Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Szikra János: Az Éden emléke (Metszetek; Fejem lehajtom; Fonák öröklét; Eretnek sóhaj; Szantorini; Kék, fehér; Náxosz; Az a Nap, az a Csillag; Aranyág; Ujjlenyomat; Itt maradok, mert hazajöttem; Pőrén és bőgve; Sirató; Szigony; Nem nézek vissza; Tangó) versciklus

Eretnek sóhaj

Emlők, óriásringlók, meztelen napozó kialudt hús-kráterek, csípők,

bús bársony öblök, férfit befogadók, karok, ölelő kígyók, s lusta, ruganyos combok,

gyilkos és lomha izom-boák — tonnákat fektet a partra, tombol a nyár,

tombol az eretnek hús erotikusán,

pazarlón,

feketén —

Istenem,

mennyi fölöslegesen megszült nő,

aki mással lesz

boldogtalan!

Szantorini

Szamarak bőgnek a kisült mezőkön s denevérek suhognak éjjel a kivilágított tavernák fölött, kékkel a kékre, tenger ír verset az égre, lábamnál gyíkok napoznak, kaktuszok nyitnak vörös virágot, s a Kikládok szigetekre-töredezett lánca akár egy víz alatt hűsölő ősállat gerince,

szélben sodródó zongoraakkord.

Mit is vihetnék innen hazámba?

Lányok hült árnya

s bódulataim ánizsos emléke kísér csak, lilán fodrozó víz a méregvakcinát lövellő tintahalat.