Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Bertha Zoltán: Hiedelem és bölcselet Tamási Áron Jégtörő Mátyásában

teremtő eszköztárral kezeli a különféle gondolati tartalmakat, szimbolikus képzeteket és formai jegyeket, a fentiek alapján azonban mégis határozottan a népi hiedelemelbeszélések, hiedelemtörténetek vagy fabuláris hiedelemmondák körével rokonítható, s csak pontatla- nabbul, lazább megfogalmazással nevezhető mesének, illetve köthető a mesemodellhez.

A Jégtörő Mátyás elbeszélői perspektívája és szereplői mind belül vannak a néphit keretein, közvetlenül megélik és megértik a hiedelmeket. A történet — az első könyv eseménymenete — voltaképpen egy boszorkányhistória köré szerveződik. Mátyás, a fiatal férj tudja, hogy miképpen lehet felismerni a boszorkányokat: lyukas fakanalat visz a nagypénteki vecsernyére, hogy a lyukon keresztül meglássa őket. A fakanálon való átnézés és a húsvéti ünnepkörben való alkalmazása, persze, csak egyféle variációja ennek az egyébként igen elterjedt hiedelemszokásnak — számos másfajta varázseszköz és más időpontokban (karácsonyi, újévi időszakban stb.) való használatuk is általános. Mátyás a saját anyját ismeri fel a templomban, akinek — boszorkányhoz illően — fordítva állt a feje, s „fekete kendő volt a fején, nagy piros orra neki, arasznyi álla és olyan két fekete szeme, mintha valami ördögkovács kiálló hegyesre edzette volna”. A rút külső, a szemmel veréssel és az igézéssel összefüggő szemvillogtatás, a szúrós szem és a tekintet feltűnősége éppolyan jellegzetes tulajdonsága a boszorkányoknak, mint az, hogy nem szeretik a rájuk leső kíváncsiskodókat, s igyekeznek is azokon bosszút állni. Mátyás is fél ettől, de legalább nem árulja el a titkot, mert az még veszedelmesebb lenne. S éjszaka el is jön hozzá az anyja, de nem bántja, csak figyelmeztetőleg megmagyarázza neki, hogy a boszorkány „nem rosszabb ember a többinél! Csak igazibb ember, mert erősebb az esze és nagyobb az akarata, mint a többi halandóé. És inkább tudja a világnak igazságait, mint más. Aki pedig az igazság szolgálatában forgolódik, annak a hatalmak külön fegyvereket adnak.” A boszorkánynak ez a fajta beállítása — a személyes, élethű vonások mellett — szintén a népi hitvilágra, és nem — vagy kevésbé — a népmesére utal. Mert míg a népmesében, az újabb kori népi tudatállapotnak megfelelően a boszorkány a legfőbb, Nagy Olga kifejezésével a „permanens gonoszság” megtestesítője és jelképe, addig az archaikus néphiedelmekben sokkal inkább őriz és hordoz egy bizonyos jelentésambivalenciát, amelyben a samaniszti- kus segítés, gyógyítás, varázslás jóindulata démonikus emberellenességgel, rontó szándékokkal váltakozhat, pontosabban a boszorkányalak egyaránt magán viseli a jó és a rossz lehetőségeit, a tündéri és az ördögi képességeket, s a természetfeletti erőkkel való összejátszás, a „bűbájosság” sem eleve jelent gonoszságot vagy jóságot. Sőt, Ipolyi Arnold „Magyar mitológiá”-ja szerint a boszorkányképzetben „feltűnik óvallásunk tündérei, boldogéi szép-asszonyaink kecses képe, az aljas szemfény vesztési bűvös, ördöngös mesterségben meglátszik még bölcs táltosaink tudománya s jóspapnőink ihletettsége”; vagyis a földöntúli befolyással, erővel és látó, bűvölő, bájló, varázsló stb. képességekkel rendelkező pogány- kori lények degradációja révén, a keresztény dualizmus hatására is vált a magyar boszorkány a rossz alapprincípiumának megjelenítőjévé — aki azonban „a régi sámánok női segítőinek utóda s a mai tudósasszony mása” (Szendrey Ákos). így tehát a néphit és a mese boszorkánya, „a névazonosság ellenére, egészen elkülönül a népi tudatban”, van ahol „egy és ugyanazon asszonyt egyesek boszorkánynak, mások pedig gyógyítónak, kuruzslónak” tartanak (Dömötör Tekla), a mesében viszont már erőteljesebb, jelentéskeveredés, jelentésmoduláció nélküli egyértelműséggel jelenik meg a boszorkány a gonoszság képviselőjeként.

Mindez a néphiedelem boszorkányára általánosságban jellemző sajátosság megvilágíthatja és érthetővé teheti Mátyás anyjának intő szavait is, amelyekkel az igazság, a tudás értékeit és titkait hangsúlyozza; s küzdelmét a bűvös, gyógyító hatalmú és tudást adó fokhagyma megszerzéséért. Mert bár ő valóban rossz, rontó célokra használná a hagymát, s alakját ténylegesen a negatívumok töltik be, mégis, mint láttuk, ott vibrál benne valami magasabb fokú öntudat és tágasabb világtudatra való törekvés, ami végképp nincsen meg például Alajos vagy Elek bácsi jellemében, akik Mátyás kedves, bájos felesége, kicsi Márta alantas és szűk látókörű csábítóiként lépnek fel. Nem véletlen így az sem, hogy a boszorkány ellensége, a főszereplő szellem — róka korában — is elismeri annak kettős természe67