Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Bertha Zoltán: Hiedelem és bölcselet Tamási Áron Jégtörő Mátyásában
A kis Jégtörő Mátyás leikévé változott szellem marad az elbeszélés alanya a Ragyog egy csillagban is. De itt a narráció jellege — és vele a gondolati perspektíva — az eddigieknél összetettebbé, bonyolultabbá válik, hiszen az előadás fókuszában egymásba csúszik a természetfölötti eredetű, kívül-lévő, független, illetve az emberi-társadalmi közegbe került, testi alakot nyert, belül-levő látóhelyzet, nézőpont. A kisgyermek lelke végig őrzi ezt a kettős tulajdonságát. Egyrészt tudatában van származásának — de ezt a titkot nem árulja el senkinek —, s különleges értelmességére, eszességére és bölcs ítélőképességére mások is felfigyelnek. Él benne a családja és népe boldogulásáért küzdő elhivatott, kiválasztott szellemiség önérzete — „szerettem volna kiugrani a testemből, és világítva száguldani, és kihirdetni mindenütt, hogy kovász vagyok a csillagokból, aki meg fogom erjeszteni a népet, és megdagasztom az életre, hogy az Isten kenyere lehessen belőle!”, kiáltja —, s ez az öntudat a Szűzmáriás királyfi Csórja Bódijára is utal, viszont itt kisebb hőfokon izzik, és feltöltődik az alkalmazkodóképesség, a konfliktusokat bölcsen megítélő és kiegyenlítő igazságtevő ügyesség, furfangosság s a közvetlen, emberközeli jó szándék és derű olyan sajátosságaival is, amelyek Ábelt jellemezték. Azok mellett a célok mellett, „melyeket a szellem és a jóság győzelméért s népem boldogításáért magam elé tűztem” (ahogy vallja) másrészt tehát a mindennapi falusi élet valóságos lelki és szociális nehezékekkel terhes kisvilága adja meg Jégtörő Mátyás gyermeki lényének másik dimenzióját. A földi indulatok, keserűségek és ütközések, a szegénységgel való heroikus küzdelem, a test és lélek nyomorúságai jelentik azt a közeget, amely megannyi váratlan és nehezen kiismerhető problémát, konfliktust, ellentmondásos életszituációt tár elébe, érzelmi felbolydulásokat okozva benne. Összetett, változó érzelmekkel figyeli a kisfiú az apja viselkedését is, aki élő példája a paraszti szegénysorsnak, e keserű küzdelmekkel teli létformának. Bonyolult lelki alkat, érzi magában a tehetség és a nagy elszánások, vágyak feszítő erejét, s annál keservesebben törődik bele gyötrelmes hétköznapjaiba. Ez a belső nyugtalanság csapódik ki féktelen, szélsőséges indulataiban — viharos, vad haragjaiban, italozásaiban, kocsmai verekedésében, illetve belátó, önvádló és Istenfélő ellágyulásaiban —, s a fiát borban és jégdarabok között megfürdető, megkeresztelő lázadó gesztusában is. Hol a tekintet nélküli anyagiasság, hol pedig a mélységes igazságérzet hajlamai törnek elő belőle. A kisfiú szomorúsággal vegyes tisztelettel néz fel apjára, olykor saját eljövendő sorsának mintáját véli felfedezni benne, de gyakran és bátran fékezi meg annak indulatait, figyelmezteti és vezeti vissza az igazságosság útjára. S az apja melletti kitartás és az iránta tanúsított szeretet és hűség gyönyörű, megejtő megnyilvánulása az a cselekedet, ahogyan a kis Mátyás lelke újra szellemmé válva elkíséri az apját a háborúba, a frontra, és sugallataival, tanácsaival megmenti őt a haláltól. A növekvő kisfiúnak rengeteg evilági tapasztalattal kell tehát szembesülnie, s csak fokozatosan jut el a felgyülemlő kérdéseire, kétségeire adható megnyugtató válaszokig. Lassanként, gyarapodó ismeretei révén győzi le azokat az ijedelmeket is, amelyek abból származnak, hogy észreveszi az indulatok, szenvedélyek, vágyak ösztönös fellobbanásait, s azoknak az emberi természet mélyére nyúló gyökereit. „Ahogy így küszködni kezdtem a gondolataimmal, hamarosan úgy belébolondultam az emberi létezés kérdéseibe, mintha megfogó bozótba kerültem volna, ahol csak elveszni lehet. Amíg vidám és dolgos kicsi állatok alakjában vagy könnyű madaraknak s erős vadállatoknak a testében éltem, addig jól megértettem az életemet, s meg a másokét is. Mert ha volt akkor harc és pusztítás, annak örökké oka és célja volt. S most itt vannak az én embertársaim, akik általában vidáman és békességben élhetnének. De mégsem teszik, hanem oktalanul nyomorgatják egymást, mintha arra törekednének, hogy ne maguknak szerezzenek nyugodalmas életet, hanem másoknak keserűséget” — így tépelődik, hogy végül — látva a két nem közötti heves vonzódások és az ezekből származó bajok: csábítások, gyűlölködések, féltékenykedések forrásait — végül a testiségben rejlő elemi erők felismeréséig, illetve a testi és lelki szférák tényleges különneműségének a belátásáig érkezzen el: „Ahogy ezeken a dolgokon gondolkoztam, egyszer az jutott eszembe, hogy mindenki két részből áll: egy szellemből, amilyen én vagyok; s egy testből, amilyen nekem is van. S akkor egyszerre a sejtelemből 72
