Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Porkoláb Tibor: „A helybenlét erotikája” (Konrád György regényeiről)

egymástól csupán látszólagosan eltérő, valójában azonban egylényegű - változatait testesítik meg. A hatalomgyakorlás (és az „ellenhatalom” is) a bölcs rezignáció értékpozíciójából ítélődik meg („. .. a viszonyokat én inkább megérteni, mint megmásítani próbálom . . Kerti mulatság). A Konrád-regények konstans sajátosságává, alaptényezőjévé így a morális önvizsgálat, a létösszegző számvetés válik. A tipikus Konrád-hős: az önmagával megha- sonlott forradalmár (A városalapító, A cinkos), a hatalomtól megcsömörlött funkcionárius (A látogató, A városalapitó, A cinkos), valamint a saját helyzetére metsző iróniával tekintő „hivatásos másképpgondolkodó” (A cinkos, Kerti mulatság). Olyan figurák ezek, akiknek személyiségválságát a hitelesnek és vállalhatónak tartott szerepek kétségessé válása okozza, és akik többnyire eljutnak az erkölcstelennek érzett politikai viszonyok, hatalmi aspirációk következetes elutasításáig, a teljes kivonulás radikalizmusáig. (Ez a jelképes exodus lényegében megfeleltethető Konrád — politikai esszékben kifejtett — moralista, értelmiségi utópiájának, az „antipolitika” szemléletmódjának, amely nem más, mint a veszélyeztetett szellemi autonómia védelmét szolgáló kényszerű reakció, azaz: . az auktor szellemi

ellenállása... a politikai struktúrák eltúlzott hatalmával szemben.” (Antipolitika.) A Konrád-hősök a morális önvizsgálattal („Ki vagyok én, kérdezem néha magamtól...” A látogató, „. .. rám húsosodik szerepem ...” A városalapító,,,. . . tudatom egész belső állványzata megrogyott.” A cinkos) a személyiségválság megszüntetésének alapfeltételét, a hiteles és vállalható szerepet keresik. A látogató főhőse, a gyámügyi előadó a bürokratikus emberboldogítás, a hivatalos részvét kudarcát felismerve feladja az ítélkező kívülállás (a „látogató”) pozícióját, és a megértő azonosulásra, a közösség vállalására tesz kísérletet („... egy hülye kisfiú kezébe fogódzva megpróbáltam átállni a szemben álló csoporthoz.”) A városalapító a technokrata, a tudás és a hatalom szövetségét jelképező értelmiségi hivatalnok (a „tervező”) személyiségválságát állítja a középpontba. A „közjó” megvalósítására irányuló személyes ambíciók szembesülése a kiábrándító felismeréssel („. . . minden tervezés hatalomgyakorlás.”) feloldhatatlan szerepkonfliktushoz, egy 50-es évekbeli értelmiségi típuskarrier végéhez vezet. A cinkos a forradalmi messianizmustól a tudatosan vállalt elmegyógyintézetig, a teljes exodusig ívelő életutat egy - szerepek sorozataként felfogható - személyiségtörténeten keresztül mutatja be. A főhős (a „cinkos”) ráébred arra, hogy életrajza „minden állomása tévedés”, és végső morális következtetésként kivonul „hatalom és ellenhatalom” viszonyrendszeréből („Jelmezlistámról törlőm a cselekvés emberét... visszafészkelődöm magamba ...”). Eszmei „nevelődése” a jelképes (tehát beszédes) elhallgatás, a szemlélődő rezignáció végpontjáig tart. A Kerti mulatság a morális önvizsgálatot, az összegző számvetést nem egy központi figura alakjában tárgyiasított szerepkonfliktus segítségével jeleníti meg (mint az első három regény), hanem több szereplő párhuzamos monológja köré szervezi az epikai anyagot. (Megjegyzendő azonban, hogy a Kerti mulatság hősei egy — a mű hátterében álló — metaszubjektum, fantomszemélyiség gyakran éppen ellentétes hajlamainak, belső eszmei vitáinak kivetülései. Dérczy Péter gondolatával ezért maradéktalanul azonosulhatunk: „... a mű... egyetlen tudatnak, egyetlen én-formának a lenyomata ... a regény főbb szereplői, elbeszélői mind ennek az egy elbeszélőnek az alakmásai.” Innen nézve a Kerti mulatság is megőrzi a Konrád- epika jellegzetes centrális hőstípusát.) A regények közös sajátossága az, hogy a hősök a személyiségválság megszüntetésére irányuló szerepkritika és szerepkeresés eredményeképpen jutnak el a kivonulás kényszerű gesztusáig, a rezignált részvét, a kontemplativ életelv alapértékéig. „Az egyetlen tartós lázadás: a szemlélet emancipációja a cselekvés alól.” — fogalmazza meg Dragomán a Konrád-epika egyik legfontosabb bölcseleti tételét. Az alapkonfliktus tehát a cselekvő és a szemlélődő életstratégia, létértelmező perspektíva között húzódik. A Konrád-hős leszámol a cselekvő (azaz a hatalomgyakorlás valamilyen formáját megvalósító) szereppel, de a hiteles és vállalható szerepet nem (vagy csak részben) találja meg. A cinkos főhőse, T. és Dragomán is a személyiséget kiteljesítő szerepek hiányában válik meghasonlottá, a totális életcsőd fenyegetettjévé („Kiverekedtem magamat a hazugságaimból, de nem találtam rá az igazságaimra.” A cinkos). Mivel a hősök sorsa nem a lezáró elrendezettség felé halad, hanem az állandósuló személyiségválság körülmé71