Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Fazekas István: Öröm és gond (Péter László: Móra Ferenc)
fütyürészik”. Van ebben egy adag gőg, sértettség is, a mit mondjak még nektek, úgy is hiába beszélek keserűsége. Mintha misem változott volna a Tisza mentén az elmúlt hét évtizedben. Maradt a malomalja, a fokos, a durva kezek, azaz a homok, a kisszerű körülmények, kapcsolatok. Ugyanakkor Lehoczki Károlyból hiányzik Ady forradalmi dühe. Úgy beszél, mint a sértett kamasz, akit becsaptak, akitől elvették a távlatot, a jövőt. Hiszen tudjuk! ezen a tájon — ezért alacsonyabb az átlagéletkor, mint pl. Ausztriában — arat az infarktus, erős a suicid indulat: „Már nem hiszek én a versben Nem hiszek én már semmiben” (Kiülnék a világ tetejére) De ez csak az egyik vetület, mondhatnók a felszín, amely az empátiát, a nemesebb, a benső ént kívánja leplezni, takarni. A kötetindító Ének című versben egy tanyán tengődő öregasszony, szociográfiai hitelű életképe. Az, amelyről Lakatos Vince írt, készítette megrázó erejű dokumentumfilmjét egy évtizede. Lázadás és lázítás is van ebben az életképben, önmagán túlmutató. Micsoda ország az, ahol a magány, a kiszolgáltatottság öngyilkosságba hajszolja az öregembert, mert magánya megalázó és abszurd? A címlapon két férfiarc néz farkasszemet: egy fekete és egy fehér. Telitalálat, mint Lehoczki helyzetjelentései, megfogalmazásai a létezésiről. Fekete fehér. Színnek kevés, kontúrnak elegendő. Horpácsi Sándor Öröm és gond Péter László: Móra Ferenc Az ünnepi könyvhét időszakában, a kiskunfélegyházi Petőfi Nyomda munkájával, a Kiskunfélegyházi Városi Tanács kiadói gondozásában jelent meg Péter László Móra-monográfiája. Nem az esetleges helyi megbízás, nem egy ünnepi évforduló aktualitása készítette elő e kötet megjelenését, sokkal inkább Péter Lászlónak a szegedi klasszikusok életét, műveit elemző sokirányú munkássága. Akik olvashatták Juhász Gyuláról írt könyveit, a Szegedi örökség címmel vagy A szerette város címmel kötetbe gyűjtött tanulmányait, sejthették, hogy előbb-utóbb önálló kötetben, egy monográfia igényével is megfogalmazza Móra életéről és munkásságáról szintézisigényű gondolatait. A kutatói feladat közeli ünnepi évforduló nélkül is időszerű, már-már sürgető elvárásokat is teljesítő volt, hiszen Földes Anna Móra-monog- ráfiája 1958-ban jelent meg; ennek átdolgozott, az ifjúság számára írt 1977-es kiadása is voltaképp az 1958-as összefoglaló mű részleteiből építkezett. Azóta a Móra-kutatás műhelyeiben olyan gazdag forrásfeltáró kiadványok adtak ösztönzést új életrajz megírására, mint például Vajda László Móra-bibliográfiájának megjelenése (ezt szerkesztőként Péter László gondozta/, vagy levelezéskötetek megjelenése Kecskeméten Kőhegyi Mihály és Lengyel András gyűjtő-szerkesztő munkája eredményeként. Az életmű feltárásában példaadó teljesítmény lehet — még az óvatos politikai fenntartások gyakorlatának sajnálatos adalékaival is a Magvető Könyvkiadó vállalkozása, amellyel 1958-ban elindította Móra összegyűjtött műveinek kiadását. (Szerencsétlen félrehallás bizonyítéka, hogy a sorozatban épp az Ének a búzamezőkről című regény nem jelenhetett meg.) Legalább ennyire fontos vállalkozás volt Móra ifjúsági műveinek a teljességigényt megközelítő kiadása a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó részéről. Miközben az életrajzkutatás tárgyában úgyszólván megszámlálhatatlanul sok résztanulmány született, valamiképp tétova önellentmondásokkal, az esztétikai értékmérés hiányával, botlásaival küzdött még az akadémiai irodalom- történeti szintézis Móra-fejezete is, a kései anek- dotizmus művelőjének kiáltva ki Mórát. A 60-as évek irodalmi vitáiban különösen periférikus hely illette az anekdotikus stílust — olyan élő írók is támadták ezt a stíluseszményt, akik egyné- melyik művükben kitűnően éltek vele —, ezzel a besorolással sikerült valamelyest perifériára küldeni Móra életművét, jobb esetben ifjúsági műveinek engedve át az elsőbbséget. Péter László könyve nem kevesebbre vállalkozott — szándéka szerint — minthogy bizonyítsa: nem tévedtek Móra „legkülönb kortársai”, akik őt a huszadik századi magyar próza élvonalában látták (Móricz, Karinthy, Kosztolányi). Sejtetni engedi Péter László könyve azt is, hogy a regio- nalizmus vádját, az anekdotizmus vádját Móra legjobb novelláira, regényeire csak a tévedés veszélyével illeszthetnénk ma már. Míg ehhez a ki sem mondott összegező gondolathoz részben Bóka László érveit is idézve elvezet, minden eddiginél teljesebb életrajzot nyújt. A pályakezdő címmel jelölt első fejezet voltaképp nem is az írói pálya indításával kezdődik. Új, példaszerűen tömör összefoglalását adja az életrajzkutatás bőséges feltáró tanulmányának, családtörténeti részleteit is gondos filológiai ellenőrzéssel, ha szükséges, javítással vagy kiegészítéssel építi be az életrajzba; azzal a tudatosságáé
