkozása óta ismerem valójában Kovács Gézát (a 250. tárlatával folytatólagosan idéntől újból intézménypótló szerepet betöltő szerkesztőségi kiállítóteremnek ő volt a 154. meghívottja 1981 áprilisában). Ezt követően — és egyáltalán nem véletlen, hogy épp Balázs Imre indítványára — elmaradhatatlan résztvevője a Nagyhomoród menti táborozásoknak is. Nem csupán a rokoni szálak ürügyén (felesége Homoródjánosfalván született), hanem mindenekelőtt a művészi affinitás, az alkotótábort átlengő-összetartó szellemiség okán. Öröm volt együtt lenni vele, látni, hogy — amint újra meg újra feltöltődik — a megszállottság ihletével alkot. Ha valamire csatangolásaink közben — négyszemközt — panaszkodott: az a szabadság hiánya volt. Mert amint járni kezdett a Homoródmentére, a biztonságiak figyelme rá is kiterjedt. Kire nem? Miután a helyhatósági vezetésből eltávolították otthoni barátaimat, akik e rendezvényeket felkarolták, magam sem tehettem be a lábam Hargita megyébe (legfennebb magánemberként járhattam haza szülőföldemre). Ezért aztán csak az idén kaphattam választ arra a kérdésre, ami attól kezdve foglalkoztat, hogy Kovács Gézát megismertem: mi a titka annak, hogy grafikai lapjai és festményei csupa otthonosságérzést sugároznak? Más szóval: mitől válnak munkái a szellemi otthonteremtés maradandóságot és szabadságot sugalló alkotásaivá? * * * Március 15-én együtt mentünk fel a Várba Petőfi mellszobrához, ott voltunk az ispánkúti plakett megkoszorúzásánál is, hogy aztán a fehéregyházi Szabadság-emlékműnél hallgassuk a szónokokat. Próbáltunk feloldódni, megpróbáltuk átadni magunkat a szabadság mámorának. Nem sikerült. Szemünk sarkából mindegyre azt figyeltük: mikor törnek ránk 75
