Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Fazekas István: Öröm és gond (Péter László: Móra Ferenc)
gal, hogy a gyermekkori élmények művekig vezető hatását is bizonyítsa. Megtalálja kivételesen alapos helytörténeti, művelődéstörténeti tájékozódással azokat a „fehér foltokat” is, amelyek ismeretében még lehet új ösvényeket vágni az életrajzkutatásban, Mezősi után is lehet újat mondani a félegyházi évek hatásáról. A könyv több részlete — írhatnánk azt is, egésze — bátorít a lokális szellemi értékek értőbb megbecsülésére, s ez Kiskunfélegyházán éppúgy erősíthet egy igazabb Móra-ismeretet, mint Szegeden. Lehet, hogy a korai verstermés elemzésével — épp Mezősi módszerét követve — részletesebben foglalkozik, megdöbbentve ezzel első lektorát, Sik Csabát; az mégoly szigorú esztétikai mérce igényével sem tagadható, hogy Móra ifjúkorának jellemzéséhez nemcsak az elbeszélő vagy az időnként az esszé műfajához is közelítő idősebb író, hanem a pályakezdő költő is ad forrásokat. A versidézeteket ezért nem annyira a huszadik századi magyar líra jeles értékeinek, inkább érdekes vallomásoknak, irodalmi kísérleteknek kell tekintenünk. A félegyházi emlékek részletesebb áttekintése után, a Móra egyetemi éveinek Hegedűs András kutatásait is méltató, összegező áttekintése után a szegedi újságíróval, a pályakezdő író családi életével ismerkedhetünk meg. Gondos fejlődésrajzot kapunk Péter Lászlótól Móra félegyházi örökségéről éppúgy, mint a szegedi kortársak hatásáról, a Szegedi Napló különös fénykorának Mórát is alakító értékeiről (Gárdonyi, Tömörkény vélt vagy valódi hatásáról). A Közművelődési Palotában végzett munkájáról írt fejezet különösen Móra muzeológusi munkásságának értékelésében nyújt friss szakmai információt; hasznosítva szegedi régészek, néprajzkutatók friss publikációit. A korábbi életrajzi méltatások többnyire megilletődöttséggel szólnak például Móra régészeti munkásságáról. Kürti Béla kutatásai alapján — amiből bátran merít Péter László könyve — végre szakmai megítéléssel közeledhetünk a Móra által végzett ásatások eredményeihez; rajzokban, levelekben, szakmai publikációkban megfogalmazott információk értékeléséhez. A könyvtáros Móráról ebben a fejezetben aránylag kevesebbet olvashatunk, más fejezetek anyagában, az 1918—1919-es forradalmak eseményeit követő méltatásban rejti el a szerző, amit a „könyvtár zugaiba” rejtőző íróról megtudhatunk. A fejezetelés módszere világos áttekintést ígér, a kismonográfia terjedelmi határaival azonban szükségképpen kevesebb figyelem jut a Móra által tréfásan „pántlikamérés”-nek nevezett közművelődési munka árnyaltabb elemzésére. Móra 1918—1919-ben vállalt politikai szereplésének, újságcikkeinek önálló fejezetben történő tárgyalása talán korábbi monográfiáik módszerének kísértő mozdulata. Ám arról sem feledkezhetünk meg, hogy Péter László Juhász Gyula a forradalmakban című könyvében már 1965-ben — részben polemikus szándékkal — igen részletesen írt Móra szerepvállalásáról, világnézete alakulásáról. Mai, vagyis a könyv kézirata születési évszámával, 1982-es véleményét szembesítve az 1965-ben írt tanulmány részlet tartalmával tárgyilagosabbnak, elfogadhatóbbnak tekinthetjük. Igazat kell adnunk abban Péternek, hogy Mórának a forradalmi események lázában írt gondolatait, harcra is képes humanista programját, a Hiszek az emberben máig kiáltó üzenetét polgári radikális nézeteiből kell eredeztetnünk, így könnyebben válaszolhatunk a 20-as évek elejének elítélő, fenyegető vádjaira is, az 50-es, 60- as évek ellenkező irányú elvárásait megfogalmazó elemzésekre is. Arra a kérdésre, amit Földes Anna tett föl 1958-ban: „Muszáj Herkules volt-e Móra a forradalmakban?”, Móra levelezésének immár teljesebb ismeretében pontosabb, egyértelműbb választ adhatunk, mint 1958-ban. Az 1919-ben nyilvánított fenntartásairól, az igazol- tatási eljárások során rögzített vallomásairól alig olvashattunk eddig, pedig ezekből kiderül, hogy a szélsőséges kommunista pozícióját (a kommunista hírbe keveredést) éppúgy elutasította, mint a köpönyegfordítás, a megalkuvás vádját. Miért tagadnánk, hogy Móra csalódott a forradalmakban, miként kortársa és barátja, Juhász Gyula is. Pályájának alakulását ez a csalódottság is alakította. Csak sajnálhatjuk, hogy a terjedelmi kötöttségek észrevehető módon szűkítették Péter László könyve műelemző fejezeteinek tartalmát. Miközben érdekes, színes és polemikus részleteket is felvillantó elemzést kapunk a Könnyes könyv-be gyűjtött Móra-versekről, az író tárcáiról, a legerősebb novelláskötetek — Véreim, Göröngykeresés, Parasztjaim — súlya mintha csökkenne a vázlatos áttekintés szorításában. Az újraolvasás közben, irodalomtörténeti igényű elemzés közben észre kell vennünk, hogy a 20-as évek közepétől — épp akkor, amikor Móra túlléphetett a szegedi Palánkon — a tárcaíró kezén remek novellák is születtek. Szinnyei Ferenc, Bárczi Géza, Rubinyi Mózes is felfigyelt erre a müfajváltásra; elemzésük feltétlenül folytatást kívánna. A regények elemzésében nemcsak saját véleményét adja Péter László. Szívesen és gyakran találkoztat polemikus hangvételt sem nélkülöző részleteket kortárs-vallomásokból, korábbi irodalomtörténeti méltatásokból. Kár, hogy nem adja meg az idézetek lelőhelyét, ezzel a kíváncsibb olvasókat további keresésre-kutatásra biztatná. Hivatkozások nélkül közöl Móra levelei87
