Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Szikra János: Az Éden emléke (Metszetek; Fejem lehajtom; Fonák öröklét; Eretnek sóhaj; Szantorini; Kék, fehér; Náxosz; Az a Nap, az a Csillag; Aranyág; Ujjlenyomat; Itt maradok, mert hazajöttem; Pőrén és bőgve; Sirató; Szigony; Nem nézek vissza; Tangó) versciklus

Lábamat sós víz csapdossa, vert Hadak Útja vérzi be szemem. Nem voltam senki, semmi, nincs idő, nincs hely, amelyre emlékezem. Fölemelném s lehajtom fejem. El sem kezdődött még az életem? Fonák öröklét Isten billogos barma, költő vagyok, kijelölt ember, egyetlen egy­Szellemét anyaggá formáló tapinthatatlan ködfolt, behegedt kráter, egy ötezer éve szétrobbant sziget emléke. Levél fonákja, világ visszája. Ötezer éve az éberség állapotában. Aludni volna jó. De gyíkok surrognak lábamnál s a fal tövén nézem a csillagos semmit, törpe öröklét, csörgősipkában ödöngő én.

Next

/
Thumbnails
Contents